Múlt éjjel, hogy jött az álom,
tódult körém sok tükörkép.
(Fék legyen fantáziádon,
el ne rántson dúlt ökörképp!)
Mit Természet s Ember ötle,
ott mind szembenéztem azzal.
Egy oroszlán (gúzsba kötve) –
ezt küldte egy tükrös asztal.
Ám ne véld, hogy mindez, elmét
bántó kép csak egyszer borzolt:
egy nő feltűnt tízezerhétszázszor és még ötvennyolcszor!
Volt egy lány is, eltakarva
földig érő, szőke hajjal,
mit erdőn futó patakra
fest a Hold, míg jő a hajnal.
Elég e tömegen átnézz,
s ing a megingathatatlan:
kint ki bámész, kint ki lángész,
megláttam, mit nyom a latban.
Önmagad pecsétje: fontold
jól meg, hogy ki vagy te s hol vagy;
ne bámuld a sanda foncsort,
nehogy szellemsorba sorvadj.
S ha hagynád, hogy felihassák
matt lapok a képed – úgy hagyd!
Nálam lesz majd az igazság,
mert a tükrök nem hazudnak.
