Már a beszélgetés elején megtudjuk, hogy egy szerző életében általában a második kötet szokott a legnehezebb lenni, mindez hasonlóan alakult Harag Anita tavalyi kötetének esetében is. Ugyan a műfajával kapcsolatban kérdésessé válik, hogy regény vagy novelláskötet, mert a történetek egy része összekapcsolódik, azonban a novellás szerkezet miatt mindez nem egyértelmű. Az este során a novellák tartalmával kapcsolatban is felmerül, hogy zömében egyikben sem egyértelmű az elbeszélő, sőt még a történeteken belül is gyakoriak a nézőpontváltások.
A kötet sokszínűségét mutatja, hogy többféle nemzet is megjelenik benne, például a szerző Látogatás című fejezet felolvasásakor az olvasó szinte csak a végén tudja meg, hogy az elbeszélő egy idős olasz asszony. Anita felveti a problémát, hogy a történetekben lévő névhez az általunk azonos néven ismert személy tulajdonságait kapcsoljuk, ezért a történeteiben hol sok név szerepel, hol pedig nem tudjuk meg azokat.
A Valakire mindig gondolni kell nem egyértelmű nézőpontváltásai, továbbá a viszonylag sok és változatos történet kapcsán Péter vette fel, hogy a kötet a 21. századi ember sokoldalú választási lehetőségeit teszi mércére, hogy aztán megmutassa annak a kudarcosságát.
Anita novelláskötetéről tavasszal olvashatjátok Borbáth Péter kritikáját a Szófa Kritika rovatában, de addig is itt tudjátok megnézni a teljes műhelybeszélgetést.
Fotó: Schillinger Gyöngyvér
