Az egész Szegény kisgyermek panaszai ciklus polgári miliőben "játszódik", a kifejezetten szűk vidéki magyar polgárság életviszonyai adják a hátterét. Ennek az életformának az ódon, ónémet órák is részét képezték. A nemzedékről nemzedékre öröklődő szokások feldolgozása, a forradalmi fordulatokat nem ismerő, biztonságos gyarapodásra épülő létfelfogás Kosztolányi egész művészetének egyik alaprétegét adja. A babonaság és misztikum (mint más nagy polgári íróknál) erre az alapra vetítődik rá.
 
Ez a vers olyannyira jellemző a korai Kosztolányira, hogy mind Karinthy híres paródiájában ("kiknek bús kontyán angyal andalog"), mind magának a szerzőnek a Boldog, szomorú dalában ("részegje a ködnek, a könnynek") fölbukkan egy-egy emlékeztes részlete. Kétségtelen, sokak számára ez még egy "túlcukrozott", túlesztétizált Kosztolányi-hang. De vannak olyanok is (mint e sorok írója), akik számára épp ez az alapréteg, alaphang is teszi oly ellenállhatatlanul vonzóvá a szerző műveit, a Monarchia világának boldog békeidős atmoszférája. [B. Cs.]
 
 
Ódon, ónémet, cifra óra
áll a szekrényünk tetején,
szálló korok bölcs bámulója
közönyösen tekint felém.
Aranycirádás, pici tükrén
még mosolyog a rég letűnt fény,
de már nem úgy, mint hajdanán,
mert ő ütötte el az éjfélt,
mikor meghalt a szépanyám,
fehér, mosolygó szépanyám.
 
Már nem vakít ragyogva többet
a sápadt Alt-Wien-porcelán,
parókás, farsangos időknek
parfümjét leheli reám.
Nehéz, tömjénes, cukros illat,
a lelkemig fáj, szívemig hat
s a múltat visszaálmodom,
hogy ez aranyló óra mellett
az apám játszott egykoron,
apám nevetgélt egykoron.
 
Ha künn az alkony álmokat hív,
cseng-bong a titkos, méla hang
és babonásan átmorajlik
a dallamos üvegharang.
A zúgó ércgyűrűn fölébred
valami szunnyadó kisértet
s szellem-szaván dalol, dalol,
mint hogyha egy halk, bánatos hang
beszélne a sírok alól,
felelne a sírok alól.
 
A régi óra egyre jár csak,
mint egy tipegő nénike,
köröttem árnyak, éji árnyak,
szemem könny és köd lepi be,
mert félve sejtem, érzem-érzem, 
hogy elsápadnak majd egy éjen
az apró arany-angyalok
s ez óra veri el az éjfélt,
ha majd egy éjjel meghalok,
ha egyszer én is meghalok.