A TIZEDIK:  Alekszej Miller: Nemzeti identitások Ukrajnában (tanulmány, Szilágyi Ákos fordításában) [2000]

 

Annak ajánlom ezt a tanulmányt, aki – túllépve a publicisztikai leegyszerűsítéseken – a maga komplexitásában szeretné megérteni az ukrajnai háború történeti, szociológiai hátterét. A szentpétervári Európa Egyetem professzora és a budapesti CEU vendégtanára egészen a XVII. századig megy vissza, amikor is kialakult az úgynevezett „Kis Oroszország” kifejezés, melyben a „kis” jelző pozitív értelmű volt, „eredetit”, „igazit” jelentett. Miller megmutatja, hogyan különült el, illetve hogyan egységesült az évszázadok során az „orosz” és „kisorosz” identitás, és milyen fordulatot hozott ebben a folyamatban a XIX. század végén fölerősödő nacionalizmus, majd az 1917 utáni polgárháború. Kiderül a tanulmányból, miért akarta Lenin elpusztítani az ukrán nacionalistákat, és miért ágyazott meg ezzel közvetve éppen annak, hogy az ukrán identitás kikülönüljön az orosztól. És az is kiderül, hogy Putyin háborúja (bár deklarált célja és eszmeisége attól meglehetősen különbözik) miért vált ki hasonló hatást, mint egykor Leniné. [B. Cs.]

 

 

 

A KILENCEDIK: Abafáy-Deák Csillag: Húsvét (novella) [Székelyföld]

 

Egyszerű, megrázó történetet mesél el Abafáy-Deák Csillag novellája. Egy megözvegyült nő, bizonyos Lujzi, a férjét gyászolja, akiből csak rajongva szeretett kutyája maradt meg, de éppen ez a kutya az, aki a féltékenység miatt oly rossz érzéseket kelt az asszonyban. Aztán meghal a kutya is, ám a nő egy szép napon – épp a kutya segítségével – újból párt talál. Éppen amikor szabadulásba, idillbe, feltámadásba fordulhatna a történet, érkezik azonban az újabb csavar: mintha minden visszatérne a kezdőpontba. A „húsvéti” feltámadás az egykori traumák feltámadása, az események körbeérnek, szabadulás helyett örök körforgásba veszünk. [B. Cs.]

 

 

 

A NYOLCADIK: Nádasdy Ádám: Nem földrajzilag (vers) [Apokrif]

 

Nádasdy Ádám verse helykeresésről szól, jobban mondva arról, hogy vajon másutt jobb-e. Megjelenik a versben a „[m]ásutt se jobb” kegyes hazugsága és az örökös vágyakozás is a „jobb” után, amelyről nem tudásunk van, inkább csak halovány megérzéseink. De hol van ez a „másutt”, ahol bizonyára jobb? 

Szükséges a vágyakat lokalizálni, de „nem földrajzilag”. Se térben, se térképen nem fellelhető, talán Nyugaton, talán Dél felé kellene venni az irányt, de a „néma Észak” és a „mesés Kelet” sem kizárható, bár a legvalószínűbb az, hogy „talán a Holdon”. [E. D.]

 

 

 

A HETEDIK: Zámbó Bianka: Rajzolható és reszelhető-e a vers? Gondolatok Tandori Dezső rajzverseiről (tanulmány) [Tiszatáj]

 

