Érmindszent, Nagyszalonta, Egyházashetye, Pusztanyék…

 

Az iskolás magyarórákra gyötrelemmel emlékezők körében gyakran fölbukkan ez a mumus is: az életrajzi adatok magolgatása. Mi szükség erre? Miért kell tudni, hogy hol született Jókai, ki volt a felesége, és hova járt iskolába (mármint ő, nem a felesége)? Mi közünk nekünk mindehhez?

 

Magam mindig jó tanuló voltam, és érdekelt az irodalom, de az ilyen semmitmondó adatokkal én sem tudtam mit kezdeni. Érmindszent nekem csak egy szó volt, nem jelentett semmit, és önkéntelenül is Érdmindszentnek olvastam, mert Érdhez legalább valamit, ha nem is sokat, kapcsolni tudtam. Ezek a helynevek csak úgy lebegtek a levegőben, elhangzottak és eltűntek, még annyit sem adtak hozzá életünkhöz, mint egy szállingózó pollen tavasszal, mert az legalább szép, vagy legalább tüsszentésre ingerel.

 

Egyetemen, magyar szakosként aztán ráébredtünk, hogy mi ennek az életrajzfétisnek az eredete. Hát persze, hogy a pozitivizmus. Összegyűjteni minél több „pozitív” tényt az irodalmi művek szerzőjéről: ez egyenes úton vezet az irodalmi művek megértéséhez. Kevés szót tanultunk meg ekkortájt nagyobb irtózással használni, mint ezt: pozitivizmus. És ez érthető is. Lehet-e egy művészetet sokra tartó ember determinista? A determinizmus azt jelenti: a különböző okok kényszerszerűen hívják elő (determinálják) az okozatot. Dehát a művészet nem pont arról szól, hogy amit egy művész létrehoz, az megmagyarázhatatlan az előzményekből? Nem pont az „alkotás”, erősebb szóval a „teremtés” e folyamat lényege? Ha olyan fontos lenne, hol született egy szerző, akkor minden ott született ember ugyanolyan jelentős szerzővé kellett volna hogy váljon, nemde? Vagy pedig olyan sok minden, olyan sok ismeretlen és földerítetlen apróság determinálja még a születés helyén túl az embert, hogy annak összegyűjtögetése csakugyan elértelmetlenítené egy-egy tényező kiemelését. Lehet, hogy minden determinált; de akkor nem szabad megállni a születés helyénél.

 

Mi már, abban a korban élve, amikor „a szerző halott” mondás a bölcsészkarok unásig ismételgetett bölcsességévé vált, a legkevésbé sem hittünk a szerző- és életrajzközpontú irodalomszemléletben. A milliónyi hatás fölkutatásához képest sokkal termékenyebbnek tűnt egyetlen hatás értelmezése: a saját gondolatainkra gyakorolté. Mindegy, hogy hol született Ady; az az érdekes, hogy mit mondanak nekünk a szavai.

 

És akkor itt véget is érhetne a történet; íme, én is (jó tanulóként) szépen föl tudom mondani a posztmodern irodalomszemlélet közhelyeit.

 

Ámde.

 

Nekem az irodalom mellett a másik kedvenc tantárgyam a földrajz volt. Mindig beindította fantáziámat az a sokféle táj, sokféle környezet, erdő, mező, város, ahová emberek túlélni telepedtek le. Csakugyan érdektelen vagy sokadlagos egy szerzőt ismerve a táj, ahol a gyerekkorát eltöltötte? Csakugyan nem mond el semmit egy alkotóról, hogy hol, milyen éghajlaton, milyen településen, milyen népek, hagyományok, mítoszok között látta meg a napvilágot?

