Körösényi Dániel Sörrel a kezemben kitartóbban álldogálok című regénye egy teljesen hétköznapi külső és belső világot tár elénk.
Főhőse egy – amolyan hivatásos – munkakerülő férfi, akinek gondolatait törzshelye, az Árpád nevű kocsma, kedvenc italai és persze kedvese, Bibi töltik, jobban mondva töltötték ki. Retrospektív elbeszélésben rajzolódik elénk a főhős alakja és élettörténetének egy központi szakasza. Némiképp ironikusan főhősnek fogom nevezni az elbeszélőt, ugyanis a neve nem hangzik el, s talán nincs is jelentősége, hiszen így még közelebb áll a különlegességtől mentes mindennapisághoz. Az orosz irodalom kedvelői első ránézésre be is skatulyázhatják a főszereplőnket, nevezzük bátran felesleges embernek, a jelző tökéletesen illik rá, embernek nevezni pedig a legkevésbé sem túlzó. Sőt ha még egy jelzőt szabad illeszteni a ,,felesleges” mellé, akkor az az ,,emberi” lenne. Hogy különleges-e? Nem, azt hiszem, egyáltalán nem az, vagyis legfeljebb az benne a különleges, hogy a legkevésbé sem különleges, és nem is próbál annak tűnni. Különlegességgel a többi szereplő sem vádolható, legfeljebb különcöknek tarthatjuk őket, mint például Leót, a hegesztőből időközben magánnyomozóvá váló karaktert.
A főhős elbeszélése az elmúlt néhány év köré, jobban mondva Bibi, az Árpád nevű kocsma és a kocsmáros, Petejka köré szerveződik. Egy maszkulin hangot várnánk, vagy legalábbis várhatnánk, ám a főszereplő életében a női karakterek — mind külső, mind belső tulajdonságaik szempontjából — sokkal több férfias vonást mutatnak, mint a férfiak. Azonban ez nem jelenti a nőiesség teljes és tökéletes száműzését, egy-egy női vonás, testrész kiemelkedik, a férfi szemek gyönyörködtetésére, ilyen Bibi nyaka is. Az így ábrázolt nőiesség hivatott ellensúlyozni a női karakter(ek) maszkulinitását.
Jóllehet főhősünknek szüksége is van egy olyan erős női karakterre, mint Bibi, aki zokszó nélkül eltartja őt, ugyanis a főszereplő számára a lopás — kiváltképp az almalopás — a munka pótszere. Szerencsére az Árpádban nem kényszerül lopásra, a létfenntartás mint cél sem teszi ezt szükségessé, Bibi kettejük helyett is dolgozik.
Főszereplőnket ez egy cseppet sem zavarja — a kényelmes élet elkötelezett híveként. Számára a külvilág és a belső világ mérete szinte azonos, ugyanazzal a néhány emberrel tölti mindennapjait, akikről álmodni szokott, sőt önmeghatározásának kontúrjait is ez a néhány ember adja. Hogy szereti-e őket? Bibit biztosan, a többiek, vagyis az Árpád kocsmárosa és vendégei inkább csak a megszokott élet tartópillérei. Nélkülük összedőlne a mindennapok szilárd építménye, s az ennek alapzatául szolgáló megszokás kényelmessége nyomban kínzó kényelmetlenséggé válna.
Körösényi Dániel regényére igaz az, hogy ami kényelmetlenné válhat, azzá is válik. A megszokás hirtelen szakad meg, épp a Bibivel való kapcsolatával együtt, s ez maga után vonja a Petejkától és az Árpádtól elszakadást is. Hirtelen magára marad főhősünk, az egész életét magának kell megoldania. Ám itt is a nőkre bízza a döntést, jelesül ismeretlen idős asszonyokra, akik mulatságos módon oldják meg ideiglenes lakhatását — kórházba juttatva őt néhány napra.
