Hacsek Gábort az egész ország ismeri, ha nem is a színház kapcsán: szakmáját tekintve gyermekorvos, emellett profi kvízjátékos, több ízben is játszott az ATV Géniusz című vetélkedőjében, emellett politikai vitaműsorokban is gyakran szerepel. Idén azonban egy új oldalát mutatta meg: a Szófa kiadásában jelent meg Az év évadom 2024/2025 címmel Hacsek Gábor színházi naplója.

 

*

 

Miért éppen a színházzal kezd foglalkozni egy gyerekorvos?

 

Gyerekkorom óta érdekelt a színház, eleinte csak élveztem, aztán elkezdett a működése is foglalkoztatni.

 

Vajon miért várt ezzel ilyen sokáig?

 

Szerintem sohasem késő valami újba fogni, ez tartja frissen az embert. Most például 63 évesen, 23 év kvízjáték után elkezdtem keresztrejtvényfejtő versenyekre járni. Miért ne? Mindig valami újat keresek, amiben ki tudom magam próbálni, és amiben esetleg valami teljesítményt is tudok nyújtani. Egyébként már a harmincas éveim végén fontolgattam, hogy elvégzek egy színháztudomány szakos képzést a Veszprémi Egyetemen, de akkor még, a bolognai rendszer előtt, ez öt évet vett volna igénybe. Nekem akkor nem volt erre ennyi időm, de jóval később, amikor bevezették a bolognai rendszert, a színháztudomány mesterszakos képzés lett. Amikor láttam, hogy meghirdették, írtam egy levelet az egyetemre, hogy gyerekorvos vagyok, van PhD fokozatom – igaz, hogy gyermek gasztroenterológiából –, de azt válaszolták, hogy nem baj, a szakra való jelentkezésnek az a feltétele, hogy meglegyen a PhD fokozat. Úgyhogy beadtam a jelentkezést, írtam egy motivációs levelet, ami egyébként egy színházi kritika volt, és elmentem a szóbeli felvételire, ami önmagában is nagyon vicces volt. Kiírták, hogy ebben a tanteremben gyülekezzenek a színháztudományi szakra jelentkezők. Két huszonéves srác álldogált ott, kérdeztem: ti is a színháztudományira felvételiztek? Rám néztek: de maga is? Majd jött egy korombeli – mint kiderült, velem egykorú –, ősz hajú, ötvenes férfi. Mondtam neki, hogy te vagy az én emberem, mert ha egymás mellé állunk, már nem leszünk annyira feltűnőek. Mint kiderült, ő a győri színház aktív színésze, és szintén ide jelentkezett. Egyébként a végére a kb. húsz emberből álló évfolyamunknak körülbelül a fele huszonévesekből állt, akiknek már volt egy bölcsészdiplomája, vagy a két srác, akikkel az elején találkoztam, végzett színész volt, a társaság másik fele pedig velem egykorú: középiskolai tanár, aki drámapedagógiát tanított, bölcsészek, ilyesmik. Tehát amikor kialakult a csoportunk, én már egyáltalán nem lógtam ki, csak abban, hogy orvos voltam.

 

Rezes Judit és Jordán Adél A bajnok című előadásban. Horváth Judit fotója, Katona József Színház.

 

Amikor megkapta a mesterdiplomát, tovább vitte az egyetemen megszerzett tudását?

 

Eleinte írtam is egy-két kritikát. Ezután másfelé kanyarodott az életem: az egyetem alatt egy tápszerkereskedelmi cégnél voltam üzletágvezető, de elegem lett belőle, és elkezdtem egy házi gyerekorvosi praxist. És mire lediplomáztam színháztudományból, már házi gyerekorvos voltam, mellette pedig a kollégáimmal elkezdtünk egy magánszolgáltatónál egy 24 órás kijáró háziorvosi ügyeletet. Gyakorlatilag ez azzal járt, hogy még színházba se nagyon jutottam el, hiszen sokszor ügyeletes voltam, ezért nem ülhettem be színházba, ha meg nem voltam, akkor általában 7 órára nem végeztem a betegekkel. Amikor rendszeres színházba járó voltam, azt láttam, hogy a nagy kritikusok, Koltai Tamás, Molnár Gál Péter és a többiek, mindig ott voltak, bármelyik előadásra ültem be, valamelyikükkel biztosan találkoztam. Úgy gondoltam, csak akkor lehetek színházi kritikus, ha egy héten öt napot színházban töltök. Nem kell mindenről írni, de tisztában kell lenni mindennel. És a diplomát követő 12 évben nekem erre nem volt módom. Aztán a klinika időszakának is vége lett, és felszabadultak az estéim, ismét tudtam rendszeresen színházba járni, illetve a színháztudománnyal foglalkozni.

 

Térjünk rá a kötetre: tényleg egy évadnapló? Minden előadásról írt, amit ebben az évadban látott?

 

Lényegében igen, csak egy-két előadás maradt ki, azokról nem volt érdemi gondolatom.

 

Hogyan választotta ki az egyes produkciókat?

 

Fontosnak tartottam, hogy egy színháztól csak egy előadás kerüljön a kötetbe. Ettől egyedül a Centrál Színháznál tértem el, onnan két produkció is szerepel, de annyira különbözők, hogy ez még belefér.

