Erdős Virág könnyei című verseskötete a pandémia időszakát, a karanténra ítélt város utcáit, a szinte teljesen üres utcákat megtöltő fájdalmat mutatja be, a biciklis futárnak állt költő szemüvegén keresztül.

 

A két keréken közlekedő költői tekintet mindent felfedez, meglátja az ürességben a telítettséget, az azonosban a különbözőt, a társadalmi életben a diszfunkciót, a találkozásokban az elszigeteltséget, az ismerősben az idegent, a hazában az otthontalanságot.

A városról versben közölt helyzetjelentés és a verssorokban megőrzött városi pillanatképek egyébként sem idegenek Erdős Virág költészetétől, megjelennek a Hátrahagyott versek-kötet Elmondanám ezt néked, ha nem unnád című, Kosztolányi Dezső Hajnali részegségére írt versében is, amelyben reflektál az egész város minden apró részletére rálátó pozíciójára: „én állok minden / garzon ablakába’[…]”

 

A kötet versei alapvetően két színtérhez kötődnek: egyrészt a közterekhez – annak konkrét, fizikai és absztrahált, társadalmi diszfunkciókat feltáró értelmében is –, másrészt pedig a „benső terekhez”, vagyis az énhez, a személyes megélésekhez és a mögöttük meghúzódó szakmai, közéleti problémákhoz.

A kötet első felében – ha egyáltalán lehet és ha egyáltalán érdemes két részre osztani ezt a verseskötetet – úgy tűnik, mintha a külvilág szemlélése és elemzése lenne a hangsúlyos, s a szerző önéletrajzi ihletésű versei is a külső körülmények tükrében mutatják meg a benső utat. Itt a futármunka és a költő-lét feszültségeit és érintkezési pontjait láthatjuk. Ezzel szemben a kötet második felében ez a viszony megfordulni látszik, ott már a benső út lesz domináns, és a külső mozzanatok inkább segéderőként jelentkeznek. Ebben a részben pedig a szakmai élet és az ehhez kapcsolódó pozitív és negatív élmények sokkal mélyebb rétegekhez vezetik el az olvasót. Ám a külső és a benső dinamikája mindvégig megmarad a kötetben, többek között ez adja a versek elevenségét.

 

Erdős Virág a hétköznapok legapróbb részleteire is kiterjedő figyelmével, iróniájával és öniróniájával tárja fel az emberi létezés mély magányosságát. Számos vers örökíti meg azt, hogy hogyan is jelent meg az utcai élet néhány megmaradt mozzanata a karantén és a korlátozások miatt szinte kihalt fővárosban. A nagyvárosi pörgését szinte egészen elveszítő Budapest egyazon személy két – egymástól teljesen eltérő, ám mégis összeilleszthető – perspektívájából tárul elénk: a biciklis futár és a költő tekintete összeér. A szellemi élet és az érzelmek folyton éber őre a költő, a karantén sújtotta főváros lankadatlan figyelmű őrzője pedig a futár, aki lát(hat)ja mindazt, amit senki más. Különös szabadság ez, apokaliptikus érzéseket ébresztő szabadság, ahogyan ezt a Budapest ’20 című vers első két sora is mutatja:

 

„Minden este nyolckor ledobják az atombombát.

 A kihalt városban futárok cikáznak fel-alá.”

De mégis mit láthat egy futár, ha egyszerűen nincsen semmi látnivaló, ha üresek az utcák? Azt, amit a járványtól nem terhelt időszakban is látni kellene, de nem vagyunk hajlandóak észrevenni, ami fölött – inkább készakarva, mint akaratlanul – átsiklik a járókelők szépség után sóvárgó tekintete. A kiürült városban kikerülhetetlenül szembejön mindaz, amit a hétköznapi tekintet jobbára kikerül. Erdős Virág pedig farkasszemet néz az utcán heverő szenvedéssel, a méltatlan állapotokkal, a tönkrement sorsokkal; egyaránt részvéttel tekint mindenkire és mindenre, aki és ami jobb körülményeket érdemelne.

