A Katona József Színház Kamrájából időutazásra invitáltak minket az alkotók. Az Itt élet című előadás Jánossy Lajos szövegére született, a bemutatója két éve, 2024. október 11-én volt. A darab a Kádár-korszak végnapjainak és a rendszerváltás hajnalának húsbavágó látlelete.

 

A főként 45 pluszosan átérezhető utalások és embertípusok egyetlen estébe sűrűsödnek össze, amelyben a rendező egy-egy tablószerű képpel nyitja meg az egymást követő jeleneteket. Érdemes türelemmel kivárni, mindenkinek jut egy nagymonológ. Minden színész megkapja a maga katartikus, sorsfordító pillanatát. Jánossy Lajos, a szerző, német filozófia szakra járt, ahova a főszereplő, Pálfy Andris is jelentkezni akart, így a történet feltehetően nem csupán a képzelet szüleménye, hanem – legalább részben – az író saját élményein alapul. A darab Pálfy Andris (Gloviczki Bernát) életútját követi végig az óvodától egészen a főiskoláig. Az elbeszélés nem lineáris hagyományos dráma, hanem narrált monológok és éles, filmszerű jelenetek váltakozása. Ezen keresztül rajzolódik ki egy jómódú értelmiségi orvoscsalád belső dinamikája és a Kádár-rendszer utolsó húsz éve.

 

 A ridegen minimalista, mégis beszédes díszlet remekül szolgálja a darab hangulatát (díszlet: Khell Zsolt). Máté Gábor rendezése tökéletesen ragadja meg a korszak „puha” diktatúrájának fullasztó levegőjét. Az emberek nem hősök, hanem a túlélés, a megalkuvás kis köreinek bajnokai. Az igazi emberi nagyság nem a történelmi léptékű, látványos tettekben rejlik, hanem a hétköznapi helytállásban. Emlékezetes, ahogy Rajkai Zoltán ÁPISZ-os szatyorral a kezében, Latinovitsot mímeli. Boldizsár Iván szerepébe bújva feltörekvő színész, alkoholista élettársával, Borikával, Pálmai Anna hiteles alakításában.

 

A csúsztatott színpad nagyjából egy szinten van, mégis lépcsőzetesen halad felfelé. Retró bútorokkal és korhű kiegészítőkkel ellepett, kis világok sokasága jön létre ezáltal. Minden szint más korcsoportot jelez.  A díszlet bútoraiba beleillik a budai, a belpesti lakás és a panel is. Narráció és hagyományos jelenetek sora váltja egymást. Már az előadás elején érzem, sosem fog felnőni a főszereplő, pedig történetünknek lehetne csattanó is a vége.

 

Gloviczki Bernát játéka túlrajzolt, talán a karaktere miatt, talán nem tudatosan, nem derül ki. Nehéz azonosulni vele. Mégis kiválóan hozza a sodródó, lázadó, tehetetlen értelmiségi fiút, aki nem tart sehova, mert a környezete által kijelölt utak mind hamisak.

 

A darab ötletes rendezői húzása, hogy a főszereplő és a barátnője szüleit – mindkét esetben – Ónodi Eszter és Kocsis Gergely alakítja. Különösen emlékezetes az a jelenet, amikor a színészek egy groteszk, rántott húsos maszkban jelennek meg a lány szüleiként, miközben Andris először szembesül a panelprolik világával. Elgondolkodtató, ahogy a budai polgárgyerek kritizálja a nehezebb körülmények közt élőket. Kocsis Gergely a magabiztos, kiváltságos orvos-apa szerepében zseniális, minden mozdulata hordozza a korabeli elit hanyag eleganciáját. Ónodi Eszter anya karaktere vibráló és feszült. Az igényes szövegkönyv hűen idézi meg a korszak traumáit és jellegzetes karaktereit (dramaturg: Török Tamara). A sokféle kellék a maga aprólékos részletgazdagságában lenyűgöző képet nyújt. Az előadás mégsem a régi tárgyak utáni nosztalgiázásról szól, hanem a megalkuvások lélektanáról.

 

Lengyel Benjámin Dávidja –  Andris bőrkabátos, a könyvekbe és a művészetbe menekülő barátja – eklatáns példája annak, hogy mindenki egyfajta saját maga által teremtett valóságba menekül.  Dankó István (Mosodás Mihály) mint a főhős alteregója vagy kísérője, plüssállata, a darab zenei és intellektuális ellenpontját adja meg. Jelenléte sokrétű, hiszen olykor a rendező hangjaként szólal meg a színpadon, ám valódi drámai funkció híján alakítása inkább csak hangulati elem marad. A főhős kakaóval a kezében próbálja túlélni a rendszert és az élet kihívásait. A mosómedve a bűntudat hangja is egyben. Túl sok. Olyan, mint egy idegesítő rádiós dj, aki magyarázza az estét a bulizóknak. Felcsendülnek az ismert nóták a ‘70-es ‘80-as évekből. A zenei betétek kifejezetten jók. A társulat összeforrott, mindenkinek jó hangja van. Nekem az Európa Kiadó dala tetszik a legjobban.

