A Katona József Színház Kamrájából időutazásra invitáltak minket az alkotók. Az Itt élet című előadás Jánossy Lajos szövegére született, a bemutatója két éve, 2024. október 11-én volt. A darab a Kádár-korszak végnapjainak és a rendszerváltás hajnalának húsbavágó látlelete.

 

A főként 45 pluszosan átérezhető utalások és embertípusok egyetlen estébe sűrűsödnek össze, amelyben a rendező egy-egy tablószerű képpel nyitja meg az egymást követő jeleneteket. Érdemes türelemmel kivárni, mindenkinek jut egy nagymonológ. Minden színész megkapja a maga katartikus, sorsfordító pillanatát. Jánossy Lajos, a szerző, német filozófia szakra járt, ahova a főszereplő, Pálfy Andris is jelentkezni akart, így a történet feltehetően nem csupán a képzelet szüleménye, hanem – legalább részben – az író saját élményein alapul. A darab Pálfy Andris (Gloviczki Bernát) életútját követi végig az óvodától egészen a főiskoláig. Az elbeszélés nem lineáris hagyományos dráma, hanem narrált monológok és éles, filmszerű jelenetek váltakozása. Ezen keresztül rajzolódik ki egy jómódú értelmiségi orvoscsalád belső dinamikája és a Kádár-rendszer utolsó húsz éve.

 

 A ridegen minimalista, mégis beszédes díszlet remekül szolgálja a darab hangulatát (díszlet: Khell Zsolt). Máté Gábor rendezése tökéletesen ragadja meg a korszak „puha” diktatúrájának fullasztó levegőjét. Az emberek nem hősök, hanem a túlélés, a megalkuvás kis köreinek bajnokai. Az igazi emberi nagyság nem a történelmi léptékű, látványos tettekben rejlik, hanem a hétköznapi helytállásban. Emlékezetes, ahogy Rajkai Zoltán ÁPISZ-os szatyorral a kezében, Latinovitsot mímeli. Boldizsár Iván szerepébe bújva feltörekvő színész, alkoholista élettársával, Borikával, Pálmai Anna hiteles alakításában.

 

A csúsztatott színpad nagyjából egy szinten van, mégis lépcsőzetesen halad felfelé. Retró bútorokkal és korhű kiegészítőkkel ellepett, kis világok sokasága jön létre ezáltal. Minden szint más korcsoportot jelez.  A díszlet bútoraiba beleillik a budai, a belpesti lakás és a panel is. Narráció és hagyományos jelenetek sora váltja egymást. Már az előadás elején érzem, sosem fog felnőni a főszereplő, pedig történetünknek lehetne csattanó is a vége.

 

Gloviczki Bernát játéka túlrajzolt, talán a karaktere miatt, talán nem tudatosan, nem derül ki. Nehéz azonosulni vele. Mégis kiválóan hozza a sodródó, lázadó, tehetetlen értelmiségi fiút, aki nem tart sehova, mert a környezete által kijelölt utak mind hamisak.

 

A darab ötletes rendezői húzása, hogy a főszereplő és a barátnője szüleit – mindkét esetben – Ónodi Eszter és Kocsis Gergely alakítja. Különösen emlékezetes az a jelenet, amikor a színészek egy groteszk, rántott húsos maszkban jelennek meg a lány szüleiként, miközben Andris először szembesül a panelprolik világával. Elgondolkodtató, ahogy a budai polgárgyerek kritizálja a nehezebb körülmények közt élőket. Kocsis Gergely a magabiztos, kiváltságos orvos-apa szerepében zseniális, minden mozdulata hordozza a korabeli elit hanyag eleganciáját. Ónodi Eszter anya karaktere vibráló és feszült. Az igényes szövegkönyv hűen idézi meg a korszak traumáit és jellegzetes karaktereit (dramaturg: Török Tamara). A sokféle kellék a maga aprólékos részletgazdagságában lenyűgöző képet nyújt. Az előadás mégsem a régi tárgyak utáni nosztalgiázásról szól, hanem a megalkuvások lélektanáról.

 

Lengyel Benjámin Dávidja –  Andris bőrkabátos, a könyvekbe és a művészetbe menekülő barátja – eklatáns példája annak, hogy mindenki egyfajta saját maga által teremtett valóságba menekül.  Dankó István (Mosodás Mihály) mint a főhős alteregója vagy kísérője, plüssállata, a darab zenei és intellektuális ellenpontját adja meg. Jelenléte sokrétű, hiszen olykor a rendező hangjaként szólal meg a színpadon, ám valódi drámai funkció híján alakítása inkább csak hangulati elem marad. A főhős kakaóval a kezében próbálja túlélni a rendszert és az élet kihívásait. A mosómedve a bűntudat hangja is egyben. Túl sok. Olyan, mint egy idegesítő rádiós dj, aki magyarázza az estét a bulizóknak. Felcsendülnek az ismert nóták a ‘70-es ‘80-as évekből. A zenei betétek kifejezetten jók. A társulat összeforrott, mindenkinek jó hangja van. Nekem az Európa Kiadó dala tetszik a legjobban.

