A Nyitott Műhely állandó otthona a rendezvénysorozatunknak, melyet minden hónap utolsó csütörtökjére szervezünk. A májusi alkalom kapcsán egy krimiregényt vett górcső alá O. Réti Zsófia kritikájában.

 

826.jpg

 

A beszélgetés során a résztvevők többek között a sztereotípiák szerepét, a miskolciak hagyományokhoz való viszonyát, a pesti és miskolci nyelvi jellegzetességeket, a krimi műfaj szabályrendszerét, valamint a patriarchátussal való megküzdést vitatták meg.

 

A miskolci és pesti nyelv egyik kiemelkedő pontja a névelőhasználat jelenségének kielemzése volt. A büszke miskolci ugyanis kijavítja, ha a beszélő az Annához, a Péterhez megy, ezzel is kifejezve saját identitását. Ennek kapcsán pedig már felmerülhet a hagyományokhoz való viszony is: miképpen értékelik a régi viszonyok átalakulását Borsodban?

 

A krimi műfaj sajátos szabályrendszere is terítékre került. A résztvevők megvitatták, hogyan lehet egyensúlyozni a műfaj követelményei és az egyéni kreativitás között. A krimi íróknak figyelembe kell venniük a műfaj klasszikus elemeit, mint például a rejtély, a nyomozás és a váratlan fordulatok, miközben saját hangjukat és stílusukat is érvényesíteniük kell.

 

825.jpg


A teljes beszélgetést ide kattintva tudod megtekinteni!

Amennyiben érdekelnek az ehhez hasonló tartalmak, kérlek iratkozz fel a Szófa youtube csatornájára!
A Szófát pedig előfizetéssel tudod támogatni, ezért cserébe pedig olvashatsz számos irodalmi folyóiratot és a portál többi rovatát!