Popcorn

Álmomban negyven éves vagyok, szingli. Visszafogott, kedves, sovány, csak zöldséget eszem, fejem tetején gyűlik az ezüstszínű haj. Segítek mindenkin, ez a szenvedélyem, közben szemem alatt mélyülnek az árkok, a hátam fáradtan görbül előre, mikor magányos lakásomban teát készítek. Este visszeres lábam sámlin pihentetem, szürke perzsa macskám az ölemben ül. Büszkén, összeszorított szájjal viselem magányomat, a keserű ránc a szám fölött egyre mélyül. Az egész napi meló után sorozatot nézek, egyik kezemben konyakos pohár, a másikban a távirányító, és szörfözgetek a műsorok között. Irigylem mások szerelmét, boldogságát, a gyerekekről nem is beszélve. A konyak elzsibbaszt kellőképpen, már minden könnyű, és homályos, elindulnak a könnyeim, zokogva, de megkönnyebbülten alszom el a tévé előtt. 

Amikor izzadtan felébredek, a férjem békésen szuszog mellettem. Az órára pillantok, már megint késő, kapkodva költögetem lusta gyerekeimet, nehogy lekéssék az iskolát. De az álom nyomot hagy bennem, megeszi a napom, a jókedvem. Ott marad bennem, kikezd az alattomos szomorúság, melyből Etele hangja búg, recseg ki. Érzem, hogy nem lenne elégedett velem, hogy valahol elszúrtam az életem. 

 

Etele pap-tanító a falumban. A szószéken feltartott mutatóujjal prédikál, hangját két utcával odébb is hallani. Két visszatérő témája van, hogy a katolikusok elkárhoznak, és hogy a lányok menjenek férjhez, szüljenek sok gyereket, mert Isten is arra teremtette őket. 

Nem jó jel, hogy Eteléről álmodom, érzem, mert nem elég hogy szomorú leszek, másnapra a kutyánk is eltűnik. Sötétedésig keressük, hiába. Nyitva hagyjuk a kertkaput, hátha visszajön magától. A gyerekek rosszul alszanak. 

 

Nagyanyám szerint amelyik lány nem megy férjhez, az olyan lesz, mint Savanyó Etelka néni, aki szemébe húzott, fekete kendőben ül egész nap a buszmegállóban, és virágot, meg pattogatott kukoricát árul. A kutyája, Szalma mélabúsan heverészik a széke alatt, és Etelka néni strandpapucsos lábát nyalogatja.

Etelka néni újságpapírból stanicliket formáz, abba rakja a popcornt. Ha leesik egy-egy szem, azt a kutya villámgyorsan elkapja. A székén hal meg, egy nyári délután. Senki nem veszi észre, mert máskor is úgy ül ott, mintha halott lenne. Etelének tűnik fel végül, aki az iskolából éppen a buszmegállóra lát, hogy sötétedés után sem megy haza. 

 

Odamegy, szólongatja, de Etelka néni egy kukkot sem válaszol. Szelíden megrázza a vállát, hogy felkeltse, hanem akkor Etelka néni eldől, mint egy zsák. A kezében egy stanicli popcornt tart, azt Etelének sikerül még időben elkapnia, mielőtt Etelka néni elterül a porban. Szalma tanácstalanul kerülgeti a mozdulatlan testet, végigszimatolja, megbökdösi, majd jobb híján nyüszítő szemmel leheveredik mellé. 

Elgondolkodva eszegeti Etele a popcornt, nem tudja, mi legyen. A temetésen is el-elcsuklik a hangja, napnál is világosabb, hogy szerette Etelka nénit. Nem csoda, hisz mondhatni ő nevelte fel. Etelka néni ugyanis a katolikus árvaházban dolgozott a konyhán, és miközben mérte az ételt az egyforma csajkákba, meg-megsimogatta az árva buksikat.  

 

A tort Etele az iskolában tartja, mindenki eljön a faluból. Jól be is rúgnak, verekedés lesz, az iskolapadok összetörnek. Etele másnap, amint kijózanodik, egyenként megszegeli őket. Majd kisétál a buszmegállóba, kicsalogatja Szalmát az üres szék alól, és hirtelen felindulásból hazaviszi. 

A kutya onnantól a templom lábtörlőjén alszik, az ajtó előtt. Etele pedig fojtott, rekedtes hangon prédikál, nehogy felköltse Szalmát, és nem emlegeti többé a katolikusokat. 

 

Összefolynak a napok, nem tudom, mennyi idő telt el, de a kutyánk végül hazatalált. Sovány volt, koszos, egyik lábára sántított, de a szemében ott volt a régi, hűséges csillogás. 

Másnapra pedig fehér pillangók lepték el a fákat, mintha az égből popcorn szórt volna rájuk Etelka néni. Nem szóltam senkinek, nehogy a férjem meghintse őket tetűporral. Egy napig tartott az egész, ha nem raktam volna el egyet a dobozomba, azt hinném, káprázat volt csupán.