Új pályázat a Szófán

A pilóta hangja csendült fel a hangszóróból. Elnézést kért a késésért és tudatta velünk, hogy megkezdtük az ereszkedést Zakynthos szigete felé. Szívem szertelenül repdesni kezdett a mellkasomban. Oldalra pillantottam, a férjem kezdte elveszteni türelmét a fapados repülők szűkre mért lábtere miatt. Combját igazgatva kereste a legalkalmasabb pozíciót, hogy hosszú lába elférjen, de lehetetlen küzdelem volt, mert nem létezett ilyen pozíció. Újra az alattunk elterülő mélységre szegeztem a tekintetem, Kefalónia felett jártunk. Épp csak megcsodáltam, már elértük Zakynthos partjait, a teknősök szigetét, amibe első látásra beleszerettem. Már több ezer méter magasról éreztem, ahogy a hetek óta tartó hívás felerősödik bennem és a csúcsra hág. Addig csak sejtettem, hogy különleges kapcsolat köt majd össze a szigettel, de abban a pillanatban, amikor kiszálltunk a repülőgépből, már biztosan tudtam.

Este hatkor száraz meleg és a görög szigetekre jellemző nyugalom fogadott minket a flaszteren. A terminálból kilépve, beleszagoltam a levegőbe. Szeretem megismerni minden földrajzi hely illatát, amit később – amikor nagyon hiányzik egy-egy hely, felidézhetek az emlékezetemben. Zakynthos kicsiny repterén kávé és tenger illat volt, mediterrán aromával keveredve.

Biztosan a bérelt autónk kiszállításával megbízott férfi is délutáni kávéját fogyaszthatta, mert egyórás késéssel jutottunk hozzá a kocsinkhoz. Próbáltunk jó képet vágni a csúszáshoz, hiszen fel kellett venni a görög szokásokat és életritmust, a pontosság pedig nem tartozik a szokásaik közé. Én ezzel a vonásával együtt szeretem Görögországot.

Spiros, a szállásadónk, éppen olyan szeretettel és előzékenyen fogadott minket, mint amilyen korábban a leveleiben is volt. Minden bejelentkezős hercehurca nélkül kitárta előttünk az apartmanunk ajtaját, ahol előre behűtött helyi bor és lélegzetelállító tengeri panoráma üdvözölt minket a teraszon. A tenger sötét- és türkizkék árnyalataiban váltakozó látványát bámulva rogytunk le az erkélyén álló székekre. A mazsolabort kortyolgattuk, ami éppen olyan édes volt, mint a megérkezés fantasztikus érzése.

A döntés, hová induljunk első reggel, egy olyan szigeten, ahol ezernyi gyönyörűség várja az oda látogatókat, finoman szólva sem egyszerű feladat. Így az eredeti tervnél maradva lassan, de annál nagyobb élvezettel ismerkedtünk meg a szigettel. Pihentünk a Banana Beach hosszan elnyúló homokos partján, ahol tiszta, csodálatosan kék tenger és valódi kikapcsolódás várja a turistákat, kényelmes nyugágyakkal és jeges frappéval. A parton heverészést csak rövid ideig bírjuk, ezért miután beteltünk a tenger illatával és hullámainak zenéjével, felfedeztük a sokkal vadregényesebb Gerakas Beach feletti partszakaszt. Fehér homoksziklák között sétáltunk, majd abban a reményben kutattuk a tengert, hogy összetalálkozhatunk egy álcserepes teknőssel a víz mélyén.

Legjobban azt szerettük ebben a görög szigetben, hogy az utakat róva mindig felleltünk egy-egy lebilincselő panorámájú sziklafalat, kis kápolnát, amely fehéren világítva állt büszkén a semmi közepén. Továbbá picike falvakat, ahol a tavernát üzemeltető asszony kislánya rajzolja tele szívecskékkel a tányér alátéteket, ahol az omlettben és a kávéban benne van a család szíve is, hiszen a vendéglátás az életük része kétszáz éve, generációkon átívelve. Szóval Zakynthos útjait szelve, bármerre jártunk, mindenütt különleges látványban és feledhetetlen kalandban volt részünk.

Élményeink hatalmas kupacára feltettük a láthatatlan koronát, amikor Agios Sostisban bérelt motorcsónakra szálltunk. A Laganas végtelenbe nyúló öblén átvágva, kettesben körbe csónakáztuk a teknős alakú Marathonisi-szigetet. Felfedeztük Zakynthos számtalan lagúnáját, barlangját, elhagyatott strandját. Ez a vízitúra a szabadság egy teljesen új élményét nyújtotta számunkra. Felszabadító érzés volt csónakkal a végtelenség felé repülni, oda, ahol az ég és a tenger összemosódva találkozik a vízpára peremén. Leengedtük a horgonyt, ahol éppen jól esett, és a hűvös vízbe mártózva frissültünk fel. A nap végére fizikai fáradtságunk mellé elégedett boldogság társult.

