A negyedévente megjelenő lapok, mint az Apokrif, az Eső vagy a korábban negyedévente, mostanság – sajnos – már csak félévente megjelenő Prae, különös várakozást és kíváncsiságot keltenek bennem. Már eleve az is nagy kérdés, hogy vajon tematikus lesz-e az érkező lapszám. A nyári Eső háborús tematika köré szerveződött, a frissen érkezett őszi Apokrif írásai viszont nem egy témát járnak körül, így egy igazán színes lapszám született, sokféle témával, gondolattal, stílussal és hangvétellel. Ebből a sokszínűségből mutatok a mostani ajánlóban néhány árnyalatot. Az őszi Apokrifet Schell Réka alkotásai, rézkarc, plexikarc, linómetszet és argentotípiák színesítik.

 

Böröczki Csaba Vologya című novellájában egy korábban már elhalasztott szamovár-vásárlás közepébe csöppenünk, az 1970-es évek valamelyikében, július elején. Vologya, a történet főhőse, egyetemi hallgató végre összegyűjtötte mind a harminc rubelt, ki tudta fizetni a szamovárt. Miután Vologya hosszas munkával letisztogatta az új szerzeményét, az orosz realista kezdés mágikus realizmusba csap át. A szamovárból Lenin szelleme lebeg elő, három kívánság lehetőségével kecsegtetve az egyetemistát. Vologya kezdetben, szerelmi ábrándokat kergetve, hittel és bizalommal ragadta meg az alkalmat, ám a harmadik kívánságra már a teljes kiábrándultság uralkodott el rajta, gúnnyal vegyülve. Különös, hogy mégis kitartott, nem hagyott fel a kívánságok sorolásával, miután az elsőt nem látta teljesülni, de áttért a tét nélküli kívánságokra. Valószínűleg a kívánságok teljesülése is a (bizonytalan) jövőbe tolódik, akár a proletárforradalom, a kommunizmus vagy a megvalósult, működő szocializmus.

Lenin szelleme viszont a szellemlétben sem vesztette el forradalmi lelkesültségét, többször belefogott volna gyújtóhangú beszédébe, de ezt minduntalan megszakították Vologya kívánságai. Végül Lenin szelleme már csak azt bizonyíthatta, hogy kísértetek léteznek, s ő maga nem pusztán Vologya képzelgése.

Böröczki Csaba írása nem csupán elbeszélési stílusokkal, ideológiákkal és fikciókkal játszik, de az intertextualitással is, néhány mondatos részleteket átemelve Dosztojevszkij Bűn és bűnhődéséből, Görög Imre és G. Beke Margit fordításában.

 

 

Míg Böröczki Csaba a 19. és 20. századi orosz irodalmi és társadalmi-politikai vonásokból mutat meg néhány apró részletet, addig Benesóczky László verse, a Szürkül már, peregrinus a vándordiákok korába, Rotterdami Erasmus idejébe repít vissza bennünket. A vers a peregrinus bukását ábrázolja: „elbuktad vizsgáid peregrinus, / nem fognak felvenni bolonyába, / téves kanállal etted az eget […]”, ám a költemény egészéből nem csupán egy egyéni kudarc, hanem korszakváltás is kirajzolódik. Nézetek változása, világkép-átalakulás körvonalai rajzolódnak meg. Persze az is elképzelhető, hogy csak a bukást elszenvedő peregrinus számára, az ő perspektívájából állnak be ezek a súlyos, földi és transzcendens szférát is érintő változások. Mindenesetre érdekes – és talán érdemes is – belegondolni, hogy egy-egy esemény milyen gyorsan tud gyökeres világkép-változást vagy teljes perspektívaváltást előidézni.

 

 

Az őszi Apokrifben személyes hangvételű írásokat is találunk. Ilyenek például Szabados Attila lírái, amelyek az augusztus végén a Kalligram Kiadó gondozásában megjelent Vérsűrűség-kötet tematikájához illeszkednek, családi történetek és veszteségtörténetek dominálnak bennük.

A kettétört harang című vers egy olasz városból ajándékba kapott harang köré épül, amely a gyermekkor karácsonyi harangját idézi fel a lírai énben, s ezáltal az anyával közös, régi emlékeket is. A harang súlya és fémes nehézsége viszont élesen megkülönböztette az ajándék harangot a gyermekkori karácsonyok harangjától. A fémharang más emlékeket és más hiányokat rejt magában. Némasága jelzi, hogy a harangot ajándékozó már nincs a lírai énnel, a „két befejezetlen nagyregény” közé szorított harang viszont folyton emlékezteti arra, akitől kapta. A nagyregények közé szorítottság olyan, mintha két életszakasz közé szorult volna a harang, vagyis az emlék. Végül pedig a mindennapi tevés-vevések során véletlenül lesodorja a polcról a versbeli én, kettétört harang, kettétört emlék lesz, olyasmi, ami már többé nem nyújthat enyhet vagy vigaszt.

„[…] tiszta ruhát vagy ágyneműt lebegtetek,

akkor pillantok felé – így lett vége

ennek is: lesodortam, mint áradó

hólé néhány állati hullát. A kettétört

harang eddig sem jelezte a megváltás

lehetőségét – ugyanaz a forma, de

már semmi illúzió.”

 

 

A képzőművészet iránt érdeklődőknek egy ugyancsak személyes témákat (is) magában foglaló interjút ajánlok, amelyet Veress Dániel készített Schell Rékával. A Gregoriánra karcolni a plexit című beszélgetés kezdőpontja a fájdalomfeldolgozás művészete, szó esik a szenvedés-ábrázolás lehetőségeiről és bizonyos értelemben lehetetlenségéről. Hasonlóképpen fontos téma az interjúban a hit és a vallásosság kérdése. A képzőművészeti alkotások mellett rendszerint irodalmi párhuzamokat is megjelennek a különféle témák tárgyalásakor. Az is szóba kerül, hogy milyen viszonyban áll egymással az alkotói tevékenység és a kritikusi, pályatársak munkáit elemző megközelítés. A beszélgetésből megtudhatjuk, milyen hatással voltak a képzőművészetis hallgatókra és a művészeti kísérletezezre a 2020-as évek. Schell Réka például a karantén ideje alatt fordult az argentotípiák felé. A tartalmas, de mégis gondolatilag, logikailag összefüggő interjú betekintést nyújt az alkotási folyamat kulisszái mögé, miközben Schell Réka reflektál is a már kész alkotásokra.