A nyári „üzemmód” nem jelenthet teljes szünetet a lapajánlókban, főleg akkor nem, ha olyan fontos és szép lapszámok születnek, amilyen a júliusi Látó is, amelyet Kovács András Ferenc emlékének szenteltek. Nagyon nehéz volt válogatni ebből a lapszámból, ugyanis számos kiváló, szívhez szóló, megrendítő és KAF emlékét híven őrző lírai és prózai alkotás jelent meg benne. Viszont a lapszemleírás elsőszámú, íratlan szabálya az, hogy nem szerencsés, ha az ajánló hosszabbra nyúlik, mint maga a lapszám. A lapszemle tehát most is – mint mindig – a teljesség igénye nélkül mutat be néhányat a sok rendkívüli írás közül.

 

Papp Attila Zsolt A láthatatlan tárgyak múzeuma – Byron levele KAF-nak – című verse különleges és fájdalmas lírai játék. Nyitó és központi hasonlata a Kovács András Ferenc költészetében újra és újra felbukkanó tenger motívumára épül, pontosabban a tengeren hányódó palackposta képére. A palackban lévő, elzárt és célt nem érő üzenet ugyanazokat a feltehetetlen kérdéseket tartalmazza, amelyek a mélyben „alámerült hegedű” megannyi „elfelejtett dallam”-ában is zengenének, ha felszínre juthatnának. Végül a lírai én alatt döngő „görög föld” előhívja az elmúlás kérdéseit, amelyek a legnehezebben törnek a felszínre. Választ a sorok szerzője nem vár, de bízik benne, hátha célba érnek, ahogy a világirodalmi színtérre kerülő veszteség lírájában is Byron-tól barátjához, Shelleyhez érkezik a zárósor:

„Ha elért e pár sor mégis, fusd át –

mezőn romló porhüvely szagát a

szél feléd fújja most, füst a szemben;

azon át láthatod, ahogy intett

valaki egy máglya előtt állva,

aztán odadobta mosolyogva

Shelley mellé gyenge szíveinket.”

 

Polgár Anikó Parti mozaik címen megjelent prózatöredékeiben (vagy mozaikjaiban) filozófai, mitológiai és természeti, legfőképp tengeri képkockák sorakoznak. Az első szakasz a szellem és a test viszályát és filozófiai problémáját tematizálja, a szellem akaratának álláspontjáról, amelynek lényege a „minél kisebb testben elférni, minél kevesebb anyagisággal megelégedni” tételében foglalható össze. Ugyanakkor a test térbeli terjeszkedése ellen ágáló szellem kritikáját is magában hordozza, hiszen a testet végletekig visszaszorító szellem az elmúlás, a testi létezés elmúlásának bekövetkeztét sürgeti.

A második szakasz a Trója ostromában is résztvevő lokriszi Aiasz néz szembe a halállal, hitehagyottan, nem tudva, végül, melyik őselem végez vele. Úgy tűnik, számára csak az átkozódás marad, minthogy nincs már miben bíznia.

A harmadik szakasz szintén a tengernél játszódik, egy behemót tűnik elő a vízből, csatakosan, összetapadt szőrrel, rémítő látványt kelt. Majd a parti kavicsok, a mozaikképek darabjai felé fordul a szövegrész. A csiszolatlan kavicsok nyomot hagynak az emberi talpon, a tapasztalás nyomai ezek, olykor a fájdalom lenyomatai. Ám a part ezernyi kincset és maradványt rejt, ezek a hajdani élet mozaikjai, amelyekből újra megképződik – a képzelet révén – az egykori szépség. A szépség ott lakozik még abban is, amit romosnak és elveszettnek látunk, de kontúrjait csak alapos felfedezőmunkával lehet feltárni.

Polgár Anikó írása úgy ábrázolja az emberi szellemet, lelket és a tengert, ahogy Kovács András költészetében is megjelenik – kontrasztokkal teli harmóniában, kiemelve a szépségüket és az ijesztő árnyoldalaikat is.