A gasztronómia azon csodája, ahogy a görögök bánnak az ízekkel és a vendégeikkel, minden alkalommal lenyűgözött minket. A nappali forróság után beülni egy part menti tavernába, ahol az éjjel enyhe szellője párosul a grillen sercegő húsok, friss zöldségekből készült saláták és jeges vízzel felöntött ouzo ánizsos aromájával – ez maga a mennyország. A bárány vajpuha, a polip omlós, az uborka frissen ropogós és mindenhez hozzá tartozik soha el nem tűnő mosolyuk, elmaradhatatlan kedves szavaik és minden vacsora után ajándékba feltálalt desszertjük.

Ami nálunk már elfogadhatatlan szervezetlenség, náluk teljesen normális ügymenet. Egyik reggel például éppen a közeli kolostor mustrájára indultunk, amikor Spiros bácsi közölte velünk: Ma van a kirándulás! Korábban említette ugyan, ha szeretnénk, tud szervezni egy szigettúrát, amennyiben lesz elegendő jelentkező, szólni fog. Bár jelezni elfelejtette azt az apróságot, hogy mindez szerda reggel nyolckor meg is valósul, azért mi kiszálltunk bérelt autónkból, majd áttelepedtünk az elegáns, fekete kisbuszba. Felkészületlenek és meglepettek voltunk, mégis izgalommal vágtunk bele a kalandba. Hat fővel és szótlan, de kedvesen mosolygó sofőrünkkel elindultunk egész napos túránkra, amely azt sem tudtuk, hová vezet.

Negyven percen belül megérkeztünk első állomásunkra, egy csodálatos bio farmra. Meghatározó élmény volt számomra, annak ellenére, hogy a termesztésből, illetve a gyártásból nem láttunk sokat. A Therianos család majdnem hatszáz éve vezeti a családi gazdaságot, ami természetesen generációról generációra szállt. Idegenvezetőnk a Therianos család hölgy tagja volt, aki jelenleg két bátyjával irányítja a farmot. Véleményük szerint a zakynthosi klíma, a termékeny földbe vetett hitük és alázatuk teszi egyedülállóvá díjnyertes extra szűz olíva olajukat, különleges mazsolaborukat és a hegyoldalba telepített méhészetükben előállított mézet. Egy kóstolással zártuk a rövid túrát. Az itthon kapható olívánál sokkal erőteljesebben zöld olajukban és déli ízvilágú, könnyű boraikban érezhető volt a profizmus, a családi összetartás és a kemény munka iránti tiszteletük. Visszaülve a kisbuszba arra jutottunk, bármi is vár még ránk aznap, minket máris elvarázsolt ez a kirándulás.

Második állomásunk csupán egy rövid szünet volt, megcsodáltuk fentről a Xigia-öblöt, ahol kénes gyógyhatású melegvíz ömlik az opálos, türkizkék tengerbe. Ezután folytattuk utunkat a sziget észak-nyugati csücskéhez, ahol szótlanul kedves sofőrünk felrakott minket a Navagio-öböl felé tartó hajóra. Mi ugyan nem terveztük, hogy Zakynthos emblematikus öblét a tenger felől közelítjük meg, inkább fentről voltunk rá kíváncsiak. Na, de nem kívánságműsor az élet, amikor egy kávé mellett Spiros bácsinak ígéretet tettünk arra, hogy mi elmegyünk a kirándulására. Persze cseppet sem bántuk meg, sőt! Már az út is elképesztő látványt nyújt az öböl felé, egyetlen kép és egyetlen leírás sem adja vissza a monumentális sziklák erejét és a kék árnyalatainak számát, amelyek ezen a szigeten fellelhetők. Az öböl számunkra olyan volt, mint egy túlárazott világmárka. A fehér köveknek köszönhetően valóban olyan kékséget produkál a tenger, hogy már-már hihetetlen számba megy, ami látványos ugyan, de messze nem ad annyit, mint amekkora a híre. Rengeteg turista látogatja a Navagiót, percenként érkező hajókról özönlenek a tömegek, hogy közösségi médiára kívánkozó fotót lőjenek a hajóroncs és a türkiz tenger találkozásánál. Az egy óra, amit ott töltöttünk, csodaszép és éppen elég volt.

Visszafelé egy sokkal kevésbé ismert és látogatott öbölnél álltunk meg, ahol a víz szintén türkiz színű és hihetetlenül tiszta volt. Kizárólag a mi hajónk horgonyzott le ott, így mindenki örömmel ugrott a vízbe és úszott be a barlangba, amit a tenger hullámai vájtak a hatalmas sziklafalba.