 

Csakhamar ráébredtem valamire. A probléma nem a szülőhely megemlítésével van, hanem azzal, hogy előbb említjük a helyet, és aztán a művet. Pedig a viszony éppen ellentétes. Nem Érmindszent határozta meg Ady Endrét, hanem Ady Endre határozta meg azt, hogy milyennek képzeljük el Érmindszentet. Csak futásunk irányán kell változtatnunk…

 

 

Érmindszent látképe a református templommal

 

Azon merengtem el, hogy az óriásokra, a legeslegnagyobbakra van-e értelme alkalmazni a szabályt, mely szerint egy alkotó mintegy újjáteremti a közeget, amelyben felnőtt. Shakespeare csakugyan mondott valamit Stratford-upon-Avonról? Nem sokkal érdekesebb, hogy az univerzumról és a homo sapiensről miket mondatott ki a szereplőivel? Vagy Arany János elbűvölően gazdag életművében éppen Nagyszalonta volna a lényeges igazodási pont? A kisebb szerzőknél igen, ott működhet ez a helyhez húzás, de az igazán nagyoknál ez a szempont már nem játszik szerepet — latoltam elsietve.

 

De hát hogy is ne játszana? Vajon nem annak tükrében látjuk-e Magyarország egész vidéki falusi, mezővárosi közegét, ahogyan azt Arany János megverselte? Vajon el tudunk-e vonatkoztatni Petőfi Alföld-képétől, amikor egy olyan tipikus alföldi kisvárosra gondolunk, mint Kiskőrös? Egyáltalán: el tudunk-e még vonatkoztatni Petőfi Alföld-képétől? Ezek az alkotók nem azt írták meg, ami volt, hanem megírtak valamit, ami után már mi is csak azt vagyunk képesek látni, amit ők.

 

A szülőhely jelentősége nem abban áll, hogy determinál. A jelentősége az, hogy a szerző víziói determinálják őt.

 

Ha még eggyel magasabbra lépünk, ismét csak föltűnik ez. Az olyan alkotók, mint Dante vagy Goethe, akiket tehát egyetemeseknek szokás tartani, voltaképpen nagyon is európaiaknak látszanak, mihelyt látókörünket egy kissé kitágítjuk. Ők is saját közegüknek adtak új jelentéseket. Szólnak persze mindenről, de tényleg az égvilágon mindenről — ám a mondandójukkal elsősorban a helyet alakították át, amelyből kinőttek.

 

Milyen is például ez az Érmindszent? Mit lehet róla mondani? Egy periférikus, szatmári falu. Le lehet írni etnográfiailag, statisztikákat lehet készíteni a népességéről, föl lehet jegyezni, hogy milyen hagyományokat őriznek, hogy miket esznek és isznak ott az emberek. De Érmindszent számunkra csak annyiban létezik, amennyiben Ady Endre megálmodta nekünk. Amíg nem érkezik egy újabb hasonló erejű vízió, képtelenek leszünk eltekinteni Adyétól. (De talán, jut eszembe, már érkezett is; Borbély Szilárd nagyon a közelben nőtt föl, és az egész magyar olvasói közegnek odanyomott egy iszonyú erejű gyomrost egy közeli kis faluról szólván.)

 

Mi hát ebből a gyakorlati következtetés? Mit tegyenek a magyartanárok? Titkolják el, vagy ellenkezőleg: sulykolják az információt, hogy hol születtek nagyjaink?

 

Én azt hiszem, hogy sem ez, sem az nem volna célravezető. A szülőhely megnevezése nem az első élmény kellene hogy legyen, ha ismerkedni kezdünk egy életművel. Hiszen akkor még nem is lehet ez élmény, csak egy üresen kopogó szó. A szövegek csak folyjanak át rajtunk szépen, engedjük őket, hogy dolgozni kezdjenek bennünk. Birkózzunk velük, és gondolkodjunk rajtuk. És aztán egyszer majd csakugyan vibrálni kezd a helynevek jelentése, és csakugyan megértjük, hogy ó, de mennyire hogy fontosak. Mert ezek a helynevek ma már kifejeznek valamit mindenkinek (vagy legalábbis azoknak, akik tudják, hol lakott itt Vörösmarty Mihály):

 

Érmindszent, Nagyszalonta, Egyházashetye, Pusztanyék…