A második decemberi ajánló is visszatekint egy kicsit az őszre, mert frissen jött ki a Tiszatáj októberi száma, de a mostani ajánlóban az Alföld decemberi lapszáma is szerepet kapott. Erről a két lapról lesz szó, három íráson keresztül.

 

Frissen jelent meg a Tiszatáj októberi száma, amely Áfra János verseivel indul. Ezek a lírák különleges módon szólaltatják meg a gyászt. A lapszám nyitóverse, a Kivezetés a dolgok birodalmából a tárgyakra „mért tétlenség” felől ragadja meg a szeretett személy hiányát. Most már nem használt, funkció nélkül maradt konyhai eszközök szerepelnek a verssorokban. Miután a tárgyak már nem töltik be a korábbi szerepüket, feladatok híján hevernek, a gyász konyhai manifesztációja a rendetlenség, a tárgyak szempontjából pedig „az örök várakozás”. Bár a végeláthatatlan várakozás fájdalmáról mit sem tudnak, ez az életben maradottaké, feléjük sugárzik a tárgyakból, amelyek ugyan szerepet játszottak az élet bizonyos színterein, ahogy a halálról és a gyászról, éppúgy az életről sem tudnak semmit:

 

„Formájuk van, tapintásuk,

de a fájdalomról nem lehet

fogalmuk, élni hát mégis

hogy taníthattak volna meg?”

 

A decemberi Alföld is számos izgalmas, szép és megrendítő írást tartalmaz, most Izsó Zita versével és Ughy Szabina prózájával foglalkozom behatóbban.

 

Izsó Zita decemberi Alföldben megjelent verseiben a magányosság, a transzgenerációs örökségek és a női lét néhány mozzanata bontakozik ki. Számomra a Tévedések című vers volt, amelyben a lírai én feltehetően egy régi ismerősénél vagy hozzátartozójánál tett látogatásáról mesél. Kiábrándultság, szkepticizmus és szüntelen, de hiábavaló keresés hatja át a verset. A vers első versszaka mint felütés magában foglalja mindezeket, és a többi versszak is erre fűződik fel:

 

„Amikor legközelebb meglátogatom,

már nem hiszi el, hogy a hegyek mögé lebukó nap

felkel a földgolyó másik felén,

azt képzeli, a földbe süllyedt

és neki kell kiásnia.”

A megrendült hit körvonalait rajzolják meg az első sorok, valamint egyfajta egzisztenciális feladatot is, a fény utáni kutatás, az értelemkeresés feladatát. Ezután a gödrökkel teli, felásott kert képei sorakoznak fel – az állhatatos keresés bizonyítékaiként. A lírai én képzelete pedig próbálja megragadni a gödrökből hirtelen, labdaként előugró Napot, miközben gyermekkori emlékei is megelevenednek. A járókelők a felásott kert láttán még mindig azt hihetnék – a kapura rögzített és ott felejtett tábla alapján –, hogy a sok gödör mind a kutya műve, pedig a személy, akihez a lírai én látogatóba megy, már hallani sem akar kutyáról vagyis egy „olyan lény”-ről, „aki elhiszi, hogy jó vagyok, / örül nekem, ha megérkezem, / és megnyalja a kezem”. Az értelemkeresés kudarc-gödrei mind valamiféle benső kilátástalanság, az önmagáról való lemondás nyomai.

 

Ughy Szabina Plazma című írása – mint a magyar valóság, a mélyszegénység és emberek mindennapos küzdelmei általában – megütött. A történet egy négytagú családról szól. A családfő az anyagi gondjaik megoldását és a lehetőséget a kilátástalan helyzetük megszűnésére egy Plazmaközpont-hirdetésben látja meg. Azonban kiderül, hogy ő nem adhat vért, mert néhány éve kemoterápiás kezelést kapott. Végül a felesége válik rendszeres plazmaadóvá, és ez egyfajta megnyugvást ad, valamint reményt arra, hogy a következő karácsonyok alkalmával nem csupán a kisebbik gyereküknek tudnak örömet okozni, aki nem vágyott másra, csak egy üveg kólára. Kisvártatva a nagylányuk születésnapjára még mobiltelefont is tudtak venni, az apa számára azonban azért is volt igazán nagy ünnep ez, mert a lány tizennyolc éves lett, ő is mehetett plazmát adni. Ám kiderült, hogy ehhez túl sovány, s az apa rögtön vitte is a kolbászárushoz. Ezután a lány karácsonyi adományként kapott naplója végre funkciót töltött be: ide kerültek a fontos számok, a csökkenő derék- és combméret, később a saját családjának háztartási költségei és bevételei és még néhány mindennapi számadat. A novella azonban mégis a „túl sok” üres lappal zárul. A napló végül mégsem tölthette be a szerepét, nem lett belőle egy élet lenyomata, csak az idővel egyre üresebbé váló számok töltöttek meg néhány oldalt.