Kali Ágnes Késésben című verse egy meg nem írt „életrajzi amazon regény” témáira vonatkozó terveken és a regényírás helyett másra szánt időn keresztül mutatja be a női lét megpróbáltatásait. Az első versszakban mintha a lírai én egyes szám második személyben saját magán kérné számon az elvesztegetett időt, amely a terhesség és a szülés utáni depresszió nehézségeivel és az erre adott reflexióval telt, vagy éppen alternatív Hedda- és Nóra-karakterek megalkotásával. Az első szakasz végén derül ki, hogy az időt az „életrajzi amazon regény” megalkotásával kellett volna tölteni.
A második versszakban az el nem készült önéletrajzi regény mozzanatai tűnnek fel, a személyes megélések kerülnek a fókuszba, de a regény jóval átfogóbb lett volna, sok fiatal nő életét meghatározó pillanatokat is magában foglalna, a tinédzserkori hazugságokról, a „fiatal nők szerhasználatáról”, a színházi élet viszontagságairól és általában a nőiségről, a nővé válásról is szólna. Ám ha ez a regény korábban elkészült volna, fontos életepizódok hiányoznának:
„Ha eddig megírtam volna az életrajzi amazon regényem itt megakadtam volna.
Terhesség és szülés előtt.
És az ünneplő kritikákkal szemben csak azt tudnám mondani: várhattam volna még
vele, adhattam volna neki még időt.”
Nagyon ritkán ajánlok regényrészleteket. Ennek a legfőbb oka az, hogy a kiragadott részletek sokszor nem adják vissza a regény esszenciáját, tartok tőle, hogy a lapszemlében is háttérbe szorulna a lényeg vagy kontúrtalanok maradnának a legfontosabb vonások. Nem így van ez Lugosi Viktória Ajvé című regényénél. Itt remek ízelítőt kapunk a könyvből, nehéz tudomásul venni, hogy a részletnek olyan hamar vége szakad. Viszont épp ma jött ki a regény hetedik kiadása, így pedig semmi akadálya a továbbolvasásnak. A regényrészlet egy Kádár-korszakban élő zsidó család ünnepnapjait és mindennapjait tárja elénk, egy hatéves gyermek elbeszélői perspektíváján keresztül láttatva a családi dinamikákat, a generációk egymáshoz fűződő viszonyát, valamint a vallási és családi hagyományokat. Az elbeszélés tele van humoros elemmel, de az élet szorongató aspektusai is megmutatkoznak. A kislány elbeszélői tekintete olyan részleteket is feltár a világból, amelyek felett a felnőttek pillantása egyszerűen elsiklik:
„Szépek a csillárok. Kár, hogy olyan piszkosak. A szekrények is a padokban. Sohase mossák ki őket. Pedig a templom olyan, mint az otthon. Apa azt mondja, azért van, hogy a katolikusoknál néma csönd van, nálunk meg, a zsinagógában mindenki beszél, mert mi a templomba hazamegyünk. Jó, de akkor miért nem takarítanak? Na, ezt mondja meg valaki! Anya pisszeg. Nekem nem lehet beszélni, csak sugdolózni. Elég unalmas. Még soha nem láttam ennyi kövér nőt. Hatalmas a mellük. Nagy a fejük, a többit nem látom. Zongoraláb! – mondaná apa, és legyintene. Még jó, hogy anya nem ilyen kövér, és nincs zongoralába. És kendője van, hál’ istennek, és nem olyan hatalmas kalapja, mint a Mimi néninek. Mimi néni akkora, mint egy hegy. Neki van a templomban a legnagyobb kalapja. Idén lila. És neki van a legkisebb férje.”
A Kalligram novemberi lapszámában nem csupán az egyéni, a családi és a női létezés feladatai és elakadásai bontakoznak ki, hanem a bolygónk megpróbáltatásai, válsága is. Almási Miklós És akkor Földanyánk, Gaia – bosszút esküdött című esszéjében a kizsákmányolást egy darabig tűrő, majd fellázadó Földanya áll a középpontban. Az ökológiai válság és annak okozóira, az emberiségre kiszabott büntetések különféle képkockákban bontakoznak ki. A „Kovid-magány”, a természeti katasztrófák és a tudományos jelenségek a mondavilágból kölcsönzött történetbe ágyazottan, de a tudományos tényszerűséget nem nélkülözve sorakoznak fel az esszében. A technikai „csodák” és a feléjük forduló csodálat, valamint a profitért vívott harc és a birtoklási vágyak természeti árát kell megfizetnünk, amelyet senki sem ismer, csakis Földanyánk:
„Földanyánk, a Gaia mindezt tudja és kisujjával ráküldi a világnépségre a végtelenített monszun zuhatagokat, a földcsuszamlásokat, gátszakadásokat, éhínséget, új vírusok tömegét. A Föld, a Gaia lakóhelye pár száz vagy ezer év múltán az emberiség nélkül is forogni fog majd tengelyén, ő tehát nyugodt.”
