Dorinának
Hédi délelőtt indult el függönykarnist venni a közeli bútoráruházba. Hamar megtalálta, amit keresett, kiválasztotta a neki tetszőt, és kért egy kis segítséget az egyik eladótól. Hamarosan a kezében volt a karnis, határozottan elindult vele a pénztárhoz, az eladó pedig, furcsán sántikálva a másik irányba ment, de mindjárt leszólította egy idős hölgy. Hédi nem tudta meg, hogy az eladó nemrég egy Facebook-csoportban kiírta, hogy milyen vicces kérésekkel találkozott már vásárlók részéről, és végül belebonyolódott egy vitába egy másik kommentelővel. A beszélgetés pár pillanat múlva már a parkolási szokásokról szólt, és az eladó végül azzal zárta le a vitát, hogy „az ilyeneket kellene agyonlőni”. Hédi csak annyit észlelt, hogy az eladó az idős hölggyel kezdett beszélgetni. Hogy miről, az hozzá nem jutott el, ahogy az sem, hogy a hölgy egy hete talált egy főzésről szóló blogot az interneten, és azóta minden alkalmat megragad, hogy elmondja, ő bizony másképp és jobban csinálja, mint azok, akik ott recepteket osztanak meg.
Odaért a pénztárhoz, beállt a sorba, és ránézett a telefonjára, de nem volt ideje komolyabban elmélyülni semmiben, mert csak egy ember állt előtte, egy zöld kabátos, középkorú férfi. A kasszáslány, hosszú szőke hajú, vékony karjain több tetoválás, még a délelőtti lendülettel dolgozott, gyorsan húzta le a termékeket a szalagon, a végén mondott egy árat a férfinak, aki morgott az összeg hallatán. A lány egyetértett vele, a férfival rögötön bajtársak lettek. Váltottak még pár szót, amiből kiderült, hogy a lány egyetem mellett dolgozik, és a férfi szemel láthatóan jó véleménnyel volt az ilyen szorgalomról. Aztán Hédi került sorra, és a másik vásárló elment. Ez a másik vásárló még aznap este készíteni fog egy képet a péniszéről, és elküldi egy a pénztároshoz hasonló korú lánynak, akinek a profilját két napja elmentette magának, és akivel soha nem találkozott.
A kasszás lány beolvasta a karnis vonalkódját, és hamar túl voltak a fizetésen. Hédi kiment a boltból, és sosem tudta meg, hogy a lány az elsőéves egyetemisták Facebook-csoportba jár, ahol álnéven és profilkép nélkül sértegeti azokat, akik még kevésbé tájékozottak a tanulmányi ügyekkel kapcsolatban.
Hédi elsétált a buszmegállóig, és egy darabig tűnődött, hogy fog ezzel a karnissal felszállni, és mit csinál, ha sokan lesznek, de aztán hamarosan befutott a busz, és szerencsére alig voltak rajta. A buszsofőr, aki egy internetes névtelen fórumon életképtelen kreténeknek nevezett minden bölcsészt, akik csak az ő adójából tanulnak tök fölösleges dolgokat, becsukta az ajtót, és Hédi épp csak megkapaszkodott, amikor elindultak. Négyen voltak rajta kívül a járművön. Ő persze nem tudhatta, de velük utazott a harmincas, feltűnően vékony nő, aki egy kutyás internetes csoportban rendszeresen áradozik róla, hogy minden élőlény fontos és egyenlő, minden kis párát szeretni kell, de amikor valaki szóvá tette neki, hogy ez az összes kutyafajtára igaz, lementette az illető képeit, hogy ha úgy alakul, ki tudja majd csúfolni nyilvánosan. Az illető végül nem reagált a válaszaira, úgyhogy erre nem került sor – ebből is látszik, hogy neki volt igaza. Ugyanúgy igaza volt, ahogy a férfinak, aki éppen a buszon állva gépelt a telefonjába. Sok szabad hely kínálkozott, de nagyon lekötötte az, amit írt. Hédivel csak ketten álltak, ő a karnis, a férfi az elmélyült írás miatt. Hédit egyébként különösebben nem érdekelte, de a férfi épp egy tudományos ismeretterjesztő folyóirat tudós szerkesztőinek magyarázta el saját szakterületüket, és részletesen leírta nekik, mit látott legutóbb egy videóban az interneten.
