Ritkán olvasok memoárokat, ezért megörültem, mikor teljesen véletlenül szembejött velem Devecseriné Guthi Erzsébet Búvópatak című 1963-ban kiadott memoár jellegű kötete.
Nehéz lenne összefoglalni, hogy miről szól, tulajdonképpen a szerző egész életéről, zanzásított formában.
Guthi Erzsébet 1892-ben született Budapesten egy viszonylag jómódú polgári nagycsaládba, az iskola után énekesnőnek tanult, de a súlyos önbizalomhiánya miatt inkább feladta a karriert, és élete végéig fordításokból élt. Azonban a könyv fő érdekessége a század eleji nyugatos/hadikos kör részletes bemutatása, ugyanis Devecseriné baráti viszonyt ápolt Böhm Arankával, és évtizedekig tagja volt a laphoz tartozó népes baráti társaságnak. És ha ki kéne emelnem, hogy miért érdemes a könyvet elolvasni, akkor leginkább ezért, noha nem amiatt, mert bővelkedik az irodalmi pletykákban, hanem mert nagyon emberi módon és mitizálás nélkül mutatja meg ezt a manapság is nagyra tartott értelmiségi társaságot.
Bemutatja, hogy Karinthyt hétről hétre mennyien ostromolták különféle írásokkal, milyen vérre menő volt az egy bizonyos betűvel kezdődő világvárosok felsorolásával történő játék, hogy Aranka milyen nyilvános botrányokba keveredett a társaságon belül, és hogy például Kosztolányi a bicsérdista években még a kávéházban is szigorúan csak limonádét ihatott. Az ideák lerombolására jó példa, hogy Devecseriné szenvtelenül leírja: az ismerősi és családi körében abszolút természetes volt, hogy a férfi dühében fojtogatni kezdi a feleségét vagy a menyasszonyát. Leír egy esetet, mikor Böhm Arankát Karinthy fojtogatás kíséretében megverte, sőt Aranka mindezt büszkén mesélte el mindenkinek, aki aznap a társaságból a Hadik kávéházba tévedt. Hihetetlen belegondolni, hogy ebben a széles körben elismert, értelmiségi társaságban – ahonnan már jobbára nem volt feljebb – ezek a dolgok megtörténtek. És ki tudja, még mennyi minden, amit már sosem fogunk megtudni.
Már említettem, hogy Devecseriné módosabb polgári hátteréből jött, mégis félresiklott énekesi karrierje, és a nem túl szerencsés házassága révén eléggé szűkösen éltek, és hiába beszélt jól angolul, franciául és oroszul is, alig kapott munkát. Számomra kifejezetten meglepő volt, ugyanis biztosra vettem, hogy a Hadik körhöz tartozó polgári réteg figuráinak alig voltak anyagi gondjaik. Ehhez képest Guthi Erzsébet kendőzetlenül ír az évekig tartó nehézségekről, mint az egyik, majd másik albérletbe költözésről, és hogy a nagyobbik fiát egyszer tandíjfizetés hiányában hazaküldték az iskolából. Nem feltétlenül irigyelni való élet, ennek ellenére Devecseriné ezen éveit tartja legkedvesebbeknek. Ilyen, mikor Böhm Arankával közösen lettek anyukák és egyben szomszédok is a lágymányosi városrészben, vagy évekkel később néhány évig közösen nyaraltak a Dunakanyarban.
Bár a visszaemlékezések az élet és társadalmi helyzetéből adódóan érdekesek, mégis ki kell emelnem, hogy Devecseriné könyve mennyire olvasmányos. Az események nem igazán tagolódnak szét, az egyes életszakaszok és történések ad-hoc módon következnek egymás után, ami különösen élményszerűvé teszi a memoárt, hiszen nem egy klasszikus életrajzot olvasunk. Az elején megtudjuk, hogy a nehezen megélt nagycsaládos polgári élet legszebb része a nagyszüleinél töltött délutánok voltak, aztán hogy hajadonként külföldön ének tanulmányokat folytatva hogyan menekültek az édesanyjával egy furcsa olasz udvarló elől.
A fiatalkoráról később is olvashatunk, kifejezetten érdekesnek találtam a kamaszéveinek azon részét, mikor bemutatja, hogy Budapesten hogyan töltötték az időt néhány az Operában megismert amerikai lánnyal és fiúval. Kicsivel később megtudjuk, hogy mennyire sokkoló volt fiatal felnőttként szembesülni a háború tényével, és hogy évtizedekkel később relatíve milyen szerencsés volt, hogy a férjével együtt egy pincében bujkálva túlélték a vészkorszakot. Ennek mentén a Búvópatakban elmeséltek szerkezete hasonlít az emberi elme csapongó és asszociációs működésére, a közvetlen és vallomásos hangnemmel Guthi Erzsébet személye olyan, mintha egy ezer éve jól ismert barátunk történeteit hallanánk. Pedig a mai élettől nem is állhatna távolabb az általa leírt század eleji polgári világ milliője, annak minden problémájával és furcsaságával.
Betekintést kapunk egy tehetséges, de súlyos önbizalomhiánnyal küzdő nő életébe, aki fiatalon rosszul házasodik, hogy aztán az ezzel járó nehézségeket a Hadik kávéház szörnyű ízű kávéjával és változatos felhozatalú figuráival enyhítse. Guthi Erzsébet nagy történelmi eseményeknek volt a részese, a boldog békeidőkben szocializálódott, és látta, hogy miként hullik szét a közeg, ahonnan jön. Ma már jobbára a memoár legérdekesebb pontja a hadikos ismerősök körében eltöltött évei, azonban Devecseriné könyve ennél sokkal több, elképesztő, ahogy 280 oldalon keresztül kirajzolódik egy ember szinte teljes személye, akinek az élete elválaszthatatlan az őt körülvevő letűnt polgári világtól és a huszadik század elejének/közepének a borzalmaitól. Ezért hogyha valakit igazán érdekelnek a korszak emberének hétköznapjai, akkor a Búvópatak mindenképpen letehetetlen olvasmány lesz.