Bartha Ádám: Tomi és Timi

Tomi átment a kisboltba. Nem volt messze a lakásuktól. Egy két perc alatt meg lehetett járni az utat. Ezt szerette benne a legjobban. Csak le kellett jönnie a negyedikről, aztán ki a házból és a bolt már ott is volt rögtön a szomszédban.

– Jó napot, boltos úr – vigyorgott Tomi, és kezével a boltos felé intett. Csak boltos úrnak szólította, mert, holott minden nap találkozott vele háromszor, a foglalkozásán és a nemén kívül mást nem nagyon tudott róla.

Na jó, azért azt mégiscsak tudta, hogy minden nap keresztrejtvényt fejt. Most is, miután köszönt neki, visszabújt a kis újságjába. Ceruzáját a nyakához kocogtatva gondolkozott. Mindig ceruzával írt, hogy ha valamit rosszul old meg, később ki tudja radírozni.

Tomi hátrament, és szemével kutatni kezdett a várva várt pudingja után a hűtő polcain. Ezért járt ide. Ezért járt ide naponta háromszor. A puding miatt. Az itteni pudinggal egyszerűen nem tudott betelni. Imádta az itteni pudingot. Legszívesebben egész nap csak ezt ette volna. De azt nem szabad – Timi szerint legalábbis –, mert akkor elrontja a gyomrát. Ezért kompromisszumot kötöttek Timivel: csak naponta háromszor jöhet le pudingért.

Kereste a szemével a pudingot, de hiába, nem találta. Nem értette, mi történik. Pontosan tudta, hogy néz ki a puding, mindig majd’ kiütötte a szemét: egy kis dobozka, benne egyik felén fekete, másik felén fehér sűrű folyadékkal. Tulajdonképpen ezért imádta ennyire ezt a pudingot. Mert volt egy sötét és egy világos oldala. Akárcsak neki.

– Nem találom a pudingot, boltos úr – csapott a pultra Tomi, miután nagy, dübörgő léptekkel visszaért a hűtőktől. Az arcán még mindig szétterült a vigyor, de a szeme valósággal lángolt.

A boltos felhúzta a szemöldökét, kinézett a keresztrejtvényéből.

– Hogy mondta?

Tomi keze ökölbe szorult, úgy érezte, kiszárad a szája. Már nem vesződött a vigyorral.

– Úgy mondtam, ahogy akarom. Nincs itt a puding, érti már? A fekete fehér puding. A puding, aminek van egy sötét és egy világos oldala.

A boltos úr ránézett, pislogott párat, aztán vállat vont.

– Előfordul, hogy valami nem érkezik meg. Majd nézzen be holnap, akkorra már biztos lesz.

Erre Tomi nem bírta ki, felnevetett. Hangosan hahotázott úgy, hogy az egész bolt beleremegett. Csapkodta a térdét, ömlött a könnye.

– Maga aztán vicces ember – mondta az értetlen arcú boltosnak. – Vicces, nagyon vicces. – Szeme sarkából a vállvonogatós, nemtörődöm boltos úr ceruzáját figyelte. A frissen hegyezett ceruzáját és a nyakát, amihez mindig kocogtatja. A ceruzát és a nyakat. Ceruza. Nyak. Ceruza. Nyak. Ceruza. Nyak.

 

*

 

A gondnok úr kopogott Tomi lakásának ajtaján. A gondnok úr hasonlított a boltos úrhoz; Tomi neki is csak a nemét és a foglalkozását ismerte. Tomi kicsapta az ajtót, és vigyorral az arcán kihajolt.

– Jó napot, gondnok úr. Valami gond van?

A gondnok megvakarta a fejét, és némi tétovázás után a tárgyra tért.

– Jó napot, uram. A szemétről szeretnék beszélni.

Tomi szeme hatalmasra kerekedett.

– A szemétről?

– Tudja, a minap este átnéztem a videofelvételeket, amelyek a ház közösségi tereit ellenőrzik, és láttam, hogy maga ma reggel egy nagy csomagot hozott be az előtérbe, amivel aztán teljesen eltelített egy egész szemetest.