A másik két férfi, aki a busz hátuljában ült, nem szokott nyilvánosan kommentelni, de Hédi ezt sem tudta. Ő csak az útra figyelt, és a megfelelő megállónál leszállt a buszról. Elsétált hazáig – többen megbámulták a karnis miatt, és ekkor jutott eszébe az internet először: nehogy valaki lefotózza őt, és megossza a képet valami furcsaságokat gyűjtő Facebook-csoportban. De semmi ilyen nem történt.
Épp, amikor a ház bejáratához ért, megelőzte az a fiatal férfi, akit többször látott már itt, és akivel kapcsolatban nem biztos benne, melyik emeleten lakik. Furcsa szőkésbarna haja volt, egyik árnyalatba sem tartozott igazán. Előre nyitotta neki az ajtót, hogy Hédi könnyen át tudjon menni rajta, vízszintesen tartva a karnist, mint egy középkori lovag a lándzsát. Így mentek fel a második emeletre, a fiatal férfi végig nyitogatta előtte a tűzveszély esetére felszerelt ajtókat.
Most, hogy a férfi előtte ment, megfigyelte a nyakán lenőtt, szőrré alakult hajat, ami végigfutott a válláig, legalábbis ameddig a póló nyaka látni engedte, és ami ugyanolyan se szőke, se barna színű volt, mint a haja. Milyen érdekes, hogy elöl bezzeg már ritkul a haj a homlokán. Hédi nem mert szólni, hogy tulajdonképen lifttel ment volna – oda a karnis talán be se fért volna. Zavarában figyelte a hajszálakat, egész amíg meg nem érkeztek az emeletre.
Ekkor állt meg a közelükben a lift. Kiszállt belőle kisgyerekkel egy fiatal, borostás apuka, aki nem szokott mások szeme láttára véleményt nyilvánítani az interneten, de minden lehetőséget megragad, hogy azt kommentelje, „linket meg a postás hoz?”.
- Köszönöm – mondta Hédi, miközben az apuka a gyerekkel kikerülte őket. Sem Hédi, sem a még mindig sapkát viselő kisfiú nem tudta, hogy a gyerek pár év múlva egy kortárs szépíró oldalán fogadkozik majd, hogy „én nem olvasok ilyen szarokat, csak klasszikust”.
- Igazán nincs mit – mondta a szőkés hajú férfi, és ezzel véget is ért köztük az interakció.
Rámosolygott még, aztán odament a lifthez, amitől Hédi újra elbizonytalanodott, hogy melyik emeleten is lakhat, de ennyiben hagyta, és elindult a folyosón a saját lakása felé.
Még dél sincs, és sikerült elintéznie a karnisvásárlást. Jó érzéssel, határozott lendülettel sétált az ajtóig. Nem tudta meg, hogy a fiatal férfi pár napja egy eltűnt tinédzserlányról szóló cikk alatt azt kommentelte, hogy „nem kellett volna annyi pasival dugni”.
Elővette a kulcsot, kinyitotta vele az ajtót, és ahogy vízszintesen tartva a karnist átlépett a küszöbön, mulatott magában, hogy megint olyan, mint egy lándzsás lovag. Letámasztotta a karnist a falhoz – majd Ákossal felszerelik ebéd után – és becsukta maga mögött az ajtót. Hazaért.
Halásztelek, 2022. november 26., szombat
A szerzőről
Bakó Judit nyelvészettel és irodalommal foglalkozik, az elsővel mint tudományterülettel nyelvészként, a másodikkal mint művészeti ággal alkotóként. Bár gyerekkora óta a regényírás érdekli, eddig többnyire versei jelentek meg különböző irodalmi folyóiratokban, valamint néhány novellája. Fordított verset spanyolból, tevékenykedett a Félonline irodalmi folyóirat olvasószerkesztőjeként. Első önálló kötete Versek kívül és belül címmel 2024-ben jelent meg.
