Napszámból élő szegény özvegy asszonynak szegény
a sorsa, de szegény a gyermekének sorsa is. Mi a nap-
szám faluhelyen, a Tisza partján, a mit egyes asszony
megkereshet? Nyolczvan fillé rnél többre számítani nem
lehet naponként. S vannak ünnepnapok, a mikor nincs
munka s nincs napszám. A téli napok nagy részében
épen nincs munka. Néha-néha beteg is az özvegy
asszony. Egész évi keresete sehogy se rúg többre
200 koronánál. Egy-egy napra esik általában ötvennégy
fillér, a régi számítás szerint huszonhét krajczár.
Ebből kell az özvegy asszonynak lakást fizetni s a
tél hideg napjain fűtőt szerezni.
Ebből kell negyed magával élni, a mindennapi élelmet,
húst, lisztet, zsiradékot, sót, tüzelőt beszerezni.
Ebből kell magát és három gyermekét ruházni.
Ebből kell adóját fizetni, közterheit leróni az állam-
nál, az egyháznál, a papnál, tanítónál, orvosnál, gyógy-
szerésznél.
Ebből kell az élethez való kedvet is naponként össze-
gyűjteni s fentartani; a lélek nyugalmát a kétségek
rohamai közt megőrizni, a gyermekeket szeretni s azok
jövőjéről gondoskodni.
Miként lehet ez?
A bölcsek, az állam kormányzói, a gazdagok, a
népnek gondviselői, kísértsék meg azt a napi 54 fillért
naponként négy ember közt felosztani lakásra, f űtőre,
élelemre, ruházatra, adóra, betegségre, életkedvre,
munkaerőre, szeretetre. Vajjon hány fillér esik egy-egy
embernél mindezekre külön-külön?
Nem lehet kiszámítani.
Azonban a szegénység bölcs és találékony, néha a
lángelme erejéig találékony. Csak épen önmagától nem
tud szabadulni.
Szegény volt az eltűnt lányka sorsa is.
Tizenkét éves koráig anyja mellett volt. Azután
elszegődött, cseléddé vált. A magyar közbeszéd azt
mondja: másnak lett keze-lába. A mikor legszebb,
legkedvesebb, legokosabb a lánygyermek: akkor kellett
anyjának őt elbocsátania. A mikor szabadságban, nap-
fényben, játékban és tanúlásban kellene idejét a gyer-
meknek tölteni: akkor kell elszegődnie s idegen emberek
közt cseléddé, szolgává lennie.
Az elt űnt lányka 1880-ik évi szeptembertől a követ-
kező új évig Pap Albertéknél szolgált. Fizetése: enni-
inni való, egy kis ruhácska s néhány korona volt. Az
egész 1881-ik évet már a falun kívül tanyai birtokon
töltötte. Szilvássyné nevű birtokos tanyáján volt egy
tanyai alkalmazott, Olajos Bálintné nevű özvegyasszony,
maga is cseléd, ő fogadta magához cselédnek. Ez a
tanya öt-hat kilométer távolságra van a falutól. Innen
már ritkán mehetett haza édes anyjához, ritkán láthatta
isten házát s játszó gyermekpajtásait. Az 1882-ik év
elején kilépett a szolgálat ból, hazament édesanyjához s
a mellett töltött két hónapot. Márczius 1-én azonban
ismét elszegődött Tisza-Eszlár-Újfaluban lakó Huri
Andrásnéhoz. Asszonyának születési neve Olajos Julianna.
Az idézet forrása: https://mtda.hu/books/A_nagy_per_1.pdf
Jean Francois Millet: Kalászszedők