Tomi rámeresztette szemeit a gondnok úrra.

– Hogy én vittem volna oda szemetet? – kérdezte.

A gondnok úr sóhajtott.

– Nos, a felvételen úgy láttam, hogy maga volt. Be is nyomta utána a négyes gombot a liftben.

– A négyeset. – Tomi összeráncolta a homlokát, eltöprengett. Aztán hamarosan felpattant a szeme. – Ja persze. Most már tudom, mi történt. Azt hiszem maga nem engem látott, hanem Timit, a lakótársamat.

– Magának van lakótársa? Nem is tudtam róla.

– Igen, igen, mindig Timi viszi le a szemet. Sőt, ha őszinte lehetek – Tomi suttogásra halkította a hangját –, minden házimunkát Timi csinál – kuncogott. – Timi csinálja a házimunkát, én meg a többi dolgot. Lemegyek a boltba például. Pudingért. Emberméretű szemeteszsákot is árulnak ott, de pudingért szoktam lemenni. – Tomi kezdett belelendülni a mondandójába. – Pudingért, mert az a kedvencem. Én mindig kieszem belőle a sötét oldalát, Timi pedig a világosat. De ma reggel nem volt puding, ami nagyon nagyon nagyon rossz volt. Érti már? Érti? – hadarta a szavakat.

– Értem – mondta a gondnok úr éppoly zavart arccal, mint korábban a boltos úr. – Itthon van most Timi?

– Hát én nem láttam őt elmenni.

– Kihívná, kérem?

Tomi az ajtófélfába kapaszkodva visszahajolt a lakásába.

– Timiiii! – kiáltotta hátra visszafogott lágysággal a hangjában. – Timiii, a rendőrség szeretne veled beszélni. Timi, gyere már elő, basszameg! – ordította éles vigyorral a száján, aztán visszafordult a gondnokhoz.

– Csak a gondnok vagyok, nem a rendőrség.

– Nincs itthon – mondta Tomi, ügyet sem vetve a gondnok kijelentésére. – Úgy látom, most nincsen itthon Timi.

– Nos, ha majd itthon lesz, kérem mondja meg neki, hogy már így is túl kevés szemetesláda van az előtérben. Ne töltsön tele egyet a halmozott szemetével. Hozzánk csak a háztartási szemét való. A többit máskor vigye el külön máshova.

– Redben van, megmondom neki – mondta Tomi vörösödő fejjel, aztán teljes erőből becsapta az ajtót.

Visszasietett a lakásába, hogy megkeresse Timit.

– Timi! Timiii! – szólongatta. Futkorászott egyik szobából a másikba, míg végül a fürdőben megtalálta. Ott volt a tükör előtt. A tükörből nézett szembe Tomival.

– Hát itt vagy.

– Hol lennék? – mosolygott vissza rá Timi.

– A gondnok téged keresett.

– Miért?

– Látott valamit, és itt kezdődik a baj.

Timi kérdőn tárta szét ártatlan szemeit.

– Mit látott?

– Hát… – kezdte Tomi cinkos mosollyal az arcán. – Betettem valamit a szemétbe. Vagy inkább valakit – kuncogott. Aztán hirtelen komolyra vált az arca. – Mert nem adott pudingot. Pudingot, amit annyira szeretsz.

Timi sajnálkozva megcsóválta a fejét.

– És most mit fogsz csinálni?

– Hát, szerintem legjobb lenne beszélnem vele – mondta Tomi, aztán ötletén felbuzdulva folytatta. – Igen, igen. Visszahívom és elbeszélgetek vele, mint a boltossal. – Rábökött a vele szemben álló Timire. – Sőt, ha már te is itt vagy, elbeszélgethetünk vele ketten is.

És Tomi már rohant is ki a lakásból. Arca most nem volt vörös, vigyora nem volt széles, lágyan mosolygott. Épphogy elérte a gondnok urat a lift előtt.