 

Amikor elolvastam a kötetét, legelőször az jutott eszembe, mennyire hiányzott már egy ilyen megközelítésű színikritikai összeállítás. A legtöbb színikritika a nézők számára csak annyit mond el, hogy érdemes-e megnézni az előadást, vagy sem. De Ön személyes elemeket is visz bele, meg egy kis színháztörténetet, néha többet, néha kevesebbet. De az írások legerősebb vonulata az a pillanatnyi élmény, ami nemcsak az előadásról, hanem magáról a színházba járásról szól. Szerintem ez nagyon fontos. A klasszikus színikritika az ott kezdődik, amikor a színpad sötétbe borul, de a nézőnek van története előtte és utána is.

 

Igazság szerint ezen nem kellett sokat gondolkodnom: megírtam az elsőt, aztán a másodikat, és megkérdeztem magamtól: tulajdonképpen mi a célom ezzel? És az volt a válaszom, hogy a színházba járás tényét szeretném egyrészről emberközelivé tenni, másfelől pedig megadni neki azt a szakralitást, ami évezredek óta benne van. Én mindig e kettő között lavíroztam: az aznap esti színpadi élményhez az is hozzátartozott, hogy nem tudok leparkolni a Katona József Színház környékén. Azt hiszem, a kötetben szereplő írások valójában nem előadáskritikák, hanem a színházba járás kultúrájának a naplózása, amiben a parkolás, a büfé és a mosdó is benne van, kikkel beszélgetek a szünetben és hazafelé mik járnak a fejemben.

 

László Zsolt, Rada Bálint és Alföldi Róbert a Játék a kastélyban című előadásban. Centrál Színház.

 

Az is egyedi, hogy nemigen tesz összehasonlításokat, nem rangsorolja az évadban látott előadásokat.

 

Miért tettem volna? Mindegyik egyedi élmény. De olyan csináltam, hogy egy színészt összehasonlítottam egy saját korábbi szerepével. Vagy felidéztem, hogy egy bizonyos szerepet hogyan alakított egy másik színész egy másik előadásban. Még a Szófa kvízkérdései közé is bekerült, hogy melyik színész volt az, aki a Játék a kastélyban Turaiját is eljátszotta, és Spiró darabjában, Az imposztorban Bogusławskit is.

  

A beszámolókat olvasva érdekelni kezdett, hogy egy profi kvízjátékos agya hogyan rögzíti az előadás részleteit.

 

Egy kvízjátékosnak általában nagyon jó a memóriája, amit egyszer olvas, vagy szerencsésebb esetben amit egyszer lát, azt megjegyzi örökre. Ráadásul nem volt mindig annyi időm, hogy rögtön leírjam az élményeimet, előfordult, hogy két hét is eltelt az előadás és a megírás között, és ezalatt persze sok minden kikopik. De ezt nem bántam, hiszen az esik ki, ami felesleges, és megmarad, amiről érdemes írni. Addigra kikristályosodik a gondolatmenet. De gyakran előfordul, hogy ott helyben fejben jegyzetelek…

 

Gondolt arra, hogy online blogot indít és azon folytatja az évadnaplókat?

 

Gondoltam már rá, de ahhoz nem vagyok elég rendszeres. Egy ilyen blogra legalább kétnaponta kell valami frisset föltenni, másként nem érdemes.

 

Feltűnt, hogy főként kőszínházi előadásokról ír.

 

Valóban, ami ebben a kötetben szerepel, az a kortárs hazai színházi szcénának csak az egyik része. Vidéki előadásokból csak két-három került be, mivel nehezen tudtam volna megoldani az oda-vissza utazást, és a független produkciók közül is alig néhány. Nyári szabadtéri előadásról is alig írtam. Viszont vannak kedvenc darabjaim, például Székely Jánostól a Caligula helytartója, ennek két előadásáról is beszámoltam, illetve a kötet végén szerepel egy kritikám, amit 13 évvel ezelőtt írtam a Caligula akkori bemutatójáról.

 

 

Kern András és Igó Éva Az imposztor című előadásban. Juhász Éva fotója, Vígszinház.

 

Az Újszínház és a Nemzeti előadásainak kapcsán azt is említi, hogy valójában nem jár ezekre a helyekre, kivételes alkalom, hogy ott volt. És el is beszéli a távolmaradása okát.

 

Nem titok, én egy baloldali, belvárosi értelmiségi vagyok, vannak elveim. Politikai elemzőként rendszeresen szerepelek az ATV műsoraiban is. Ugyanakkor orvosként tudnom kell távolságot tartani a politikától, fontos, hogy az általam kezelt gyerekek szüleinek elnyerjem és meg is tartsam a bizalmát, emiatt könnyen megoldom, hogy ne hasson át mindent a baloldali gondolkodásom. De magánemberként elítélem az egyértelmű politikai térfoglalást, illetve az értelmiségi lét ellehetetlenítését. Még egy színházjegy megvásárlásával sem támogatom.

 

Gondolkodik a kötet folytatásában?

 

Igen, azt tervezem, hogy jövőre megint elkezdek egy évadnaplót, aminek ez lesz a címe: Az én hőseim. Ebben már nem csak hagyományos műfajú előadásokat szeretnék belevenni, hanem monodrámát, mozgásszínházat és még sok egyebet is.

 

 

 

Götz Eszter

 

 

 

Az én évadom ide kattintva rendelhető.