A 2022-ben Év Gyerekkönyve Díjjal kitüntetett Bendl Verától eddig sem állt távol, hogy egyszerre szólaljon meg különböző irodalmi műfajokban és regiszterekben, megcélozva így a gyermek mellett a felnőtt közönséget is.

S bár úgy tűnhet, hogy az írónő legújabb regénye, a Majdnem negyven és díjnyertes gyerekkönyve, a Matyi tigrissel álmodik távolabb már nem is lehetne egymástól, ha figyelmesen olvassuk a regényt, hasonlóságokat is felfedezhetünk. Ugyanis mindkét mű egy-egy fejlődéstörténetet állít a középpontba: a regény elbeszélője megküzd saját démonaival, ahogy Matyi is a tigrisektől való félelmével. A Majdnem negyven egy olyan felnőttmese, amely merészen vállalja is mindazt, ami ezzel jár: szókimondó, provokatív, máskor lírai és depresszív, de végig messzemenőkig szépirodalmi szövegként áll olvasói előtt.

 

           

A szerzőnek annak kibontására, amit korábbi kötetében, A másik férfi novelláiban csak alkalomszerűen villantott fel, regényében könyvnyi terjedelemben lesz lehetősége. A műfaji váltással természetesen együtt jár, hogy a szöveg dinamikája is megváltozik: van ideje és tere kicsit elterpeszkedni, a részleteket alaposabban kidolgozni. Bendl Vera regénye kapcsán még elöljáróban megjegyezhetjük, hogy mintegy körvonalazódni látszik egy kortárs tendencia az irodalmi szcénában: a debütáló novelláskötet után regénnyel jelentkező női szerzők között Bendl Vera mellett ugyanis már ott találjuk már Puskás Pannit is, aki 2021-es novelláskötete (A rezervátum visszafoglalása) után idén jelentkezett első regényével (Megmenteni bárkit).

 

Bendl Vera regényében a színre vitt témák között – a novellákhoz hasonlóan – megtaláljuk a hazugság, a csalódás, a megcsalás, a magány és kiszolgáltatottság tapasztalatát, valamint az abuzív kapcsolatokat, a női és a férfi szerepek problematizálását; a poétikai síkon pedig a szerelem- és a testtapasztalat radikális újrafogalmazását.

Az egyes szám első személyű elbeszélő belső monológja adja a regény narrációs keretét: a 40. életévében járó protagonista olyan élethelyzetbe kerül, amiről korábban sosem gondolta volna, hogy vele is megtörténhet. 

Hiába van már túl egy félresikerült házasságon – amelyről a könyvből később kiderül, hogy egy par excellence toxikus párkapcsolat volt –, s érzi úgy, számára az élet már nem tartogat többet e téren: egy igazi vad és lehengerlő szerelem kellős közepében találja magát, ahol az (ön)kontroll és a megszégyenüléstől való félelem egyszerre adja át a helyét a rajongásnak, elvezetve a teljes kiszolgáltatottságig.

Az elbeszélő a könyv első felében a – maga számára is csak nehezen érthető – szerelmi téboly állapotában beszél a szeretett férfihoz, egykori középiskolai osztálytársához, akibe már akkor is szerelmes volt. Ez a folyamatosan hömpölygő gondolafolyam egyben lehetőséget is teremt arra, hogy a megélt tapasztalatokat, a régmúlt élményeit alaposabban átgondolja, még akkor is, ha ez az önreflexív tépelődés olykor nem vezet sehová, csupán önmarcangoláshoz. A szöveg e magát is kommentáló hermeneutikai gesztusa egyfajta terapeutikus igénnyel lép fel. Azonban a későbbiekben látni fogjuk, hogy ez az érzelmi spirál csak még mélyebbre rántja az elbeszélőt; gondolataiból, érzelmei börtönéből, egyáltalán kapcsolati függőségéből alig tud végül kikászálódni. A regény tétje a múlt és a jelen – érzelmi – kötöttségei alól való felszabadulás, illetve a férfiak által meghatározott élet alól történő emancipáció lehetősége.

 

Az elbeszélés jelenében megélt érzések analizálása közben a közös múlt is felidéződik, amelyet a protagonista szeretett volna elfelejteni. Az akkori traumákat, a lelki és testi átalakulás izgalmas és gyakran szégyennel teli korszakát régi-új szerelme felkavarja, előráncigálva azokat a múlt – sokáig jótékony – homályából. 

A csalódással záruló házasságot megelőző időszak így új fénytörésbe kerül, és a jelen érzései visszamenőleg is átírják a középiskolás éveket. A kamaszkort a regény nemcsak a visszaemlékezésekkel hozza játékba: az elbeszélő lánya, Csenge is ebben az életkorban jár, s a nemi kérdésekben talán túlzottan is otthonosan mozgó, ám mégis a számtalan félreértés és tisztázatlan kérdés miatt komoly félelmekkel küzdő fiatal lány éppen anyjától várna segítséget. Attól a nőtől, aki – ahogy az már kiderült – maga is komoly sérüléseket szerzett fiatal korában, számára sem volt olyan könnyű felnőni. 

 

A kritika itt még nem zárult le!

 

Szeretném elolvasni a teljes cikket. Az egész kritika elolvasása előfizetéshez kötött. Ha most regisztrálsz, akkor egy héten át ingyenesen olvashatod a Szófa teljes tartalmát, beleértve természetesen ezt az írást is.

 

Dobos Barna kritikája még számos izgalmas témát és felvetést tartalmaz. Miként jelenik meg a párkapcsolatokban a transzgenerációs örökség? Hogyan alakulhatnak a súlyos csalódások traumává? Felmerül a női lélek megjelenítési módja is. Milyen módon bukkan fel a társadalmi perspektíva a regény elemzésében? Miképp látja a kritikus a patriarchális berendezkedés és az arra adott feminista reflexió viszonyrendszerét?

Ezenfelül Dobos Barna nem csupán a kortárs kapcsolódási pontjait mutatja fel Bendl Vera regényének, de még a Bibiliából ismert Énekek énekének merőben kortárs megszólaltatását is felfedezi benne. A teljes kritikát itt lehet elolvasni.