Mutasd be, kérlek, egy kicsit az írókurzust! Mikor indult, és hogyan alakult a résztvevők köre?
– A 2000-es évek elején kezdtem el Kreatív Írást tanítani a Pázmányon. Később Vörös István kollégámmal komplex képzéssé szélesítettük a kezdeti egyetlen szemináriumot. Nagy öröm visszaemlékezni, hogy ott ültek a termekben diákként olyan neves és jótollú mai pályatársak, mint Simon Márton, Pion István, Ijjas Tamás, Ughy Szabina, Horváth László Imre, Svébis Bence vagy Toroczkay András.
2013-ban indítottam el a Lackfi Kreatív Írást a Marczibányi téri Művelődési központban. Ez a tanfolyam ugrott át aztán az internetre a Covid idején, és ekkor derült ki, hogy ha nincsenek térbeli korlátok, milyen döbbenetesen megsokszorozódik az érdeklődés. Most ősztől kétszáz ember tanul nálunk írni a Facebookon, és három remek kollégám, Ijjas Tamás, Posta Marianna és Véssey Miklós bírálja a sok-sok beérkező szöveget.
Szeptemberben és januárban indulnak a félévek, igazi városi maraton-hangulatban. Számos résztvevő publikál neves folyóiratokban, nyer pályázatokat vagy akár kötete is megjelent már. A cél azonban, hogy a teljes mezőny átélje a közösségben fejlődés előnyét, annak derűs tapasztalatát, hogy nem egymás ellen harcolunk, hanem segítjük egymást, merítünk a másik lendületéből.
A kreatív írás részben jól tanítható és tanulható. Elárulnál néhány saját feladatot, módszert, hogy el tudjuk képzelni, milyen ez a folyamat?
– A résztvevők bebocsátást nyernek a zárt Facebook-csoportba, ahol a képzés folyik. Itt minden kedd este élő videóval jelentkezem. Nagyon szeretem, ha nem elképzelnem vagy kitalálnom kell az igényeket, ezért a bevezető részben a résztvevők nekem elküldött kérdéseire válaszolok részletesen. Ezután egy-egy remek, többnyire kortárs szöveget olvasok fel. A mostani félévben Dragomán György, Szakonyi Károly, Szép Ernő, Maros András, Moskát Anita, Kiss Dániel, Süveg Márk Saiid, Bajtai András, Sinkó József, Hamvas Béla, Kántor Péter írásait…
Ezután részletesen, mondatról mondatra haladva kifejtem, miért jó ez a téma, és mitől hatásos az adott szöveg. Milyen „építészeti” szerepe van egy színszegény novellában a bevillanó egy-két élénk tónusnak… Milyen célt szolgál minimalista szövegkörnyezetben egy-egy erős metafora… Miért fontos, ha a szerző adott stratégiai ponton megismétel, ismétlem, megismétel valamit... Vagy ha a narrátor mániákusan törekszik a pontosságra, és folyton korrigálja magát… Vagy hogyan zoomol a térben egy próza, szűkülő, netán táguló körökben, esetleg önmagába visszahurkolódva… Milyen tárgyakon, mozdulatokon keresztül jelennek meg érzések, vágyak, vádak, haragok… Rengeteg apró mozzanattal lehet behálózni a befogadót!
Majd javaslatokat teszek arra vonatkozóan, hogyan érdemes nekiugrani az egyes példaszövegek nyomán a stílusgyakorlat-írásnak. Mire figyeljenek, mit kerüljenek, hogyan töltsék meg a működő struktúrát saját élettapasztalattal, motívumokkal.
Végül pedig összefoglalom, milyen eszközök használatát lehet elsajátítani egy-egy heti feladat révén. A videó visszanézhető, és írott vázlatot is csatolok hozzá. A résztvevőknek egy hét áll a rendelkezésére, hogy egy maximum 3500 leütésnyi saját művet alkossanak és töltsenek fel. Ezt aztán a rátermett, kedves és profi bírálók véleményezik, konstruktív javaslatokat téve, merre érdemes tovább indulni.
Emellett offline találkozásaink is vannak, félév végén alkotóműhelyezéstől zajos tábort rendezünk, hol Budapesten, hol Terényben. Télen és nyáron Szóbanforgóval, azaz a Momentán társulattal közös fergeteges, improvizatív színházi esttel zárunk, ahol az adott időszak legjobb írásai közül is elhangzik egy csokornyi.
Lehet valakiből pusztán egy írókurzus elvégzésével jó író, vagy ehhez mindenképpen szükség van valamiféle veleszületett tehetségre is? Hol húzódnak a kreatív írás taníthatóságának határai?