Az élmények sora itt még messze nem ért véget. A kikötőbe visszatérve egy kisebb hajóra szállítottak át minket, majd Zakynthos következő kihagyhatatlan természeti csodájához, a Kék-barlangokhoz hajóztunk. Itt megint szembesülnünk kellett azzal, hogy igenis vannak még a kéknek olyan árnyalatai, amelynek létezéséről fogalmunk sem volt. Továbbá azzal is, hogy speciális motorcsónakunk fiatal vezetője képes centikre kormányozni a csónakot a sziklafalaktól, mindezt tette úgy, hogy biztonságos és rendkívül élménydús legyen az utasok számára.

Fáradtan, de az adrenalin és az impulzusok hatására feldobva ültünk vissza a kisbuszba. A következő állomás a Navagio kilátója volt, ahonnan meg lehetett csodálni a fehér sziklafal alatt elterülő öblöt, és természetesen fotózni kötelező. Mindez feltételes módra váltott, ugyanis a mikrobusz utasai közül a délutáni forróságban egyedül én álltam be a szikla tetején kígyózó sorba. Talán ezért is gondolta sofőrünk, hogy nem várja ki, míg magamba szívom a látványt, így kedvesen, de határozottan törölte a programot. Egyetlen határozott mozdulattal invitált vissza a jótékony hideget árasztó autóba. Csalódottságomat kompenzálta a következő megálló – Exo Chora, ahol egy ezer, vagy talán kétezer éves olajfát néztünk meg. Azt hallottam, a helyiek is csak tippelik a rémesen öreg és látványos olajfa korát, attól függ hány éves, hogy éppen ki meséli. A nap záróakkordjaként egy monumentális sziklafal tetején elterülő tavernában késői ebéd, korai vacsora gyanánt hatalmas és isteni finom haltálat ettünk. A tenger legjavát tartalmazó tálat jeges ouzo és képeslapra kívánkozó panoráma kíséretében fogyasztottuk el. Minden kétséget kizáróan ez volt a legintenzívebb, legélménydúsabb napunk egész héten.

Három dolog várt még ránk, amit Zakynthos-szigetén járva nem hagyhattunk ki. A napfelkelte, a naplemente és a teknősök. Ezek közül a napfelkeltét volt a legegyszerűbb megcsodálnunk, csak a lustaságunkat legyűrve, kicsit korábban kellett felkelnünk. Hiszen az apartmanunk teraszáról tökéletes előadásban lehettünk szemtanúi a nap megszületésének, ami az egyik legszebb természeti jelenség, személyes kedvencem. Ahogy a hajnali szürkületben ébredező tenger útjára engedi az élettel teli, erőteljes narancsos fényben izzó napkorongot, az feledhetetlen látvány. A vízen tükröződő aranyutat kémlelve végtelen hála és nyugalom öntött el.

Az álcserepes teknős, vagy ahogy a helyiek hívják – Caretta caretta, szintén emblematikus jelképe a szigetnek. És valóban, a tengerben úszkálva kis szerencsével, szabadon is össze lehet találkozni egy-egy teknőssel. Férjem is azon szerencsések közé tartozik, aki búvárkodás közben együtt úszhatott egy hatalmas példánnyal. Erről a találkozásról én sajnos lemaradtam, de hallottuk, hogy Agios Sostis kikötőjében reggelente tintahallal etetnek egy Soritis nevű teknőst. Mivel a napfelkelte miatt amúgy is korán keltünk, háromnegyed nyolckor már a kikötőben portyáztunk, hátha testközelből láthatjuk a híres Soritist. Szerencsénk volt. Lenyűgözve néztem, ahogy óriási vörösesbarna páncéljával elegánsan úszkált a vízben, közben belakmározta az összes tintahalat, amit a halásztól kapott.

A naplemente megcsodálása az utolsó esténkre maradt. Keri szédületes sziklacsoportjáig autóztunk, és ha már ott voltunk, megnéztük a világ legnagyobb görög zászlóját, illetve a világítótornyot is. Egyszerű büfékocsi állt a legszebb kilátással rendelkező sziklák tetején, ahol este fél nyolctól szépen lassan gyülekezni kezdtek az emberek. Pár euróért sör, kávé vagy narancslé is dukált a lélegzetelállító panoráma mellé, mindezt megkoronázta a Mizithres sziklacsoport elképesztő szépsége. A naplementére várva az egyre növekvő számban megjelenő turistákat figyeltem. Bábeli zűrzavar kerekedett – hangos olasz család, angol gyerekek és szlovák fiatalok szavai repdestek a levegőben, míg mindenki a nap nagy előadására várt. Amikor végre felgördült a képzeletbeli függöny, két-három tucat ember megigézve, az egyre halványuló fény felé fordulva kémlelte a horizontot. Először csak a víz párája, majd a tenger is lassan teljesen magába fogadta a fáradt narancs fényben pompázó napkorongot. Lenyűgöző előadás volt.

Mindent összevetve, Zakynthos mediterrán illatokkal, ragyogó színekkel, fantasztikus ételekkel és számtalan látnivalóval megáldott sziget. A viszontlátás reményében, szeretettel gondolunk minden ott töltött pillanatra.