Rövid ideig kérdéses volt, hogy a nyári Esőről fogok-e írni vagy az éremesőről, mert igencsak sok időt töltöttem az utóbbi idővel az olimpiai közvetítések követésével. Végül persze elolvastam az Eső nyári lapszámát is, és nem bántam meg, az alábbiakban az is kiderül, miért nem. A nyári Eső tematikus lapszám, a Háború, hátország címet viseli, ennyiben az ajánló mindenképp tematikus lesz, de abból a szempontból is, hogy az egyéni életek rezdüléseire igyekszem figyelni az itt kiemelt írásokban. Jóllehet ez a lapszám nem a kánikulában jóleső, frissítő nyári esőként hat az olvasóra, rengeteg gondolatot és érzelmet ébresztenek a benne szereplő megindító írások, úgyhogy nem is kérdés, hogy érdemes-e elolvasni.

 

Lévai Aliz Mária Örökölt utak című verse kiváló kiindulópont a lapszemle szempontjából, ugyanis azt mutatja meg ez a költemény, hogy milyen sok rétege is van az „énnek”, s milyen mélyen képes gyökeret a múlt az életünkben. Az egyes szám első személyben megszólaló lírai én a szinte fény nélküli fürdőszoba koszos tükre előtt állva látja be, hogy nem láthatja meg a saját, valódi arcát, mert túlságosan sok öröklött jellegzetességet hordoz. A versből a bátorságra való törekvés hangja szól, ugyanakkor az is kiderül, hogy a lírai ént sok kegyetlenség érte, erőszaktevés formájában. Ám az út és az utak során megszerzett tapasztalatok nem megtagadhatóak, a fájdalom is az életút kísérője, a múlt nélkül nem is lehetséges az önmagunkká válás.

 

 

Terék Anna A sziréna légzése címmel megjelent versének fókuszában a hazaszeretet identitásképző ereje áll. A vers Jugoszláviába repíti az olvasót, épp egy bombázás pillanatképeinek „szemtanúi” lehetünk, a lírai én elbeszélése révén. A vers első két versszaka a háború borzalmát emeli ki, valamint azt, hogy bármilyen szörnyű is a háborús helyzet, bármennyire zúgnak is a harci repülők és a bombák, mégis „egyszerűbbnek látszott / visszamenni alájuk, / mint új országban / új életet kezdeni”. A harmadik versszak a légiriadóval és a sziréna hangjával vetíti előre a bombázást, a negyedik versszaktól pedig a bombatámadás fizikai és lelket sújtó ereje mutatkozik meg, a Dunába zuhanó híd és 6000 Celsius-fok, az égő és rémisztően izzó levegő képei villannak fel, s végül a megélések lelki oldala is feltárul, bemutatva, hogy miképp lehet megfagyni 6000 Celsius-fokban.

 

 

Vámos Miklós Zöld vadászkalap című novellájában a háború emlékképek és rémképek formájában tűnik fel, egy fiatal pár épp új otthonába költözött, amikor Vilmuska, a fiú nagynénje váratlanul megjelenik. A bejelentés nélküli látogatás nem csupán meglepi a fiatalokat, de fel is bosszantja őket, ugyanis a nagynéni a lakás számos helyiségét, az alkotóelemeit és a szerinte hiányzó tartozékokat is kifogásolja, az ablakokat túl nagynak találja, az ajtót túl vékonynak, a védőrácsokat pedig úgyszintén hiányzó elemként emlegeti. A fiatalok sokáig nem értik, milyen szempontrendszer alapján vizslatja és vonja kritika alá az új otthonukat a hirtelen beállító rokon, mígnem a nagynéni észreveszi a házzal szomszédos gyárépületet. Ekkor derül ki, hogy a házzal kapcsolatos kritikai megjegyzések milyen mögöttes megfontolásból eredtek. A nagynéni számára elsődleges szempontot jelent az otthonnal kapcsolatban, hogy háború esetén biztonságos legyen, a fiatalokban, akik nem tapasztaltak ilyesmit, ez fel sem merült. Ám Vilma néni tudta, hogy a háborúban a gyárakat érik az első bombatalálatok, így rossz előjel, hogy az unokaöccse és kedvese épp egy gyár szomszédságában laknak, ugyanakkor a gyáron legalább vannak légvédelmi szirénák, amelyek révén mielőbb értesülhetnek a veszély közeledtéről. A fiatalok persze értetlenkedve fogadták az okfejtést, ám Vilma nénit egészen a rosszullétig magával ragadta a háború fenyegetésének gondolata, s egyfajta düh is, amely abból fakadt, hogy a fiatalok nem vettek számításba ilyesmit, pedig – mint mondogatta: „Mindenre gondolni kell. Mindenre gondolni kell!!!”

A háborús élményekből, a trauma utórezgéseiből csak a zöld vadászkalap maradt végül a fiatalok lakásában, „fáradt zászló”-ként lógva a kilincsen.