Sziveri János
„Rés” – gondolom
Száraz madárka-pikkelyek a levelek,
sebek a semmiség-gyümölcsök húrjain.Ennyit ragadjunk ki csupán a valóságból.
Jelképes pillanatát gyengeségeinknek. Egy-
egy erőtlen, hamuszürke életszeletkét.
Tehát, minden ami jel, fegyverünk,
időnek, térnek ellenében.Ezt hinnünk kell, váltig.
És nem magunkat megadni, tagadni,
de szétmérni csontjaink gyönyörűséges börtönét:
a Húst, a vélt fontosságú rendszabályozást.
Nyílt legyen e korszakos misztérium.„Fokról fokra jelzik termelésünk
a szerves műszerek, váltószíjaink
érzékenységét a belek csomórendszerében.”Ében daganat-vitorlák az ajtó repedésein.
Szörnyű kettősség: Állóképek,
és a szervezet sürgető buzgólkodásai.
„Szélcsönd-kisülés” – gondolom, beszűrődő rés.
A zárlat befejeződött. Elpattannak
a hunyorgó Minótaurusz-üvegszemek.1979. május-augusztus
(http://www.forrasfolyoirat.hu/0205/sziveri.html)
A költő kiadatlan kéziratát a Forrás 1979óta őrzi. E vers korábbi és teljesebb változata annak a költeménynek, amely a Sziveri János minden verse című kötetben jelent meg. (A Szerk.)