Itt egy újabb fordulat következik. Molli, az ápolónő egy korábbi szerelem, ismét rátalál. Amit Bibi nyaka jelentett korábban, azt Molli kezei képviselik. Ezzel pedig a megszokás felé sodródik ismét, vagy legalábbis úgy látszik, a lakhatása megoldódik. Viszont egy probléma is adódik: Molli fizetése nem elegendő a megélhetés biztosítására. Nincs más hátra, hősünknek munkára kell adnia a fejét, Molli mindent megtesz ennek érdekében. Egy kudarcba fulladt színházi portán végzett munka után visszakerül természetes közegébe. Persze nem az Árpád pultja mellé, hanem egy zöldség-gyümölcs üzletbe. Itt találkozik az ,,almalopó kollégával” is, akit kénytelen megbüntetni a lopásért, hiába, nem lehet mindenki annyira leleményes, mint ő volt fénykorában, tudniillik alapszabály, hogy egyszerre egy almát lopunk — ha már lopunk.
Egyszercsak megjelenik Bibi az üzletben, itt egy újabb fordulóponthoz ért hősünk élete: immáron két nő is szereti, kettejük között kell dönteni. Azt már láthattuk, hogy a döntés nem az ő asztala, így inkább ezt is a nőkre bízta. Bibi és Molli egy rendhagyó és rekord hosszúságú szkanderpárbaj során döntik el, kinél éljen a csellengő hős. A döntés megszületett, s hősünk továbbra is mintegy „kívülről” szemléli saját életét, s nem játékosa annak. Az eredmény világos. A nők döntése ezúttal is megkérdőjelezhetetlen. Végül mégis megtörik a jég, megfogalmazódik benne egy igazi, férfias döntés, jóllehet, egy korábbi javaslat nyomán, de ne vitassuk el hősünktől: megveszi Mollinak, jobban mondva, Molli kezeinek a hozzájuk méltó ajándékot…
Hogy ezután mi történt? A megszokás új színterére lépett hősünk, egy újabb szűk kör szerveződik élete köré, Kacs elvtárs és Puri néni mellékszereplésével. Ami egykor az Árpád volt, az mostanra a bolt lett, az új találkozások helye, az élet szűkösségét tágító zöldség-gyümölcs üzlet. A munkakerülés pedig a munka megszokásává változott.
Van egy nagyon gyakori és szinte magától adódó kérdés az elsőkötetes szerzők esetében, amelyet én mindenáron szeretnék elkerülni, jelesül, hogy mennyire kelti a kötet az első regény benyomását. Egy kicsit megváltoztatnám a kérdés irányát, szívesebben szólnék arról, hogy mennyire jellegzetes az írásmód és a stílus, amely uralja ezt a kötetet. Egyrészt azért fordulnék ebbe az irányba, mert sokkal fontosabbnak tartom az egyediséget, másrészt pedig azért, mert – be kell vallanom – nem ismerem azokat a konkrét ismertetőjegyeket, amelyek alapján egy szöveget ,,látványosan elsőnek” lehetne titulálni. Ami az egyediséget illeti, Körösényi Dániel írása határozott lépésekkel halad az összetéveszthetetlenség irányába. Hitelesen illeszkedik az egyes szám első személyű elbeszélő karakterébe, a belső világ szavakba öntése kifejezi a határozatlanságot, ám több helyütt úgy tűnik, mozog valamiféle reflexió is a szövegben, olykor a főhős kívülről is magára tekint, így keveredik a határozatlanság mint létmód teljes nyugalma a szövegszerűvé tett visszafojtott nevetéssel. A kötetet olvasva időről időre eszembe jutott Virginia Woolf regény-eszménye, amelyben a jelentéktelen, a leghétköznapibb élet válik jelentőssé, az átlagos ember átlagos rezdüléseiből bomlik ki az élet értelme. Így nyer értelmet a ,,feleslegesség” is, s így emelkedik a jelentéktelenség irodalmi téma rangjára, ahogyan ez Körösényi Dániel kötetében is történik.