A Shenky házaspár messze az átlag fölött élt.
Nemcsak a statisztikai mérőszámok alapján, hanem a szó szoros értelmében is. Ha kiálltak
belbudai villájuk teraszára, jogosan érezhették, minden és mindenki alattuk van. Egyetlen híja
volt boldogságuknak: egy gyermek. Végül megérkezett az is. A kislány a keresztségben az
Aranyka nevet kapta, mely egyrészt utalt arra, hogy bearanyozta életüket, másrészt magában
hordozta a gyermeküknek szánt, magukéhoz hasonlatos, káprázatos jövő igéretét is.
Aranyka igyekezett beváltani a hozzá fűzött reményeket. De hiába. Szellemi képességeit
tekintve nem volt se buta, se okos, nővé cseperedve pedig se szép, se csúnya. Igaz, volt
néhány különleges képessége, például tudott fejen állva hegedülni, tüzet nyelni és helyből két
métert ugrani, de mindig akadt valaki, aki mindezt jobban csinálta nála.
Végül hivatalnok lett. Néha még elővette hegedűjét, és megfelelő óvintézkedések mellett a
tűznyelő pálcikát is, de ugrálni már nem ugrált. Minek.
Egy márciusi reggelen levelet kapott a Központi Statisztikai Hivataltól.
„Tisztelt Shenky Aranyka! Örömmel értesítjük, hogy a statisztikai adatok alapján Ön
Magyarország legátlagosabb embere.”
Aranyka szemét törölgetve visszavonult a szobájába, szülei pedig szomorúan ültek az
étkezőasztalra hajított levél felett. Eddig is tudták, hogy lányuk átlagos, de most már papírjuk
is volt róla.
Azonban korai volt a búslakodás.
Az egyik állami hírcsatorna szerkesztőjének az apja a Statisztikai Hivatal osztályvezetője
volt. Egy családi ebéd alkalmával megemlítette, megtalálták az ország legátlagosabb emberét.
Mivel épp szenzációszegény időszak köszöntött az országra – egyetlen politikus sem bukott
le offshore számlákkal, senki nem coming outolt, egyetlen díváról sem került nyilvánosságra
retusálatlan bikinis fotó –, az ifjú szerkesztőnek felcsillant a szeme. Végre egy sztori, amiből
valamit ki lehet hozni! Így történt, hogy Aranykát behívták az egyik reggeli beszélgetős
műsorba.
– Milyen érzés Magyarország legátlagosabb emberének lenni? – kérdezte a műsorvezető.
Aranyka zavartan megvonta a vállát.
– Nem is tudom… olyan… olyan átlagos.

A szenzációéhes lapok meglovagolták a hírt. „Az ország legátlagosabb embere elárulta
titkát!; Shenky Aranyka döbbenetes nyilatkozata felbolygatta az országot!”, harsogták.
A szülők vegyes érzésekkel fogadták Aranyka váratlan dicsőségét. Végre felfigyeltek rá,
igen. De hogy épp a legátlagosabb? Ez aligha méltó az ősök nagy híréhez.
Aranyka összezavarodott. Szégyellte kéretlen hírnevét, igyekezett kerülni a nyilvánosságot.
Sötét szemüvegben óvakodott ki házukból, amely körül már kora reggel ott sündörögtek a
sajtó hiénái. Végül az önkétes rabságot választotta: fizetésnélküli szabadságra ment.
Az első reklámügynökségnek az apja bíztatására mondott igent.
– Aranykám, ha már egyszer megtörtént, ami megtörtént, miért ne hoznánk ki belőle a
legjobbat?
– Aranyka, maga tökéletes! – lelkesedett Doktor Márk Alex, a cég vezetője. – Senki nem
utálja, senki nem szereti. Maga a reklámipar szupersztárja lesz!
Hamarosan óriásplakátok jelentek meg az utcákon, rajtuk Aranyka és a szlogen: „Mi
vagyunk Ő!”