A februári Tiszatájban Petőfié a főszerep, de Tandori Dezső költészete is szóhoz jut, például Zámbó Bianka tanulmányában, ahol is Tandori költészete és a vizualitás közötti szoros és Tandori egész pályáját végigkísérő kapcsolatról szól. Elsősorban a „rajzos művek” jelentőségét hangsúlyozza az írás, A versreszelő című Tandori-versen keresztül pedig a rajzos alkotások értelmezési módját mutatja fel. Zámbó Bianka nem kategorizálja szigorúan a rajzos verseket, vagyis nem tartja szükségesnek, hogy eldöntsük: képzőművészeti vagy irodalmi alkotásokról van-e szó, hiszen ezek „intermediális természetű művek”. Ugyanakkor kiemeli, hogy Tandori a saját alkotásait elemezve, hol rajzként, hol rajzolatként emlegeti a rajz és kézírás kettősét, de a „képvers” definícióját is alkalmazta műveire, ahogyan „rajzvers”-ként és „rajzossá tett költészet”-ként is meghatározta, de számos egyéb megnevezés is született, amelyek közül a tanulmány szerzője a „rajzvers” kifejezést találja leginkább megfelelőnek. A szerző Tandori rajzverseit a konceptuális művészettel rokonítja és fogalmi természetűnek mondja. A versreszelő című alkotás, amely egy sajtreszelőt változtat szépirodalmi jelentőségűvé, a gondolati tartalmak lírai formálódását mutatja be, ehhez kell a költő „versreszelője”, ám a vers megformálása kapcsán a sajtreszeléssel párhuzamba állított mozdulat, az alakítás ismételhető. Emellett a vers mint reszelő, szűrőt is jelenthet, ahogy a szerző rávilágít, megvizsgálva azt, hogy a Tandori-életművön belül mely alkotásokban bukkan fel a versreszelő. Vajon érvényes lehet a versreszelő(k)re a >>néma költészet<< meghatározás? Vagy inkább a verbalitás és a vizualitás érintkezési pontja látszik itt? [E. D.]

 

 

 

A HATODIK: Mezei Gábor: Betegség és anesztézia. Oravecz Imre (tanulmány) [Alföld]

 

Mezei Gábor grandiózus tanulmánya arról szól, hogyan jelenik meg a betegség nyelve az irodalomban (mindenekelőtt Oravecz Imre lírájában és prózájában), és mi ennek a megjelenésnek a funkciója. Különböző filozófusokra (így például Susan Sontagra vagy Michel Serres-re) hivatkozva mutatja meg a szerző, hogy miért néma az egészség, a szervek miért csak akkor kezdenek beszélni, amikor diszfunkcionálisan működnek. Az irodalom szerepe az anesztézia (a szervek elcsendesítése) lehet, ez azonban értelemszerűen paradoxon. Hogyan lehetséges mégis, hogy ez megtörténjen? Oravecz Imre A megfelelő nap című verseskötetéből, illetve Ondrok gödre című regényéből hoz példákat a szerző e különös anesztézia variációira, ahogyan a szervi tapasztalat a nyelv által végülis eltávolodik beszélőjétől. [B. Cs.]

 

 

 

AZ ÖTÖDIK: Schreiner Dénes: Egy semmi különös visszaadása – gombolyag, átjáró, uszadékfa (prózavers) [2000]

 

Mi történik, amikor az ember egy fárasztó nap végén hazavillamosozik a Duna-parton, és egyszeriben megáll a villamos? Schreiner Dénes radikálisan formabontó prózaverse mintegy vegyüléke a napló, az esszé, az elégia és a gondolati költemény műfajainak. Izgalmas nyomozásra hív minket a szerző. Leírhatók-e az adott pillanatban egymásra montírozódó érzések, gondolatok, emlékek és látványok? Bár a szöveg vershez képest elképesztően (és néha talán úgy érezheti az olvasó: feleslegesen) hosszú, mégis hatalmas élmény végigkövetni a beszélőt gondolatai gombolyagja nyomán, melyek vállalása nem csekély (vagy éppen csekélységében olyan rendkívüli):

 

Külső és belső történések
metszéspontján állok, ki kell gombolyítanom a fonalat, szétszednem
és szálanként végigkövetnem, hogy rájöjjek, miből is szövődött össze.
Hogy miként zsugorodott e pillanattá ez a néhány perc.

 

[B. Cs.]

 

 

 

A NEGYEDIK: Karácsonyi Zsolt: Belső tízezer (regényrészlet) [Kalligram]

 

A regényrészlet eleje a háború permanens jelenlétét fejti ki, amely arra épül, hogy a háborút nem lehet elfelejteni, s akkor is ismerjük (amennyiben pedig ismerjük, el nem feledhetjük), ha nem a közvetlen környezetünkben zajlik. Ha pedig valaki benne van a háborúban, ő is háború. A háború ellen nem lehet védekezni sem.

 

A részlet második fele valamiképp szembenáll a háború mindenkori jelenvalóságával, ugyanis itt a mondat múlt idejű jellege áll a fókuszban, a főszereplő, az Öreg mondatain keresztül. 