– Lehet-e Mozart valaki úgy, hogy elvégzi a Zeneakadémiát? Hát hogyne! Nyilván nem a közgázt végzi el, ha egyszer a zene érdekli… Attól lesz-e Mozart, hogy elvégezte a sulit? Természetesen nem. Viszont rengeteg hasznos dolgot tanulhat. A tehetség nem statikus dolog, ami vagy van, vagy nincs, hanem megművelésre váró készség. Akár az izomzat. Ha soha nem emelek súlyt, nem fog kiderülni, mennyire tudnám kigyúrni magam. Ettől még nagyon különböző alkatú emberek léteznek.
Nem egyen-szerzőket képzünk, hanem igyekszem minél több írói trükköt bemutatni, hogy aztán ki-ki összeválogathassa az alkatához illő „készletet”. Nem úgy kell írnia, ahogy én tudok vagy ahogy az adott írások szerzői. A saját nézőpontjához, vérmérsékletéhez, élettapasztalatához passzoló fortélyok használatát kell begyakorolnia. Ez pedig csakis „edzéssel” megy, nem lehet megálmodni vagy artos manírokkal, neonra festett hajjal, piálással, színes sállal, komor nagykabátok hordásával kipótolni. A legtöbb résztvevő jóravaló hétköznapi ember, bankban dolgozik vagy jogász, biológus vagy tolmács, diplomata vagy fitneszoktató, újságíró vagy marketinges. Csak sokan közülük megtanultak piszok jól írni.
Tekintsünk vissza kicsit a saját indulásodra: te magad részt vettél-e pályakezdőként hasonló írókurzusokon vagy műhelyekben? Milyen útravalót adott ez neked a pályád elején?
– Édesanyám, Mezey Katalin, évtizedekig működtette a Sárvári Irodalmi Kört, mely egy középiskolás pályázat legjobb résztvevőinek önképzőköre volt Budapesten, az Almássy téren. Mikor írni kezdtem, én is eljártam ide, találkoztam Kemény Istvánnal, Kun Árpáddal, Tóth Krisztinával, Térey Jánossal vagy Peer Krisztiánnal. Élmény volt a nagyon sokféle társaság írásait, összeszikrázásait látni, közeget adott.
A valódi műhely és az igazi formálódás persze a saját otthoni szobám négy fala közt zajlott. Két író szülőm lévén szerencsére tudtam, hogy ez borzasztó gyakorlatias mesterség. Tizenhét évesen, mikor az irodalom mellett döntöttem, minden este legalább fél órát, de olykor akár két-három óra hosszat is írtam. Vázlat vázlat hátán, trancsírozás, újragyúrás, kihúzgálás, toldozgatás, gyilkosan örömteli vajúdási folyamatok… A magukat lackfiókának nevező tanítványoknak is mindig mondom, hogy hiába tűnik ez bohém szakmának, a kitartás és a rendszeresség az egyik kulcsmotívum. Ha Messi csak annyit focizik, ahány meccse van, akkor nem jut messzire…
Egy induló író szövegeiben nehéz felfedezni a tehetséget. Te mit keresel egy pályakezdő írásában, és milyen visszatérő hibákkal találkozol a leggyakrabban?
– Alkatfüggő, hogy induláskor kinek mi az erénye vagy a gyengéje. Aki nem tud féket tenni nyargaló, burjánzó mondataira, annak meg kell tanulni a húzás nagyon prózai és nagyon hasznos művészetét. Hiszen a túl sok inger olykor kioltja egymást, zavarodott csapongásba torkoll. Bodybuilding-szakszóval élve ilyenkor jön a „szálkásítás” eljárása. Magam is tapasztalom, hogy amikor késznek érzek egy prózát, akkor érdemes még egyszer végiggyalulni, és kidobni belőle párezer karaktert. Csodák csodája, szinte mindig működőbb, tömörebb, hatásosabb lesz tőle. Ez biza szöszölős munka, úgyhogy aki nem türelmes természetű, annak bele kell szoknia.
Aki viszont precíz, szabálykövető alkat, annak azzal kell megbirkóznia, hogy hogyan dúsítsa az írását, hogyan adagoljon további hatáselemeket. Kalandozzék el nyugodtan a szereplők múltjában, bóklásszon vágyaik, gondolataik, álmaik, fantáziáik közt! Merüljön el a környezet erős ingereinek képi bemutatásában! Idézzen plakátfeliratokat, random zeneszöveg-foszlányokat, véletlenszerűen elkapott párbeszédeket, hogy teltebb legyen a szövegidom! Hiszen akár egy egyperces esetében is nem kevesebbre szerződünk, mint hogy teljes világot teremtünk, amely remény szerint magába rántja majd az olvasót.