Alig telt el két hét, és igaza lett Doktor Márknak. Bankok, biztosítók és
szupermarketláncok álltak sorba, hogy Aranyka arcát használják a kampányaikhoz.
És akkor kitört a botrány.
A nép felháborodott. „Ezt akarják lenyomni a torkunkon!?”, kapott lángra a közösségi
média. „Mi ez az arc?”; „Egy ilyen semmilyen embert akarnak ránk erőltetni?”; „Meddig
süllyed még a reklámipar?”; „Elég az agymosásból!”; „Tűnj el, Aranyka!!!” – sorjáztak a
kommentek.
És bedühödtek a celebek is.
– Hát én meg mér sminkelek napi két órát, ha egy ilyen csoffadt csajszi is a képernyőre
kerülhet!? – fakadt ki egy ismert realitysztár.
– Ez a nő semmit nem tett le az asztalra, és mégis mindenhol ő szerepel! – panaszkodott
Vót Bódog színész, akit nemrég rúgtak ki egy reklámkampányból.
Aranyka népszerűségének azonban nem lehetett gátat vetni. Állandó szereplője lett a
médiának.
Nyár elején az egyik kereskedelmi tévécsatorna reggeli műsorának vendége volt.
– A statisztikák szerint Ön most Magyarország legátlagosabb embere – indította a
beszélgetést a csatorna fiatal üdvöskéje. – Milliók figyelnek Önre. Szerepel reklámokban,
arcát óriásplakátokon látjuk. Mindeközben ön egy... egy átlagos… khmmm, hogy ne
mondjam, középszerű ember.
Aranyka eddigre már rutinos nyilatkozó volt. Nem sértődött meg.

– Hát, úgy tűnik, most ez működik – mondta.
– Boldog?
Aranyka bólintott.
Az interjú után a műsorvezetőnőt eltanácsolták a csatornától, arra hivatkozva, hogy
kérdésével olyan helyzetbe hozta riportalanyát, amelyben annak emberi méltósága és
statisztikai státusza egyidejűleg sérülhetett.
Mégis, ez az interjú indította útjára a mediokrata mozgalmat, élén a méltatlanul ismeretlen,
lánglelkű költővel, Harmat Gy. Bélával.
– Honfitársaim! Sokáig azt hittük, hogy a háborúk és a gazdasági válságok jelentik a
legnagyobb veszélyt az egyén és társadalom boldogságra. De Shenky Aranyka – mutatott a
dísztribünön ülő Aranykára –, felnyitotta a szemünket! A valódi fenyegetést nem ezek
okozzák, hanem a kiugró teljesítmények, a kivételes tehetségek és az egyéni ambíciók. A
középszerűség az egyetlen garancia!
A hatás nem maradt el.
A rádióban csak olyan zeneszámok mentek, amelyekben normalizáló effekteket használtak,
hogy a hangzás ne legyen se túl szép, se túl hamis. A legnézettebb valóságshow-ban három
ember ült a kanapén és hallgatott. Ezzel párhuzamosan egyre népszerűbbek lettek az olyan
regények és filmek, ahol a főhőssel semmi sem történik.
Bár a változások nem érintettek mindenkit kedvezően, de aki ügyes volt, profitálni tudott
belőlük.
A kozmetikai ipar például Aranyka arcára építve Semmi TM néven piacra dobott egy új
márkát, ami színtelen rúzst, átlátszó alapozót, illatmentes parfümöt kínált.
Majdnem kicsúszott a talaj az ismert divattervező lába alól is, de még időben lépett. Új
kollekciót dobott piacra: a Dolcse Szimpla szériát, melynek topmodellje Aranyka lett.
Nemsokára új OKJ-és képzések indultak olyan modulokkal, mint „A
gondolkodásmentesítés alapjai”; „Tudásminimalizálás A-Z-ig”; „Hogyan kerüljük el, hogy új
ötletekkel álljunk elő?” Az ilyen tanfolyamok elvégzése után ÁT-t, Átlagosítási Tanúsítványt
kaptak a résztvevők, amelyre egyre nagyobb szükség volt, hiszen nélküle esélytelenné
válhatott az álláshoz jutás.