 

Halmai Tamás Tükrök közt szó címmel megjelent versében Kovács András Ferenc életművének elemeit, kötetcímeit és kulcsszereplőit vonultatja fel, olvasás közben elénk tárul Kovács András Ferenc lírai világának néhány szeglete. Ez a vers remekül tükrözi KAF lírai sokszínűségét, költészetének különféle árnyalatait és versvilágának rétegzettségét, komplexitását. Ezek a jellegzetes vonások teszik feledhetetlenné a költészetét és őt magát is.

 

 

Csehy Zoltán Dúlt könyvtár ez a nyár című, Kovács András Ferenc emlékére írt versciklusa, vagyis triptichonja három háromféle megközelítésből mutatja meg, hogy mekkora veszteség érte a magyar irodalmat KAF halálával. Az első, „Másszák csak Helikont” címmel megjelent szakasz a görög mitológiától indulva térképezi fel azt, hogy milyen nagy jelentőségű KAF elvekhez, értékekhez és hagyományhoz szorosan kötődő költészete, amely nem tűrt megalkuvást.

A második szakasz a test pusztulásáról és a szépségről szól, a romlásban, annak hátterén keresi a szépséget, amelyet a formában, az ideálban, a testként létező műalkotásban fedezhetünk fel végül:

„Jobban fáj a szobor csonka magánya, mint

felsajdulva a test kínja, ha rémes is,

            mert nem sorsa a pusztulás.”

Vagyis az élőtest kínjai, romlása és tönkremenetele, bármilyen fájó is, a természet rendje szerint való, nem így az anyagi alakot öltött műalkotás, amely mögött mindig idea húzódik, amelyet megtestesít, romlásában is az idea tör(het)etlen szépsége mutatkozik meg.

 

A harmadik versben, a „Porló”-ban bukkan fel a ciklus címe is, benne a szerző – metaforikusan – könyvtárként jelenik meg, vagyis könyvtári állományként, a szerzői életút textusai különböző formákban, kötegekben állnak, jegyzék, katalógus és cédulák között, teleírt papírokon, kitéve az idő romboló hatásainak:

„Könyvtár vagy magad is: jókora állomány!

Jegyzék és katalógus, kusza cédulák.

Rosszul rendszerezett, régi papírköteg:

            olvas, forgat a kerge szél.”

 

Mészáros Márton Rejtett ekphrasis: Csucsai fénykép. Ady-zsoltár. Egy Ady-hommage intertextuális- és intermediális hálózatának vázlata címmel írt tanulmányt KAF költészetének interpretációjáról, annak nehézségeiről, középpontba állítva az intertextualitást, valamint azt a tézist, miszerint KAF költészete elsősorban a költői nyelvről mesél, s így „költészetének végső tétje a nyelvkeresés, a megfelelő nyelv megtalálása”. Ezt a költői megközelítést és az ekphrasis-t bemutatandó, Mészáros Márton a „Csucsai fénykép. Ady-zsoltár” című verset választotta. Ezt a verset veti össze Juhász Ferenc „Ady Endre utolsó fényképe” címmel megjelent költeményével, valamint Bereményi Géza dalszövegével, amelyek ugyanarról az Ady-fotóról szólnak. Így mutatja fel KAF költészetének nyelvközpontúságát, s azt is, hogy az Ady-féle versnyelv modernsége mellett a „folytathatósága” és a „költői nyelv valamifajta egyetemessége” is fontos volt Kovács András Ferenc számára.

 

Végezetül Márton László kiváló esszéjét ajánlom az olvasók figyelmébe, amely A literaturexpress utasa. Kovács András Ferencről címet viseli. Márton László az esszé elején diákkori KAF-emlékét osztja meg, feleleveníti azt az élményt, amikor először a kezébe akadt a Tengerész Henrik intelmei, egy kolozsvári kirándulás alkalmával. Innen indulva pedig sorjáznak az írásában a személyes, barátságuk történetéből megmaradt és irodalmi élményként értve személyes emlékek, illetőleg olvasmányélmények, az, ahogyan látta KAF verseit belefonódni a szépirodalom szövetébe. Márton László szól a hatástörténeti elemekről, a költői szuverenitásról, illetőleg Kovács András Ferenc lírai világának szereplőiről is, miközben versek természetszerű öregedéséről is elmélkedik, bízva abban, hogy „KAF verseinek a nyelvi elidegenedés közepette olyan fenséges elaggásban lesz részük, mint a régi mesterek sorainak”.