Hogy ezt már nem a mélységből. Megállt
a csillag szilvakék égbolton és
a kis torony a barokk szív fölött.
Hogy mozdulatlanul és hangtalan.
Hogy nem rebbent a liliomos ág.
Térdeplők, ablaktűz, kő volt velem.
Mindent elédbe tettem, tudtad, tudtad.
Ahonnan nincs föl és le; csak kegyelem,
csak ív. Karácsonyfa-város, szét, hanyatt.
A rettegés mélyéből bukva föl,
mint ki másfajta időkre riad –
mélységes földi életre szállatsz.
Karácsonytűkbe csavart lét, szakadt
ajándék: ad maiorem Dei gloriam.
Dorgálatlan, megeredt havakkal
visszacsempészted életem fölénk.
Magaddal sodortál falánk születésbe.
Köszönöm Uram, Fiú. Kisfiam.
Ha felkeltette az érdeklődésedet ez a frissen megjelent vers, akkor itt tudsz további műveket olvasni.