Persze voltak nagy vesztesek is. Az edzőtermek például bezárni kényszerültek, amikor
elindult az agyon hájpolt Átlagtest Fitneszprogram, amelynek reklámfilmjében Aranyka a TV
előtt ül, ölében chipses zacskót tartva.
Decemberre kiderült, a mediokraták mozgalmából akár új párt is szerveződhet. Mivel
vészesen közeledett a választás időpontja, a hatalmát féltő többségi kormánypárt is lépni

kényszerült. Az előkelő dupla nevű miniszterek Balogra, Kissre, Kovácsra egyszerűsítettek (a
Nagy tiltólistás volt az esetleges áthallások miatt), a kormány pedig leköltözött a Várból az
egyik kőbányai panelház tizedik emeleti lakásába. Tekintve, hogy mindössze negyvenöt
négyzetméteres volt, mindig csak az tartózkodott ott, akinek valóban volt valami dolga. A
döntéshozók a nappali kanapéján ülve hozták az új törvényeket, a sajtótájékoztatót pedig a
konyhában tartották. Mindez elenyésző kényelmetlenség volt a rohamosan növekvő
népszerűséghez képest. „Olyanok, mint mi!”, rajongott a nép.
Január elsejével életbe lépett a TÁT, a Társadalmi Átlagérték Törvény.
Az oktatásban, az alapszinttől az egyetemig, átlagosító foglalkozásra kötelezték a jeles és
kitűnő tanulókat. Az egyetemi tanároknak kötelező továbbképzést írtak elő, mely az IQ
biztonságos csökkentésére fókuszált. Ezzel egyidőben művészeti alkotótáborokat szerveztek,
ahol a délelőtti foglalkozásokon a kreatívitás elfojtását sajátíthatták el a résztvevők. Politikai
pályára pedig csak az léphetett, akinek papírja volt arról, hogy elvégezte az Üres beszéd és
Mimikaoptimalizálás kurzust.
Persze, most is akadtak renitensek, izgága elégedetlenkedők. „Az átlagosság és a középszer
gátat vet a társadalom fejlődésének”, hangoztatták. Nekik szabadságvesztés terhe mellett
kötelező lett a Pozitív Faktorú Beillesztés, azaz a POFABE program.
A következő év tavaszán Dr. Zagyvagyok Zénó Kossuth-díjat kapott „A Mediokrológia,
avagy a középszer lételmélete” című tanulmányáért, melyben az átlagosság metafizikai,
társadalmi és kulturális jelentőségét vizsgálta, s amelynek alaptétele később Aranyka-
princípium néven híresült el.
Beköszöntött a társadalmi béke.
Csak Aranyka lelke háborgott. Már nem keresték a reklámügynökségek, nem hívták
beszélgetős műsorokba. Próbált újra reflektorfénybe kerülni, segítséget kérni azoktól, akik
nemcsak mentorának, de barátjának is vallották magukat népszerűsége idején.
– Szervusz, Shenky Aranyka vagyok – hívta fel az egyik kereskedelmi rádió riporternőjét.
Nem jött válasz.
– Shenky Aranyka vagyok, és… – kezdte újra.
– Kicsodaaa!? – értetlenkedett a nő a vonal másik végén.
Shenky Aranyka akkor letette a telefont, és többé nem hívott fel senkit.
Egy május eleji reggel aztán levelet hozott a postás. A Központi Statisztikai Hivatal küldte.
„Tisztelt Shenky Aranyka! Sajnálattal értesítjük, hogy a legújabb statisztikai adatok alapján
már nem Ön Magyarország legátlagosabb embere.”
A zsebébe gyűrte a levelet, aztán kiment a Keleti pályaudvarra.

Az emberek egy ideig még kérdezgették, de hová tűnt Shenky Aranyka?
Aztán elfelejtették.