Etela Farkašová
A forgatókönyv
(regényrészlet)
Hevesebben lépett be a szobába, mint az szándékában állt, keze lecsúszott az ellenállást tanúsító kilincsről, az ajtó halkan megnyikordult, szerette volna visszacsinálni a szükségesnél durvább mozdulatot, semmissé tenni, utálta a zsanérok nyikorgását, éveken, évtizedeken át, az apróságokat, amiket rendbe lehetett volna tenni, de mégis makacsul ott maradtak, az életet megkeserítő apróságok, a rosszindulatú részletek, ahogy Vojto szokta mondani, mintha csak arra várnának, mikor lepjék meg váratlanul az embert, hogyan keserítsék meg a napjait, a rosszindulatú részletek
A mozdulatot nem lehetett visszacsinálni, ahogy a hangot sem, amit keltett; a férfi összerándult a karosszékben, az ajtó felé fordította a fejét, a könyv lecsúszott az öléből a padlóra, majd a takaró is követte, amit korábban a lábára terített.
Úgy jársz, mint a szél, motyogta álmosan, igazi forgószél, milyen rendkívüli dolog történt már megint, hogy még délután sem...
Semmi rendkívüli, nevetett fel szúrósan, semmi, csak ez... nyomta a kezébe a kinyitott Pozsonyi Újságot, itt, ezt nézd meg...
Meglepődve felé fordult, rég nem volt már ez a lap a kezemben, valamelyik ismerősről írnak benne?
Erőteljesen bökte oda az ujját a nyitott újságlap közepére, nekünk, kettőnknek valószínűleg már ismerős, pontosabban ismeretlen ismerős, olvasd már el végre, a leírás egész pontosan illik rájuk, még az öltözék is, minden az utolsó részletig.
A férfi figyelmesen beleolvas az újságba, tekintete újra végigfut a sorokon, amelyekre a nő ujja mutatott, hallgat.
Valahogy soká olvasod...
Egy idő után a férfi hümmögve megszólal, hát ez itt feketén-fehéren le van írva... ha jobban belegondolok, igazából sejthettük volna, hogy ez lesz...
Sejthettük volna, ismétli meg ugyanolyan csípősen az asszony, hogyhogy sejthettük volna, a hangja egyre élesebb, ugyan, kérlek, én az első pillanattól kezdve tudtam, rögtön átláttam rajtuk, biztos voltam benne, csak úgy tűnik, te süket és vak voltál.
Ismét hümmögés a válasz, nincs mit tenni, mondja, már megtörtént, megint igazad volt.
Nem érdekel, hogy igazam volt-e vagy sem, veti oda, az bosszant a legjobban, hogy semmibe vetted a véleményemet, egyáltalán nem hallgattál rám, és azonnal egyezkedni kezdtél velük, hiába tiltakoztam... már a kezdetektől fogva olyan sok minden gyanúsnak tűnt... amint az egyikük, a legidősebb elkezdte sorolni, hányféle szolgáltatást kínálnak, kőműves-munkát, vakolást, öreg fák kivágását, ásást, kerítésjavítást, gyakorlatilag mindent.
A férfi még mindig az újságba révedve, elgondolkodva bólogat.
