Új pályázat a Szófán

El kellene mennem Párizsba, hogy lássam az Eiffel-tornyot és Cioran manzárdját, a Louvre-t és Brâncuși műtermét, a Moulin Rouge-t és Ady szállodáját meg a Wilde-ét, az Hotel d’Alsace-t, hogy lássam, ahogy rohan a Szajna, bár Kányádi szerint csöppet sem rohan – de hát hogy a tapasztalatok birtokában vitatkozhassam én is. Hogy lássam Proust parafaszobáját, elképzeljem, merre robogott Balzac és hol énekelt Piaf vagy Brassens. Hátha feltűnne Catherine Deneuve vagy Khatia Buniatishvili Orlando Bloom-mal, vagy pedig szembe jönne Zidane.

Jártam Párizsban. A válás küszöbén voltunk Mártával, azért utaztunk oda, hogy megmentsük, amiről tudtuk, hogy menthetetlen. Cioran manzárdja nem mondott semmit, a Louvre-ból kijöttem, mert Márta meg akarta nézni a Mona Lisa-t, aztán többé nem találtuk egymást. A Magyar Intézetben laktunk, Kányádi Andris intézte nekünk, az óriási szoba mintha még fokozta volna a szerencsétlenségünket. Egyszer szeretkeztünk, másodszor nem tudtam folytatni. Rá gondoltál, ugye?, kérdezte Márta. Rá, válaszoltam.

Elmennék Párizsba, hogy újra találkozzam magammal. Azzal az emberrel, aki igazán meg tudja nézni az Eiffel-tornyot és Cioran manzárdját, a Louvre-t és Brâncuși műtermét, a Moulin Rouge-t és Ady szállodáját meg a Wilde-ét, az Hotel d’Alsace-t, Proust parafaszobáját. Aki tud mit kezdeni azzal, ha feltűnik Catherine Deneuve vagy Khatia Buniatishvili Orlando Bloom-mal, vagy pedig szembe jön Zidane.

A világ legszebb városa lesz, ha én megyek szembe magammal.