 

A karantén ideje alatt az utca – reménytelenül – azoké maradt, akik ott élnek, ezeket a fájdalmas utcai életképeket érzékletesen villantja fel az Ül, fekszik, marad címet viselő vers, amely az utcán élő emberek sorsán kívül még a feléjük áradó közönyt is tükrözi.

Természetesen Erdős Virág ezeket a szomorú utcaképeket, arc nélküli – és ezért egyszerre kevésbé és mérhetetlenül jobban fájó – portrékat is a tőle megszokott (már majdnem azt írtam, hogy elvárható) iróniával és fanyar humorral vetíti elénk, persze nem azért, hogy megkönnyebbülhessünk.

 

Azonban a költő tekintete nem csupán a keserű emberi sorsok iránt tanúsít érzékenységet, figyelme minden apró részletre kiterjed, még a galambok elmúlásának módozatai sem térhetnek ki előle – menthetetlenül a költészet tárgyai lesznek, és – ha másképp nem is – így legalább valakit érdekelnek. Az evangélium és biodiverzitás című vers művészeti és anyagtani leírásokon keresztül jut el az örömhírként tekinthető konklúzióig, amely persze nem tiszta öröm, csak annyiban, amennyiben igazolja a „méltóképp magasztalt / variabilitás”-t.

 

A konklúzió, vagyis a kíváncsiság, a mindenre kiterjedő figyelem és a költészet mindenütt jelenvalóságának tanúja, így hangzik:

„csekkoltam örömmel

jelenthetem:

 

nincsen két egyforma

galambtetem”.

Így lehetséges, hogy ami a mindennapokban irtózás és undor tárgya, ha a költői tekintet vetül rá, bekerülhet a költészet előszobájába. Továbbá ez is igazolja, hogy még a kiürült város sem üres, nem csupa unalom, nem témahiány. A látvány pedig nem azonos a látványossággal, hanem abban rejlik benne igazán, ami képes gondolatot ébreszteni, ilyen képek és képkockák pedig a város bármely pontján elénk tárulhatnak. 

Mi sem mutatja ezt jobban, mint a 44 gondolatébresztő látvány, amely a legbanálisabb helyzeteket elegyíti bizarr képekkel, személyes élményekkel, keserűséggel és humorral, hiszen ezek a kettősségek Erdős Virág költészetében tökéletesen megférnek egymás mellett – az abszurdba hajló költemény szintézisében.  

 

Olyan érzésünk támad, hogy a kerékpáron utazó költő egyszerre lát rá az egész városra:

„10. A korlátozó intézkedések bejelentését követő második pillanatban egy lipótvárosi aszkéta behajtja a konyhai bukót.” [...]

„37. Egy biciklis – aki én vagyok – a Damjanich utca Dózsa György úti torkolatánál leszáll a biciklijéről, és egy pillanatra megvilágosodik.” [...]

„42. Ne csicskulj, Zoli! – biztat a Hercegprímás utcában lemoshatatlan, fekete filccel egy márványerezetű fal.”

Erdős Virág költészetében – még ha ironikusan is – minden látnivalóvá válik. A költői létmód, a városképek verssé alakítása nem kikapcsolható, a futárként végzett munka nem beállítódás-váltás, hanem hozzáadott perspektíva, újonnan feltáruló horizont. Minden helyzet vershelyzet. 

 

 

A cikk itt még nem ért véget. Sőt! Erdős Virág témákban és gondolatokban gazdag költészete még jó néhány izgalmas megközelítést tartogat. Enesey Diána kritikájában különösen nagy hangsúlyt fektet a költői lét és a futárszakma kapcsolódási pontjaira, illetve a hozzájuk tapadó kívülállóság mozzanatára. Az útkeresés és az úton levés megnyilvánulási módjai is kiemelt szerepet kapnak, akárcsak a magány sok alakban felbukkanó motívuma. Az elemzés igyekszik hű maradni Erdős Virág témáihoz, és az egyéni perspektíván túl a társadalmi horizontot is felmutatni. De vajon hogyan képes átfogni a Duna allegóriája Erdős Virág verseinek megannyi aspektusát? Ide kattintva erre is fény derül.