Ludwika Włodek: A rácsodálkozás a legfontosabb (Németh Orsolya fordítása) [részlet]
(...) Megyünk tovább a vörös tölgyfák felé. Michał figyelmeztet, hogy itt valamivel kevesebb élet lesz, mint az őshonos hársfán, de természetesen több, mint a tuján. Az egyik fa törzsének alján, a kéreg bordái közt észreveszünk egy szürkésen‐ezüstösen csillogó galacsint. Kicsit olyan, mint egy hányavetin összegyűrt cukorpapír. Közelről már látszik, hogy egy furcsa lepke, mintha ráncos lenne.
− Figyeljétek csak meg − javasolja Michał. − Éppen most kelt ki a bábjából. Mindjárt felpumpálja a szárnyait. Engedelmesen figyeljük. − A szárnyban lévő kis csatornák megtelnek levegővel − mondja Michał, és látjuk, ahogy a lepke szárnyai egyre nagyobbak lesznek, kibontakoztatják csillogó ezüst felületüket, egyértelmű alakot öltenek, tulajdonosukhoz passzoló méretűvé válnak, aki gyűrött ezüstpapírból gyönyörű éjszakai rovarrá válik, mintha döbbent sóhajaink hangjára növekedne. − Óóó − mondja valaki a szemünk láttára zajló átalakulás csodájától ámultan. − Igen, a rácsodálkozás
a legfontosabb − mondja Książek. − Pontosan erről van szó, ilyen hatást akarok elérni a kirándulásaimmal.
Valóban le voltunk nyűgözve. Én talán azon csodálkoztam a legjobban, hogy
mindez ilyen kevés erőfeszítésbe, energiába és időbe tellett. Nem egész fél óra alatt,
és úgy, hogy szinte el sem mozdultunk a helyünkről, lenyűgöző kapcsolódást éltünk
át a természettel, különféle formáiban láttuk az életet, kedvet kaptunk, hogy megfi‐
gyeljük, ami mellett normális esetben közömbösen elmennénk. Michał Książek mik‐
rofíliának nevezi ezeket a gyakorlatokat. (...)
A teljes publicisztika az Olvasóteremben található.