 

Pálmai Anna remek az ápolónő szerepében, Juli nővér, bátran szexi, szexuálisan túlfűtött. Derrick sorozat nézése közben élvezkedik, a mosómedve bekattan. A rendező nagyot akar mondani, de igazából nem mutat semmit. Beéri kacajokkal, hümmögéssel a nézőtérről. Erős képek, Elek Ferenc eleve komikus nőként, nagymamaként, egy szem babja unalmasan sokat emlegetett (azt mondogatja, hogy mindig egy szem babot kell a levesbe tenni, legyen az bármilyen leves, attól lesz jó). Hűen rezonál azoknak az őrületére, akik mindent elvesztettek a kommunisták uralma alatt. Elek Ferenc finom részletekkel dolgozta ki karakterét; játékának legemlékezetesebb pontja a Szirtes Ágival közös, feszült veszekedési jelenet. Etelka néni – a cseléd – Kádárt, a nagymama Horthyt sírja vissza, miközben apa már a Fiatal Demokratáknak szurkol, akik annyira jobbra tolódtak, hogy már megérkeztek balra.

 

A Kisgazdapárt újjászervezését bemutató jelenetek kifejezetten szórakoztatóak és ironikusak. Takátsy Péter akcentusát nem tudom hova tenni, talán Torgyánt utánozza? Boldi bácsija, aki megszállott focidrukker, mindenhonnan elkésik, a Horthy-korszakot hozná újból vissza. Pálfy András szülei meglátogatják Boldit. Megelevenedik a korszak teljes kelléktára: előkerül a revizionizmus, Erdély kérdése, a székely himnusz, de a tótok emlegetése és némi cigányozás sem hiányzik.

 

Pálfy Andris története a rendszerváltással hirtelen félbeszakad, ami dramaturgiailag indokolt, de nézőként űrt hagyhat és hagy is. Mi lett a külkerre jelentkező barátnőjével? A Kanyó Kata alakította Horváth Kati csak egy LSD vízióban érkezik vissza az előadás végén a csoportképben. Amikor beelesdéznek elindul a színeváltozása a szövegnek, felcsendül a  Lucy in the Sky with Diamonds. Andris magyarázza a hallucinációt a mosómedvének, ez a trip mindenkit összehoz, minden szereplőt egy közös fotóra. Főhősünk nem nő föl. Nincs feloldozás. Sehová! – kiáltja a mosómedvével az ölében a sötét előtt.

 

Ha a rendezés célja az, hogy segítsen feldolgozni és megérteni ezt az időszakot, akkor – mondhatjuk – nagyon betalált. Máté Gábor rendezése mesterien egyensúlyoz a kollektív generációs emlékezet és az egyéni dráma között, miközben teljesen mentes marad az olcsó, cukormázas nosztalgiától. A rendezéseire gyakran jellemző ez a fajta analitikus, mégis mélyen emberi és ironikus megközelítés. Az előadás érzékeny, minden aspektusra figyelni akaró hangulata rádöbbentett arra, hogy ez a korszak a mai napig velünk él, és segít értelmezni szüleim sorsát is, annak ellenére, hogy nem vagyok 45 pluszos. Jelen korunkat nem lehet megérteni anélkül, hogy mélyen leásnánk a gyökereinkhez, és értelmeznénk, mi miért történt. Itt élet: ítélet. Örök hely: röhej. A Jánossy Lajos könyvéből adaptált darab és az abból készült előadás megkapta a Kortárs Magyar Dráma-díjat 2025-ben (Örök hely és mindenhol idő című regényének Máté Gáborral közös Itt élet című színpadi adaptációjáért).

 

 

 Szereplők:

Andris - Gloviczki Bernát

Anya - Ónodi Eszter

Apa - Kocsis Gergely

Nagymama - Elek Ferenc

Etelka neni - Szirtes Ági

Mosodás - Dankó István

Dévid - Lengyel Benjámin

Csutika, Borika, Juli nővér - Pálmai Anna

Horváth Kati - Kanyó Kata

Boldi bdcsi - Takátsy Péter

Boldizsár Iván, Bárány - Rakai Zoltán

 

Alkotók, közreműködők:

Díszlet - Khell Zsolt

Jelmez - Kovács Andrea

Dramaturg Török Tamara

Zene - Monori András

Korrepetitor - Szabó Móni

Fény - Baumgartner Sándor

Hang - Horváth József

Jelmez-asszisztens - Pirityi Emese

Súgó - Boncza Anita

Asszisztens - Fejes Vera

Rendező - Máté Gábor