Egy ajánlót kezdtem írni Önnek, Nyájas Olvasó, amikor két dologgal szembesültem: egyrészt újra el kell olvasnom a könyvet, ha nem akarom elsumákolni a feladatot (soha nagyobb bajom ne legyen, jó könyv az), másrészt ha csak azt fel akarom vezetni, miért is érdekes a történet jelenideje (a nyolcvanas évek vége, szamizdat, háromperhárom, effélék), szinte többet kell írnom a korszakról, mint a könyvről magáról.
Nincs ez így jól, Nyájas Olvasó. Valamiért a kortárs magyar irodalmi fősodor (ha van ilyen egyáltalán) adósunk a rendszerváltást feldolgozó történetekkel. Esterházy Péter szerint például a (kelet)német Ingo Schulze Szimpla Történetek című könyve volt az a fontos magyar regény a témáról és korról, amit ebben az országban még nem írtak meg. A könyv először 1998-ban jelent meg.
Jelentős változást nem érzékelek. Nyilván, a Szófa hivatalos nem-irodalmáraként nem is tudok mindenről, de azért remélem: ha jelennének meg a témáról fontos könyvek, azokról azért hallanék.
De valahogy nem érzem a kívánatos pezsgést. Akadnak üdítő kivételek, több könyv is foglalkozik a Kádár-korral (az alternatív ’56-os antológiáktól a féléletrajzi regényekig, mint Bornai Tibor Lőj az ördögre! című írása, nem beszélve a Javított kiadásról), de mintha a rendszerváltáshoz magához félnénk hozzányúlni.
Pedig ez nem lenne törvényszerű: Németországban élve több filmmel és sorozattal is találkozhattam, amik ezekkel az időkkel foglalkoznak (a Good Bye, Lenin például már 2003-ban), és mernek a konfliktusokkal, az emberi vonzatokkal, ad abszurdum a kudarcokkal is szembenézni. Sőt: akár az NDK funkcionáriusaiban is az emberi tragédiákat keresni (A mások élete – pótolja be, Nyájas Olvasó, ha eddig kimaradt volna, vagy a Weissensee című sorozat. Esetleg a Volt egyszer két Németország, és újabb évadai).
Persze, a film más, mint a próza, Németország nagyobbik fele eléggé nyugati ahhoz, hogy ez ne legyen akkora probléma (nem szépítve azt sem, hogy a Wende hogyan zúzta szét az NDK gazdaságát), de akkor is: nálunk a direkt politikai-történelmi témákra reflektáló filmek is képesek megosztóak lenni, és nem csak a nézők miatt (amíg 1956-ról a legkevésbé valahová húzó módon, ugyanakkor filmként működőképesen Andy Vajna vízipólós filmje szól, addig azt hiszem, van hová fejlődni). Előre félek például a taxisblokádról szóló filmtől, pedig Köbli Norbert nem is az a direkten politizálós alkat. Egyéb, kurrens produktumokról már nem is beszélve.
Szóval, lenne min dolgozni. Jelek persze vannak: nem csak a Szófa alapítójának, Mohácsi Árpádnak Párizsi befutó című könyve (érthető módon nem lenne ildomos tukmálnunk, de nézzenek utána, ha gondolják: a visszajelzések nem rosszak), de az a könyv is, amiről ez az egész probléma az eszembe jutott (na jó: Finy Petra: Kerti szonáta. Nyájas Olvasó, ha Ön ebben a csapongásban idáig eljutott, megérdemel ennyit). De valahogy nem biztos, hogy elég.
Vagy csak én vagyok pesszimista. Bárcsak: nem bánnám, ha Ön, Nyájas Olvasó kiigazítana és felhívná figyelmemet az itt nem említett művekre. A Kerti szonáta jön majd, becsszó.
És reméljük, más könyvek is. Ideje lenne.
Fotó: az Osztyapenkó-szobor Budapesten
Készítette: FOTO:FORTEPAN / UVATERV, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=51377660
