2023. november 1-jén volt Borbély Szilárd születésének hatvanadik évfordulója. A Kalligram októberi számában Borbély Szilárd kéziratos hagyatékáé a főszerep. A lapszám elsősorban a Kafka fia-fragmentumokra fókuszál, de a szerző életművében hangsúlyos témák is helyet kapnak. Enesey Diána ajánlója következik:
Borbély Szilárd: Az árvaság
2009 novemberében született Az árvaság című írás, amelyben a történetmesélés, az elbeszélés iránti vágy és a felejtés ereje, valamint az elmondhatatlanság győzedelmeskedése néznek farkasszemet egymással, mégpedig az írói vívódások harcmezőjén. Ebben a rövidprózában a történetek megalkotásának nehézségei tárulnak elénk: a kutatómunka, amellyel az író a történet darabkáit egymáshoz illeszti, de időközben szem elől téveszti a célt, mintha az egész szétforgácsolódna a részletekben. Az emlékezet pedig sokszor nem hűséges társ az írásban, önkényesen kitörli a hosszasan szövögetett történet elemeit, és végül felülkerekedik a megőrzésen. Az elbeszélés megszületéséért folytatott küzdelem párhuzamos a depresszióban átélt mindennapok gyötrelmeivel. Ám a hasonlóságok és a lesben álló kudarc ellenére mégis a történetmondás az egyetlen kiút a reményvesztett hétköznapokból. Az elbeszélés tűnik az egyetlen útnak, amely kivezet a világba. Ugyanakkor az emlékekhez sem lehet menekülni, ha azok is folyton megszöknek és eltűnnek. Az elbeszélés létrehozását sürgető szándék mögött húzódó értelem éppúgy halványul el, mint a depresszió mindennapjaiban az élet értelme. Ebből a radikális értelemvesztésből csak azok az emlékek szabadíthatnák meg az embert, amelyek már a felejtés martalékává lettek, helyükön kihűlt sorok, kiüresedett szavak maradtak. Talán ez az igazi árvaság: felnőttnek lenni, történetek és emlékek kapaszkodói nélkül.
Száz Pál: Kafka fia fragmentumok. Bevezető Borbély Szilárd hagyatékában maradt töredékei elé
Száz Pál írása a Kafka fia-fragmentumokról valóságos irodalmi-filológiai ínyencség, számos apró részletre rávilágít a kéziratos hagyaték töredékei kapcsán, a dokumentumok utolsó mentési időpontjait, szerzői megjegyzéseket és még egy – vélhetően – önálló fejezetnek szánt írás fragmentumát is megismerheti az olvasó. Száz Pál a fragmentumok kronológiai rendjét is bemutatja, olykor életrajzi adalékot is hozzátéve, amely a töredékek mélyebb megértését és a kiadott regényhez fűződő viszonyának feltérképezését is segítheti.
Száz Pál úgy véli, hogy Az árvaság című írás – kiváltképp témáit tekintve – „az egész életmű kulcsszövegeként olvasható”. Ebben ugyanis a történetmesélésre vágyó szerző és „a felejtés munkájával szembesülő elbeszélő” áll a középpontban, ez a kettősség pedig nagyon is lényeges Borbély Szilárd szerzői tevékenységében. Az emlékezet, azon belül is a személyes emlékezet és annak problematizálása nem hagyható figyelmen kívül Borbély Szilárd életművében. Az árvaság tehát a Kafka fia önéletrajzi motívumaival és a nyíltan önéletrajzi Borbély-írásokkal is összeolvasható, vagyis összeolvasásra érdemes.
A Kalligram októberi lapszámában megjelent fragmentum-válogatásokban is megmutatkoznak Borbély Szilárd életművének főbb témái, az emlékezet és a történetmesélés és az identitás-keresés vissza-visszatérő elem, de az „önmaga által alkotott zsidó identitás” (Száz Pált idézve) is lényegi szerepet kap, ennek különösen élénk és explicit megnyilvánulását láthatjuk például az „Asztali beszéd” című fragmentumban.
Tillmann J. A.: „Hatalmi tévelygéseik kétségbeesett retorikájává tették ezt a nyelvet.” Beszélgetés Borbély Szilárddal (1993)
Egy harmincéves interjú tanulságai ma is eleven és elemi erővel hathatnak. Jó példa erre a Borbély Szilárddal készült, 1993-as interjú. Borbély beszél az irodalom folytonos helykereséséről, arról, hogy miképp követheti az irodalom a társadalmi, hatalmi rendszerek átalakulását és az efféle változások milyen elvárásokat támaszthatnak az irodalommal szemben. Szó esik a kritika öndefiníciójáról és az öndefiniálás folyamatának nehézségeiről is. Csakugyan a változások folytonosságához és a világhoz való kapcsolódás problémájához kötődik a klasszikusokhoz fűződő viszony újragondolásának igénye, az újbóli, „elfogulatlan” számvetés, például Arany és Petőfi örökségével.
Borbély Szilárd lehangoló képet fest arról, hogy miképp tekintenek a költőkre, milyen költő-kép születik az emberekben a „közalkalmazott” költőkről, akikről az iskolában tanulnak.
Az általánosabb társadalmi jellegű témák mellett Borbély Szilárd arról is mesél, hogy őt milyen viszony fűzi az irodalomhoz, miért nem gondolta korábban, hogy író lesz, milyen mérföldkövek voltak írói útján, kik hatottak rá különösen és miképp élte meg egyes írásainak fogadtatását.
