Maximális eltökéltséggel támogatom, hogy legyen a március „nőhónap”, hogy ne csak egyetlen napba sűrítsük mindazt, amit a női lét magába foglal, és legfőképp: ne csupán néhány szál virág átadásával. Legyen a nőké a teljes március! De mit is jelent nőnek lenni?
A nő érthetetlenségéről, felfoghatatlanságáról, megragadhatatlanságáról és kiszámíthatatlanságáról szóló félmondatok, utalások és telefonba bepötyögött üzenetmorzsák legalább egy teljes könyvtárat megtöltenének. Vajon mi váltja ki ezeket?
Talán a női érzelmek mérhetetlen mélységei és magasságai, amelyek beleférnek egy igenbe vagy egy nembe. Vagy még inkább: a női fájdalom ezernyi rétege. Mert nemcsak a nőkkel nehéz, nőnek lenni is nehéz. Ebben a nehézségben pedig a nőiség teljes gazdagsága és összes szépsége is belefér.
Nem annyira a kirekesztettség, nem is az emancipáció – mára már „csak” – részleges hiánya kövezi le fájdalommal a női élet útját. Inkább az érzelmek kavargó közölhetetlensége gyűlik, egészen a lélek tetejéig. Ez az a „semmi”, amit a minden helyett mondani lehet. Néhány érzés még korai, van, amelyik már túlérett, de olyan is akad, amelyik élete delén kiút után kutat. Szabadulna, új közegre vágyik, figyelő fülekbe akar hazatalálni. Ám odakinn nincs más csak vákuum vagy szembeszél. Az üres tekintetek azt súgják: jobb lesz, ha a dolgát végzi, és nem beszél. Mert az érzelem szóra szabva csak jelentés nélküli panasz, unásig ismételt melodráma, de leginkább magánügy. Vidd szépen haza, a külvilág ajtaja zárva.
Egyébként is, a fájdalom, a szenvedés önhiba, vagy ha úgy tetszik: Ön hibás. A fájdalmak ellen kéne egy lelkitárs, de egyre többen javasolják a takarítást. Mintha érezni érdem volna vagy még inkább, ki sem érdemelt kiváltság. Pedig „az a sok alvadhatatlan érzelem” – száműzetés. Bele sem férnek a valóságba, nemhogy otthonuk, közegük sincsen. Kicsúsznak a figyelem szűk markából. A megértésre éhes fájdalom átszivárog minden gondolaton, oda a „cogito, ergo sum”, a szenvedés marad a végső evidencia, befészkel a női lét legmélyére.
Persze öröm is jut, az élet női lélekkel sem végeérhetetlen bánat, sokat tud jelenteni, ha néha meglátnak, ha meglátják a nőt, a meg nem érthetőt. Vagy szeretnének rálátni női szemmel a világra, nem meghátrálni, csak sodródni az érzelem-viharral. Az ilyen találkozások puszta lehetősége a női élet hosszasan rejtőzködő szépsége.
A női lét legmélye kimondhatatlan, fogalmilag megragadhatatlan, kincsei ott vannak, ahol az összes terhe. A létezés súlyából senki – egy grammot sem – tehet le: „nekem sem az: neked miért lenne könnyű énvelem”
(Falcsik Mari Feminin című verse a Változatok a szabadságra című kötetben jelent meg, 2006-ban, a Magvető Kiadó gondozásában, de elérhető a Verspatika oldalán is: https://verspatika.wordpress.
