Egy verset és egy prózát ajánlok a friss, júniusi Székelyföld-lapszámból.

 

Kopriva Nikolett Erdő című versében a hazatalálás igénye, az otthonosság vágya, valamint a nehezen körvonalazható félelem dominálnak. „Országomat nagy, kék erdő / keríti.” – ez a soráthajlásos mondat nyit minden versszakot. Mesebeli tájat képzelhetnénk, de a verssorokba beépül a zord valóság, folyton előbújik a múlt és azzal együtt a fenyegetettség érzése is. Szinte egybeolvad a misztikum és a valóság:

 

„Országomat nagy, kék erdő

keríti. Baglyai minden reggel

púpos öregemberré változnak.

Megszólítják a szobrot

a templom udvarán.

Ott vannak a piacon,

botjukra támaszkodnak,

zsebükben sakkfigurák,

múlt századi kacatok.

 

Országomat nagy, kék erdő

keríti. Ördögeit az utcára köpi –

vadállatok bőrében

leskelődnek az ablak alatt,

ki akarják fosztani,

akiket szeretek.”

 

Az utolsó versszak egyfajta feloldást jelent, a versben szereplő „kék erdő”-höz már nem rémisztő képzetek kötődnek, hanem ragyogó fák és bokrok. Igaz, ez a ragyogás is lehet annyira vakító, hogy épp azt gátolja, hogy a lírai én otthonra leljen.

 

A félelem, vagy legalábbis egyfajta markáns tartózkodás érzése Kiss Tibor Noé regényrészletét is átjárja. Egy korábbi ajánlóban már szerepelt Kiss Tibor Noé májusban megjelent regényéből, az Olvadásból egy részlet. A Székelyföldben a regényből egy naplórészletet olvashatunk, 2019. április 5-éről, Vaszkinóból és Ljugankból, ahol épp terepmunkát végez az elbeszélő. Az orosz tajga képsorai tárulnak elénk. Az érzékletes természet- és tájleírások mellett az eltűnt személyek rejtélyes történetei kerülnek előtérbe, valamint a naplóíró medvéktől való félelme. A társaságukhoz tartozó Olga eltűnése is igen nyugtalanítóan hat. Miközben a tajga szépsége és rémisztő volta feltárul, néhány személyes tragédiát, sorstöredéket, halálesetet és bűncselekményt megemlít az elbeszélő. A fenséges és a rettenetes különleges elegye ez a regényrészlet. Ezt valamelyest megszakítja a naplóbegyzés vége:

„Ma egész nap azon gondolkodtam, hogy amint visszaérünk Vaszkinóba, nézek egy járatot, és hazautazom. Tomszkból könnyebben el lehet jutni Moszkvába, az meg már majdnem Budapest, Magyarország. Aztán visszajönnék. Csak két hétre kellene felfüggesztenem a terepmunkát, ennyi belefér. Neked, nekünk viszont annál többet jelentene egy kis együttlét. Jaj, de nehezen mennek idén a dolgok...

Jó éjt, naplóm, jó éjt, kedvesem!”