Egy íróiskola nemcsak tanulási lehetőség, hanem alkotói közösség is. Kialakulnak-e a kurzusok során tartós szakmai kapcsolatok, barátságok? Van olyan korábbi tanítványod, akire már kollégaként tekintesz?
– Sok ilyen tanítványom van, rettentően örülök a sikereiknek, drukkolok, hogy a pálya közelében tudjanak maradni. Nagyon büszke vagyok rájuk, többek kötetéhez írtam fülszöveget, vagy épp könyvbemutatójukon voltam résztvevő. A teljesség igénye nélkül sorolom, hogy Lovász Krisztina, Tibély Orsolya, Szarvas Ferenc, Szilágyi József, Palotai Péter, Jámbor Aliz, Kubina Zita, Jancsó Ágnes, Székely-Balogh Szilvia, Szabolcsi Viktória, Hidasi Zsaklin, Papp Veronika, Sölch Ágoston nívós lapokban rendszeresen publikáló, pályázatokon jól szereplő szerzők és kollégák. Ezer bocsánat mindenkitől, akiről megfeledkeztem… Nehéz kenyér a bőség, de ha egyszer árad a tehetség, akkor árad, nincs mit tenni…
A legjobban az indít meg, amennyire a tanítványok szeretik, támogatják, bátorítják egymást, irodalmi esteken összeszelfizkednek. Mióta válsághírek szállingóznak, felébredt a civil kurázsi, és minden félévben öt-tíz ember ingyen végezheti a kurzust, mert a társak összeadják a részvételi díjukat! Ez óriási reakció! Az offline találkozók hőfoka pedig, akár az Impró Színházban, akár az Eötvös10-ben elmondhatatlan. És ezt nem a mundér becsülete, hanem valós, szívbéli tapasztalat mondatja velem. Sosem felejtem el, amikor szívrohamom után pár héttel a rehabilitáción, a balatonfüredi kórházi pohárba állított mobilon jelentkeztem be órát tartani. Fizikailag éreztem a közösség megtartó erejét.
A mesterséges intelligencia ma már verseket, novellákat is képes előállítani, sőt szövegek javítására is használható. Mennyire változtathatja meg ez szerinted a kreatív írás tanítását, és hol húznád meg az alkotói segítség határát?
– Aki kezdő szerzőként keresi a hangját, annak szerintem szellemi öngyilkosság az AI-val írattatni műveit. Persze szinonimákat nyugodtan kérhet a géptől, hogy legyen választási lehetősége. És nyilván lehet élni a netes segítséggel ha a mágneshorgászat, a lézersebészet vagy a bonsai-ápolás szakmai részleteire kíváncsi egy figura miatt.
AI-val műveket gyárttatni viszont olyan, mint a férfiaknak előállított szilikon-implantátumok kérdése: beoperáltathatok magamnak bicepszet, mellizmot, vállizmot, ám erősebb nem leszek tőle. Vagy mintha gépekkel emeltetném a súlyokat az edzőteremben… Jelenlegi állapotában az AI amúgy is csak tüzetes, hosszadalmas promptolással képes irodalmi értékelhető szöveget előállítani. Akkor már nem egyszerűbb, jobb és élvezetesebb tényleg megírni azt a verset vagy prózát? A kutyát sem sétáltattatom az AI-val, no meg a kedvesemet is szerencsésebb, ha nem a gép ölelgeti.
Egyelőre azt nevezzük irodalomnak, ami őrzi egy élő személy keze melegét, lélegzetét. Az AI éppen azt gyalulja le, szűri ki, átlagolja, amitől egy-egy kedves szerzőnk hangütése igazán megborzongat minket.
Ha egyetlen tanácsot adhatnál annak, aki most írja az első novelláját vagy versét, mi lenne az? És van-e olyan tanács, amelyet szerinted éppen ideje volna elfelejteni?
– Gyakran idézem az aranymondást, hogy egy életmű súlyát nem a leírt, hanem a kihúzott szavak száma adja meg. Létfontosságú, hogy megtanuljunk tömöríteni, hiszen még a leglevegősebb nyelven íródott irodalom is életsűrítmény.
Azt pedig kifejezetten nem javaslom, hogy bambán és tétlenül várakozzunk az ihletre. Inkább keressünk aktívan ötleteket, és tornyozzuk egymásra bőszen a szavakat! Lőjünk, ahogy a csövön kifér! Utólag úgyis törölhetjük a nem fontosakat.
