A XVIII. század utolsó harmadában valóságos irodalmi láz uralkodott el a magyarországi írástudókon. Folyóiratok sorát kezdték kiadni, a különböző kisnemesek, papok, polgárok pedig a magyar nyelv határait feszegették. Ennek a nagy megújulásnak volt az egyik sajátos, kései jelensége Édes Gergely (1763-1847). Ő aztán tényleg nem ismert korlátokat a kísérletezésben. Kedvenc versformája a leoninus volt (vagyis a rímes disztichon), de próbálkozott másféle dolgokkal is. Egyik legérdekesebb kísérlete volt, hogy bizonyos verseiben csak ugyanazokat a magánhangzókat használta. Így született egyebek közt a még a Sicc! című csodálatos Grätzer József-könyvben is fölbukkanó Öt török öt görögöt dögönyöz örökös örömök közt hexametere.
Az alábbi műve, "enyelgése", csupa "e" hangra íródott, igaz, könnyítésként a szerző az "é" hangoknak is megkegyelmezett. Az eredmény így is kellően elképesztő. Forró nyári napokra frissítőnek ajánljuk. /B. Cs./
Eggy nékem mézzel kedveskedett személlynek beszéde e béllyegenn. 1787-benn.
Eggy nem rest sereg, eggy tegezes nép; kész eledelre
Eggy méznél édesbb Méhésznek mézet eresztett.
Mellynek eme' részét ez edénnyel, egész szeretettel
Eggy lépes-méznél édesbb Édeshez eresztem,
Kérem végye jelét kedvessenn e' szeretetnek.
Erre felelet.
Elébb édes étke tegzes tselédednek,
Mellyel kedveskedtél kedves emberednek,
Névvel 's szeretettel édes Édesednek,
Melyben édességét érzem szerelmednek.
Kedves lelkem! ezért én nem egyébemet
Teszem-fel, de éppenn heves kebelemet
Vegyed e' Versekbenn édes szerelmemet:
Mert fel-tenném ér'tted egész életemet.
