Térey János híres verses drámatrilógiája, a Nibelung-lakópark első kőszínházi feldolgozása meglehetősen sokat váratott magára: a Krétakör Színház Mundruczó Kornél-féle, 2004-es rendezésében már nagy sikert aratott előadás csak 2025 áprilisában került először kőszínházi színpadra, a székesfehérvári Vörösmarty Színház produkciójaként, Szikora János rendezésében.
Mostanra pedig az előadás az e-színházi, filmes változata is elkészült, újabb, örvendetes bizonyítékul arra, hogy a Covid időszakában kényszerpályának számító műfajváltás terméke mostanra új műfajként, eszköztárát folyamatosan fejlesztve, önmagáról alkotott elképzeléseit, céljait és lehetőségeit reflexíven és progresszíven kezelve virágzik. Ehhez a műfaji önreflexióhoz és fejlődéshez Térey Nibelung-lakóparkja különösen szerencsés kihívásnak és táptalajnak mutatkozik.

Térey verses drámatrilógiája már önmagában, szövegként is igen provokatív – a szó etimológiájához közel álló értelmében: kiszólítja a befogadót a kényelmes foteljéből, feszegeti műveltségének, figyelmének, befogadókészségének, akár ízlésének határait, egy téreysen magabiztos „Tudsz követni?”- szerű, incselkedő pozícióból. A rá oly jellemző nyelvi sziporkázás mögött kulturális utalások sűrű hálója feszül, mindenekelőtt Wagner és a Nibelung-legenda világa. Persze az előadás e háttértudás nélkül is követhető: a történet feszíni síkján egy, a világot irányító multi-család szerelmi és hatalmi perpatvarába csöppenünk, amelynek végkifejletébe, a bosszúba, az egész világrend beleremeg.
A mű a színpadon műfajváltáson esik keresztül, és ezzel a provokációja újabb szintjére lép. Egyfelől igencsak bevállalós rendezői és színészi hozzáállást igényel: szex, leszbikus kettős, gyilkosságok a színpadon. De a provokáció nem egyszerűen a témák merészségét jelenti. A néző van ismét próba elé állítva: képes-e hallás alapján rákapcsolódni erre a rendkívül kifinomult, sűrű nyelvre? És kihívás elé állítja a színházi alkotókat is: hogyan lehet természetessé tenni a játékot egy ennyire pallérozott, poétikus nyelv mellett?
Az első felvonás alatt ezért szinte drukkolva nézzük az előadást: izgulunk, milyen megoldást talált a rendező a nyelvileg bravúros, de a színpadi játék szempontjából holtidőnek számító idők kitöltésére, és hogyan tudják vajon belakni játékukkal a színészek ezt a korunk Shakespeare-jének nyelvén megszólaló Dallast?
A mű az e-színházi változat műfajváltásával újabb szinten provokál: képi megoldásaiban még merészebb, a színház világától idegennek ható megoldásokkal dolgozik, tehát a színházi nézőt újra kilépteti a komfortzónájából. Szinte azt kell mondanunk, új, izgalmasan eklektikus műfaj születik a tévésorozatok és a színház keresztezéséből. Ez az új eklektika Téreyhez illő: a klasszikus formák és a maiság merész keveréke, egy színházi előadás, amelyet sok-sok filmszerű betét, filmes kameraállás és vágástechnika alakít.
Magát az előadást másfél év elteltével talán felesleges volna újra kritikának alávetni: alapos elemző írások születtek róla, amelyeket itt csak egy-egy reflexió erejéig idéznék: érdekes volt olvasni, hogy Csáki Judit a díszlet LED-falas megoldásában hivalkodást (is) lát, annak jelzését, hogy milyen sok pénzből készült a produkció. A színházi díszletezés ugyanakkor mintha egyre inkább ebbe az irányba, a vetített háttér irányába tartana a klasszikus, épített díszletek helyett, ami hosszabb távon gazdaságosabb és mindenképpen praktikusabb és zöldebb megoldás lehet. Csáki azt is hiányolja, hogy a rendezés nem hangsúlyozza ki erősebben a darab nagyon is mai (úgy sejtem, a bemutató idején még inkább aktuálisnak érzett) áthallásait. Más ízlés szerint viszont éppen elegáns megoldás ez: a rendező bízzon benne, hogy a szöveg és a mű építkezése elég potens ahhoz, hogy maga hozza létre ezeket a kapcsolódásokat, a befogadó pedig elég önálló ahhoz, hogy ne kelljen a szájába rágni. Én ezt a visszafogottságot a rendező részéről inkább megtisztelő gesztusnak tartom.
A színészek játéka bravúros, lenyűgöző, állapítja meg Csáki Judit és Szilárd Zsigmond is a kritikájában – ehhez csak csatlakozni lehet. Különösen emlékezetes Gáspár Sándor alakítása Hagen szerepében, és a Brünhildét alakító Ballér Bianka játéka is jól esően merész, karakteres. Az e-színházi változat közeli kameraállásai különösen nehéz próbának vetik alá a színészeket: a színpadi játékuk nem válhat túlgesztikulálttá, ugyanakkor nem veszítheti el az intenzitását sem. A színészek kivétel nélkül ráéreznek erre a kényes egyensúlyra.
A jól működő rövidítésen túl a dramaturg munkáját dicséri, hogy a verses folyam sokszor nehezebben követhető áramlásából nagyon hatásosan emelkednek ki a mű csúcsmondatai. Például: „A jövő azé, aki bestiább.” „Míg köztünk pusztítod magad, felvilági fényed hol marad?” „Itt már akármi megtörténhet.” „Mindig van elég ok, hogy egybefogd a málló maradékot.” „Történelmet csinálhat bárki törpe.”
A darab végén a humanoid robot szerepeltetése a Térey-dráma rendezői továbbgondolása, és érezhetően ki is lóg a dráma szövetéből. Szellemes és provokatív megoldás, talán inkább szenzációhajhásznak mondanám, hiszen ízlésem szerint ezen a ponton a fentebb dicsért rendezői visszafogottság túl direktté válik: mintha erőszakot tenne a precíz műgonddal felépített Térey-világon.
Mindezzel együtt a teljes produkció, hangsúlyosan beleértve az e-színházi változat filmes és számítógépes grafikai munkáját, nagy elismerést érdemel. Láthatóan pontos és értő tervezés eredménye maga a felvétel is: a jó ütemben változó kameraállások, a dramaturgiailag pontosan tervezett közelképek és totálok váltakozása nem egyszerűen dokumentálja a színházi előadást, hanem újragondolja annak lehetőségeit.
Csak ismételni tudom: izgalmasan eklektikus műfaj született ezzel a színházi felvétellel, a tévésorozat és az élő színpadi játék sajátos, Téreyhez méltóan provokatív, a klasszikus formákat nagyon is a jelenben élő, pimasz bátorsággal továbbéltető elegye.

- Rendező: Szikora János
- Dramaturg: Selmeczi Bea
- Díszlet: Szendrényi Éva
- Jelmez: Benedek Mária
- Videó és látvány: Lelkes Botond és a NON LIEU FILM PRODUCTIONS KFT.
- Mozgás: Rovó Tamás | Tánc: Frindik Nóra
- Ügyelő: Kalmár Johanna | Súgó: Weil Szilvia
- Produkciós asszisztens: Pásztor Richárd
- Hangfelvételen közreműködtek: Nagy Judit, Németh Mariann, Pásztor Richárd, Szabó Miklós Bence, Szikora János