A februári lapajánló révén már belepillanthattak az olvasók az Alföld tartalmába, mégpedig Nagy Gerzson novelláján és Babiczky Tibor versén keresztül.

Ezúttal kicsit bővebben szólunk Nagy Gerzson izgalmas prózájáról és ismertetjük Závada Péter Egy alma határai című versét is.

 

Nagy Gerzson "Vita nuova" című írásában két nő, "a rövidhajú" és "a virágmintás szoknyás" találkozásának vagyunk tanúi, amelyet egy kölcsönkapott, de el nem olvasott könyv visszaadása és a két főszereplő közötti többszöri elköszönés keretez. A két nő búcsúzkodása folyton sétával kísért további beszélgetésbe torkollik. Nem akarnak egymáshoz felmenni, ám hazamenni sem szeretnének, ugyanis "a virágmintás szoknyás" nő napjait édesanyja ápolása teszi nehézkessé és monotonná, miközben érzi, hogy saját életidejére is gondolnia kellene. A "rövidhajú" nőt pedig férje kényszeres viselkedése, más nők felé irányuló vonzalma aggasztja, s az, hogy még egy szünetet sem tud beiktatni a kapcsolatukba, mert azzal talán vége is lenne, ha férje talál egy nőt, akibe beleszeret. Egyéni történeteik felszínes beszélgetésükből derülnek ki, felvillan egy-két gyerekkori emlék és trauma is. Azonban a beszélgetés igazából csak az egyik háztól a másikig való sétálás kísérőeleme. Hazakísérik egymást, ám sem haza nem mennek, sem pedig a másikhoz. Sétájuk voltaképpen menekülés a mindennapokból, a megszokás monotonitásából, kiszakadás az élet megszokott tereiből. Sétájuk valami meghatározatlanra és soha el nem érkezőre való szüntelen és helyváltoztatással kísért várakozásnak tűnik. Ennyiben pedig emlékeztet Beckett Godot-ra várva című alkotására.

 

Závada Péter Egy alma határai című verse egy lírai alakot öltött filozófiai vizsgálódás. A versben a lírai én a "kifelé figyelés" művészetét gyakorolja. Figyelmével igyekszik az anyagot megragadni, a hozzákapcsolódó jelentések és konnotációk nélkül, a képzelet ereje nélkül. Próbál elszakadni a nyelv befolyásoló erejétől, és csak a tiszta tapasztalatra figyelni. De vajon el lehet-e érni ezt a tiszta tapasztalatot? Závada Péter verse a fenomenológiai hagyomány segítségével járja körül ezt a kérdést, amelyben nem csupán a tárgyi dolgokhoz való emberi viszonyulás, hanem az emberek egymáshoz való viszonyulása és az ebből fakadó énkép is szerepet kap. A számos nehézség árán kialakított "nappali" rendet az álmok kuszálják össze. Vajon el tudjuk-e gondolni énünket és annak határait úgy, ahogyan a "képzelet kése" az almát egészen a lényegéig hámozza?