 

Pálmai Anna remek az ápolónő szerepében, Juli nővér, bátran szexi, szexuálisan túlfűtött. Derrick sorozat nézése közben élvezkedik, a mosómedve bekattan. A rendező nagyot akar mondani, de igazából nem mutat semmit. Beéri kacajokkal, hümmögéssel a nézőtérről. Erős képek, Elek Ferenc eleve komikus nőként, nagymamaként, egy szem babja unalmasan sokat emlegetett (azt mondogatja, hogy mindig egy szem babot kell a levesbe tenni, legyen az bármilyen leves, attól lesz jó). Hűen rezonál azoknak az őrületére, akik mindent elvesztettek a kommunisták uralma alatt. Elek Ferenc finom részletekkel dolgozta ki karakterét; játékának legemlékezetesebb pontja a Szirtes Ágival közös, feszült veszekedési jelenet. Etelka néni – a cseléd – Kádárt, a nagymama Horthyt sírja vissza, miközben apa már a Fiatal Demokratáknak szurkol, akik annyira jobbra tolódtak, hogy már megérkeztek balra.

 

A Kisgazdapárt újjászervezését bemutató jelenetek kifejezetten szórakoztatóak és ironikusak. Takátsy Péter akcentusát nem tudom hova tenni, talán Torgyánt utánozza? Boldi bácsija, aki megszállott focidrukker, mindenhonnan elkésik, a Horthy-korszakot hozná újból vissza. Pálfy András szülei meglátogatják Boldit. Megelevenedik a korszak teljes kelléktára: előkerül a revizionizmus, Erdély kérdése, a székely himnusz, de a tótok emlegetése és némi cigányozás sem hiányzik.

 

Pálfy Andris története a rendszerváltással hirtelen félbeszakad, ami dramaturgiailag indokolt, de nézőként űrt hagyhat és hagy is. Mi lett a külkerre jelentkező barátnőjével? A Kanyó Kata alakította Horváth Kati csak egy LSD vízióban érkezik vissza az előadás végén a csoportképben. Amikor beelesdéznek elindul a színeváltozása a szövegnek, felcsendül a  Lucy in the Sky with Diamonds. Andris magyarázza a hallucinációt a mosómedvének, ez a trip mindenkit összehoz, minden szereplőt egy közös fotóra. Főhősünk nem nő föl. Nincs feloldozás. Sehová! – kiáltja a mosómedvével az ölében a sötét előtt.

 

Ha a rendezés célja az, hogy segítsen feldolgozni és megérteni ezt az időszakot, akkor – mondhatjuk – nagyon betalált. Máté Gábor rendezése mesterien egyensúlyoz a kollektív generációs emlékezet és az egyéni dráma között, miközben teljesen mentes marad az olcsó, cukormázas nosztalgiától. A rendezéseire gyakran jellemző ez a fajta analitikus, mégis mélyen emberi és ironikus megközelítés. Az előadás érzékeny, minden aspektusra figyelni akaró hangulata rádöbbentett arra, hogy ez a korszak a mai napig velünk él, és segít értelmezni szüleim sorsát is, annak ellenére, hogy nem vagyok 45 pluszos. Jelen korunkat nem lehet megérteni anélkül, hogy mélyen leásnánk a gyökereinkhez, és értelmeznénk, mi miért történt. Itt élet: ítélet. Örök hely: röhej. A Jánossy Lajos könyvéből adaptált darab és az abból készült előadás megkapta a Kortárs Magyar Dráma-díjat 2025-ben (Örök hely és mindenhol idő című regényének Máté Gáborral közös Itt élet című színpadi adaptációjáért).

 

 

 

Andris Gloviczki Bernát

Anya   Ónodi Eszter

Apa     Kocsis Gergely

Nagymama     Elek Ferenc

Etelka néni      Szirtes Ági

Mosodás         Dankó István

Dávid  Lengyel Benjámin

Csutika, Borika, Juli nővér     Pálmai Anna

Horváth Kati  Kanyó Kata

Boldi bácsi      Takátsy Péter

Boldizsár Iván, Bárány          Rajkai Zoltán

 

 

Alkotók

Díszlet Khell Zsolt

Jelmez Kovács Andrea

Dramaturg      Török Tamara

Zene    Monori András

Korrepetitor    Szabó Móni

Fény    Baumgartner Sándor

Hang   Horváth József

Jelmez-asszisztens      Pirityi Emese

Súgó    Boncza Anita

Asszisztens     Fejes Vera

Rendező         Máté Gábor