Marczinka Csabát mindenki ismeri, aki kicsit is benne él a magyar irodalmi életben. Ő az az "elátkozott költő", aki sorra járja az összes létező irodalmi rendezvényt, és miközben külsejére és megjelenésére oly keveset ad, szenvedélye és érdeklődése egészét, úgy fest, az irodalomnak áldozza. A legújabb Székelyföldben több versét is olvashatjuk; emeljük ki most ezt az alábbit, melynek keresetlenségében, zárójeleiben, hangvételében egy egész világ benne van. [Bodrogi Csongor]
TIZENKILENCES?
Petõcz Andrásnak
Veterán a vírus, sorra járja
a kisebb krimókat – ott fröccsözik
és közben cseppfertõzi a csapost
vagy tán valamelyik törzsvendéget...
(esetleg egy széplánynak nyelvespuszit
ad, hisz az biztosan továbbadja)
(öreg már a vírus, spórol, bár kiemelt
nyugdíja van, mégis csehókban beszélget)
„Tizenkilences vetyerán a csávó!” –
hangzik a suttogás a háta mögött,
rémült pillantások kísérik lépteit,
miatta zárulhat majd be több krimó!...
(besurran néha idõsotthonba is,
dohányzóban megszívja a letett csikket
vagy kortyolgat némi teát s üdítõt) –
„turnézik” a vírus szerte mindenütt!
Betér iskolákba és klubokba is
(röpköd termekben és folyosókon át,
kipróbál büfét és automatát) –
„öregezés” után „fiatalozik”!...
(de inkább a „kortársakat” „kedveli”
öregotthonban és kiskocsmában).
Járkál és konspirál mindenütt immár,
az átváltozó-beépülõ „19-elvtárs”!
