Visszafordíthatatlanul beköszöntött az ősz, a Szófánál pedig már az őszi és az októberi lapszámok is gyülekeznek. Most az októberi Látó írásaiból emeli ki Enesey Diána a két kedvencét, egy verset és egy prózát.

Jó olvasást kívánunk.

 

 

Kustos Júlia: Hűbér (vers)

A vers az önmagunkra találás nehézségeit tematizálja. Azt, hogy mennyi mindennel áltatunk másokat és még több dologgal önmagunkat. A törvényen kívüli királyság, a vezérlő metafora, egy elfedett, gondosan elrejtett, megközelíthetetlen „én”, amelyet hazugságokkal lehet csak elzárni a külvilág elől, amelyben ott lakozik a vágy az önazonos létezésre, de éppígy ennek gátja is. Az akadályokat lebontja a terápia, az önismereti út, de így sokszor még fájóbb a lélek legmélyéről előkerülő múlt, ami egy „kislánykézhez” tapad. Egyre nehezebbek a terhek, mert több generáció életút-csomagját kell cipelni. A vers zárása egy elharsogott bocsánat, a múltnak, a mának, s talán az elbeszélő énnek — saját magának. 

 

 

 

 

 

Sztaskó Richard: Többnyire derült (novella)

A hétköznapok lomha sivársága, a filozófia évezredes, test és lélek viszonyát fürkésző problémája, a lélekvándorlás kérdése, a mindennapokba belefáradó lélek, az idő és a csend súlya — ezek mind elférnek és egymással jól megférnek Sztaskó Richard novellájában. A reménynélküliség és az elbukás veszélye újra és újra felbukkan a novella soraiban, ahogy az elmúlás is, például az elfolyó idő, a konyhakőre lecsöppenő, kerámialapba beleolvadó kitüntetett pillanat képében. A végesség már-már apokaliptikus alakot ölt. Az írás lehetne akár egy reménytelenségbe burkolódzott, reggeli belső monológ is, filozófiai és vallási tartalommal gazdagítva. Megjelenik a kereszt cipelésének motívuma, a mindennapi életre vetítve, metaforaként. Ám utalás történik a buddhizmusra is, Bódhidharma említése révén. 

(Ínyenceknek jelzem, hogy Platón Phaidón című dialógusából Kebész érve is felismerhető, amelyben a lélek lélekvándorlás során bekövetkező elkopásának lehetőségét veti fel, szemben a lélek halhatatlanságával.)

A legfőbb motívum mégis a reménytelenség, amely közepette az egyetlen vigasztaló mozzanat az lehet, hogy ha már oly sok mindennel párhuzamba állítható az élet, talán az időjárás-jelentés sem áll tőle olyan távol, kisüthet a nap:

„(…) a délutáni órákban többnyire derült, fátyolfelhős lehet az ég.”