Izsó Zita

Magánbiológia

A leghidegebb nyári napok egyikén történt.
A másodikosokkal berendeztünk egy terráriumot
és beletettünk egy hernyót,
hogy megfigyelhessük az újjászületés lépéseit.
Az Aleppóból származó kisfiú megszólalt,
ugyanígy kelnek majd ki a sírból
háromemeletes házuk alá szorult halottaik.

A csend gyorsan megszilárdult, mint
kiszáradt folyómederbe öntött beton.
Hogy eltereljem a többiek figyelmét,
kitaláltam, nevezzük el a lepkét, ami nemsokára kikel.
Ő is javasolt egy szépen csengő,
furcsa hangzású nevet,
sokkal később tudtam meg,
hogy azt a gyerekeknek kifejlesztett
antidepresszánst nevezik így,
amit akkor már hónapok óta szedett.

Mire kikelt a pillangó, már nem járt iskolába.
Talán rájött, hogy nem következik be, amit mondott,
és nem akarta elkeseríteni a többieket.

 

Mi azért ünnepeltünk egy kicsit, végignéztük,
ahogy a lepke kibontja gyűrött szárnyait,
aztán kiengedtük, becsuktuk az ablakot,
a gyerekek csillogó szemmel néztek utána.
Nem mondtam el nekik,
hogy kint még hideg van, nemsokára megfagy.


Hadd higgyenek tovább a feltámadásban.

 

forrás: https://litera.hu/irodalom/konyvajanlo/izso-zita-versei.html

 

(A szerző hozzájárulásával)