De vajon lehet-e mondatok nélkül mondatokat, szavak nélkül szavakat alkotni, hogy elkerüljük a hozzájuk tapadó múlt időt? 

A szavak felsorakoztatása népszámlálás metaforájában bontakozik ki, a szavak várost alkotnak, a város pedig a szájüreg. Ám voltaképpen a „városnak” csak egyetlen lakója van, akitől a szavak származnak.  Aki csak szeretné, ha lenne egy küszöbhöz hasonló, elmozdíthatatlan mondata. De vajon mi adhat a mondatoknak ilyen szilárdságot? [E. D.]

 

 

 

A HARMADIK: Danielle Hope: Hóesés (vers, Szabó Krisztina fordításában) [Apokrif]

 

A vers egy mozgóképet elevenít meg: „hó kavarog bele a sötétségbe”. A fehér lepel, amely ráül a tájra, épületekre és minden utcai tárgyra, nem nyugalmat áraszt. A vers nagy részét áthatja valami sejtelmes, melankolikus és hideg hangulat. A parkban hógolyózás emléke sem a gyermekkor idilli képeit eleveníti fel, a „hideg házak, hidegebb terek” kúsznak be az emlékezetbe. Aztán pedig egy hányattatott sors hipotetikus képe, a lírai énre és kedvesére vetítve, benne menekülés és kényszermunka, amely még zordabbá teszi a hidegséget. A vers végére azonban a külső, hideg terekkel szemben megjelenik a belső tér, a konyha melegsége, a szerelem ismerőssége és otthonossága, a tűzhely és a gázláng, amely felmelegíti a kinti fagy és a jeges emlékek bőrön felejtett „tájképeit”. [E. D.]

 

 

 

A MÁSODIK: Bartalos Tóth Iveta: Tizedik (novella) [Kalligram]

 

Egy távolságtartó, visszafojtott érzelmekkel telített anya-lánya viszonyba pillanthatunk be. A viszony ábrázolása az édesanya paradicsomos káposztáján keresztül bontakozik ki: az étel álomban visszatérő emléke a „közös” elkészítésig, amelyre egy videóhivás ad alkalmat. Az egész szövegben ott feszül a hiány és a stabil, érzelmes kapcsolat utáni vágyakozás. Az elbeszélő még a gombócokban is az anya arcát és felé nem forduló tekintetét látta. Ugyanakkor számos ponton úgy tűnik, mintha anya és lánya egymás tükörképei lennének. A „közös” online főzés során egy rövid mondatból megismerhetjük a lány magánéleti fordulópontját is, a válásról szóló döntését, ezt a levetett kötény képe erősíti meg: „benne tíz évnyi ebéd és a házasságom elhasznált szaga”. De vajon a gombócok tényleg a gyerekek kedvéért készültek vagy inkább az „anyuillat” iránti vágyakozás miatt? Pótolhatja-e egy kicsit is az illat és az íz emléke az aktív jelenlétet? [E. D.]

 

 

 

AZ ELSŐ: Krusovszky Dénes: Levelek nélkül (regényrészlet) [Alföld]

 

A nagy (és többségében kifejezetten pozitív) olvasói és kritikai visszhangot kiváltott Akik már nem leszünk sosem után öt évvel jelentkezik ismét regénnyel Krusovszky Dénes. Az Alföldben most olvasható részlet a Levelek nélkül című, könyvhétre kijövő műből vélhetően valahol a szöveg elején (ha nem a legelején) lesz megtalálható, hiszen egyelőre minden furcsaság még csak bontakozik a szemünk előtt. A tanárként dolgozó Koroknai egy libatelepre készül állatorvos ismerőséhez, aki valami szokatlan jelenségre lesz figyelmes. Már a részletből is sejthető, milyen témák köré sűrűsödhet a regény: a klímaváltozás, a vidéki Magyarország problémái, az irracionalitás bekúszása a mindennapokba. A nyelvi megformáltságról a Krusovszkytól megszokott érzékletesség és zeneiség mondható el, de van egy olyan sejtésem, hogy ez a regény is tartalmaz olyan csavarokat, amelyek a kezdő fejezetben még nem láthatók, később azonban meghökkentik az olvasót. [B. Cs.]