Mindig heuréka-érzéssel tölt el, ha felfedezem, hogy egy dalnak van előzménye, illetve, ha egy későbbi dalt az inspirált. Az utóbbi időben néhány régebbi blues/rockabilly/gospel dal esetében fedeztem fel az említett hasonlóságokat. Persze ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy ez mennyire fair, akkor az nem is egy önálló dal, pedig a többi művészethez hasonlóan az egyes dalok inspirációként szolgálnak a későbbi alkotásokhoz. Szerintem a populáris zenében is sok-sok zenei megoldás van, amely „dal elődökből” inspirálódott, és mégis kreatív.
Íme néhány példa:
A nagy klasszikus:
Mivel a mai popzene a bluesból eredeztethető, mindenképpen meg kell említeni Elvis Presley: That’s All Right c. számát, amely Arthur Crudup azonos című 1946-os műve ihlette. Személy szerint kifejezetten szeretem az eredeti verziót, szinte már hordozza magában azokat a későbbi gyors és ritmikus „ős” rockabilly elemeket, melyek a műfaj védjegyévé váltak. Az egyszerű gitárkíséretű, lassú, és afroamerikai zenei gyökerekkel rendelkező klasszikus delta blues dalt Elvis Presley gyorsabb tempóra változtatta, így egy lendületes, és táncolható ritmikus country és a rhythm & blues keverékű ma már retronak számító rockabilly dalt lett.
Kevésbé közismert:
George Harrison: I’ve Got My Mind Set On You című dalát talán mindenki ismeri, azonban azt kevesen tudják, hogy ezt egy 1962-es James Ray nevű előadó azonos című dala ihlette. Nagyon hasonló a két dal, ez esetben is szinte adja magát, hogy miért lett ebből a dalból egy közismert 80-as évekbeli sláger. Harrison a lassabb tempót és az egyszerűbb ritmusokat és a kürtös kíséretet szintetizátorokra, ütős dobokra és elektromos gitárokra cserélte le, így tempósabb és energikusabbnak hat a dal. Valamint Harrison verziója valamivel hosszabb, és tartalmaz egy hosszabb hangszeres szünetet és ismétléseket, amellyel végleg beemelte az örökzöld slágerek közé.
A hatvanas és a 2000-es évek találkozása:
Egészen meglepett, hogy Flo Rida: Good Feeling c. dalát Etta James: Something Got a Hold On Me című dala ihlette. Bár a modern feldolgozása lazán kapcsolódik az eredeti dalhoz, kizárólag a refrént („Ohhhh sometimes I get a good feeling...”) használja fel. A verzéket Flo Rida rappeli és a refrénen kívül minden szöveg új. A dal tiszteleg Etta James előtt az ikonikus sor használatával, ám a két dal zeneileg és tartalmilag szinte teljesen eltér. Etta dala nyers, kicsit szentimentális és érzelmmel teli, míg Flo Rida verziója egy pörgős, elektronikusan hangszerelt, és autotune-nal ellátott bulisláger.
A legvadabb feldolgozás:
Egyik nap csak hallgattam a random lejátszási listámat, mikor jött egy dal, ami teljesen olyan volt, mint Kanye West: Gold Digger című száma, a dal pedig Ray Charles 1954-es I Got a Woman címűl száma. A két dal alapvető dallama igencsak megegyezik, Ray Charles műve a gospelzenéből vett motívumokat világi szöveggel párosítja. Kanye West „Gold Digger” hip-hop száma modern, ritmikus alapra épít, 808 dobokkal és basszussal. A legérdekesebb, hogy a két zenei stílus eltérése ellenére a legnagyobb eltérés a dalok szövege közt van, Ray Charles dala egy szerelmes vallomás, amely egy nőről szól, aki gondoskodik a férfiról, szereti, támogatja. Kanye Westnél a nő anyagias, „aranyásó” típus, a dal egy társadalmi szatíra, West a refrént használja (Jamie Foxx-szal), a jelentésének a kifordítására, és egy teljesen más korszak és műfaj eszköztárával él.
Ezekben a zenei időutazásokban különösen szeretem, hogy miként épülnek egymásra a dalok különböző korszakokból. Az egyes „dal-rokonságok” felfedezése mindig rávílágít, hogy az inspiráció nem (feltétlenül) másolás, hanem kreatív továbbgondolás. Elvis Presley például Arthur Crudup blues-számából formálta meg a rockabilly egyik alappillérét. George Harrison egy ’60-as évekbeli soul-dalt alakított át pörgős popslágerré. Flo Rida Etta James ikonikus sorát használta fel egy talán ma már ikonikus 2010-es évekbeli elektronikus buli dalhoz, míg Kanye West Ray Charles szerelmes gospeljéből csinált egy társadalomkritikusnak mondható hip-hop dalt. A példák is bizonyítják, hogy a popzene folyamatos párbeszéd önmagával, és a múltbeli hangzások is újszerűnek tudnak hatni, lehetséges, hogy egy-egy jól ismert sláger mögött ott rejlik egy elfeledett dal, melyet anno emberek ezrei hallgattak.
