Sokszínű és gondolatgazdag lapszám a májusi Kalligram is. Bár nagy szavak ezek, de biztos vagyok benne, hogy mindenkinek tartogat valami érdekes olvasnivalót. A téma talán túlzottan átfogónak tűnhet első ránézésre, de a filozófia megjelenési formái szervezik valamiféle (de korántsem szerves) egységbe a mostani ajánlót. Lássuk hát, mi mindent olvashatunk a májusi Kalligramban.

 

Péntek Orsolya Barcelona című írása (amely a Velence címmel megjelent írással együtt szerepel a Kalligram májusi lapszámábam, de úgy döntöttem, jobb, ha választok a kettő közül, mert igen sok ajánlanivalót találtam a mostani lapszámban.) különleges útinapló. Azért különleges, mert az utazást tudatfolyamszerűen ábrázolja, asszociációkat, emlékeket, valamint filozófiai gondolatokat felsorakoztatva. A városképet illatok, szagok és változó fényviszonyok idézik elénk. A fel-felbukkanó történelmi és kulturális utalások pedig kiegészítik a leírást, ahogy az egykor elképzelt és az utazás során az elbeszélő elé táruló város kontrasztja is. A város kifejezetten ijesztő arcát is megismerhetjük, a pályaudvar bemutatásával, amely újabb történelmi és családtörténeti szálakat emel be a gondolatfolyamba. Az írásban világvallások kavalkádjával is találkozhatunk, legfőképp talán a buddhizmus lengi át az útleírást, Patandzsali (akit a Jóga-szútra egyik szerzőjének is tartanak) és Namkhai Norbu kortárs tanító újra és újra az útleírásba ékelődő, fiktív párbeszédei formájában, amelyek főként a halál nem-létét hangsúlyozzák. Talán Barcelona lenne az örök élet városa? Ennek ellentmondani látszik a hajdani fő zsinagóga, aminek mára nyomát sem lelni.

 

A filozófiai tartalom igen élénken, mondhatni, a történet szervezőelveként van jelen Lipcsey Emőke novellájában is.

 

Lipcsey Emőke Citromsárga és azúrkék című novellája egy állatkereskedés kirakata előtti jelenettől indul, s filozófiai mélységek felé tart, a valóság és az „igazi” létezés mibenlétének kérdése felé, mégpedig egy igen kurrens témán, a mesterséges intelligencián keresztül.

Az első jelenetben az egyes szám első személyű elbeszélő kislányát próbálja lebeszélni a citromsárga-azúrkék színekben pompázó papagájról. A nőt leginkább az állat színe taszítja. A múltból felidézett történetből kiderül, hogy egy korábbi, egyetemi évek alatt átélt, bizarr randevú-élmény és az abból kibontakozó, vegyes érzelmeket keltő kapcsolat okozza az averzióját. A fiatalember, Borisz, akivel egy randi-applikáció segítségével találkozott, az első találkozásukra citromsárga-azúrkék futófelszerelésben érkezett, mint utóbb kiderült, a szokásos, napi tíz kilométeres futásából. Az első közös estéjük meglehetősen laposra és jellegtelenre, néhány pontján pedig egyenesen kellemetlenre sikerült.

Ám az elbeszélő mégis talált valami izgalmasat a férfiban, az élettörténete is különleges volt, egyfelől szomorú módon, mert családját az orosz-ukrán háború szakította szét, másfelől érdeklődést ébresztő módon, mert addigi életútja nem mindennapi: szerzetesnek készült, majd filozófia szakra járt, ezután egy vendéglátóhelyen mosogatott (otthon már kevésbé), s mosogatás közben filozófiai elméletén tűnődött. Elmélete egy másik világról, szimulációról szólt, a valóság megkérdőjelezéséről, a világ igazi voltát vonta kétségbe, sokat merítve a Mátrix című filmből. Ez okozta a törést a kapcsolatukba; a filozófiai elmélet kifejtése veszekedésbe fulladt, a férfival többé nem is találkozott az elbeszélő. Csak a citromsárga-azúrkék kombináció kísérti, meg a Mátrix-hoz hasonlatos világ riasztó képe, amit az állatkereskedés kirakata előtt érkező, furcsa SMS is erősített.

 

A filozófia a friss lapszám interjújába is bekúszik, mégpedig olyan módon, hogy a beszélgetés fókuszában a filozófiát mindig is életben tartó, a filozófia lényegét jelentő kérdések állnak, sőt a létezésünk nagy kérdéseiről is beszél Légrádi Gergely, az interjúalany.

 

 

Tóth Ramóna Mirtill készített interjút Légrádi Gergellyel, a nemrégiben megjelent Falaink című regényről, a beszélgetés „Valójában nincs is olyan, hogy mindennapi” címmel jelent meg a Kalligram hasábjain. Az interjú Légrádi Gergely kérdések hajtotta alkotási folyamataitól indult, s a Falaink fő témái felé tartott. Már a beszélgetés elején kiderült, hogy a frissen megjelent regény központi kérdése és inspirációs forrása a valóságérzékelés relatív jellege volt, de az „emlékképzés, a feldolgozás, az elengedés útjai, elmaradásuk következményei” is izgatják a szerzőt, s ez a regény lapjain is tükröződik.

Szó esik még arról is, hogy milyen az, amikor a szöveg maga is „visszakérdez”, a kérdések újabb kérdésekbe torkollanak, illetőleg az írásban bekövetkező, mintegy önkéntelen (mármint a szerző perspektívájából) kanyarok is szóba kerülnek. Tóth Ramóna Mirtill arról is kérdezte a szerzőt, hogy az írásaiban sokszor központi motívumként megjelenő „nehéz egyéni és kollektív sorsok” miért kedvelt témái az olvasóközönségnek, a válasz egyszerre próbálta megragadni azt, ami az olvasókat vonzza ebben a témakörben és azt, ami egyéni szinten, Légrádi Gergely számára fontos, miközben leszögezi, hogy a boldogság és a szerelem is a létezés fontos témái közé tartozik, de számára ezek inkább a megélés terepéhez tartoznak, mintsem az íráséhoz.

Témaként adódik a szerző írásai alapján a mindennapokat megtörő szokatlanság problémája is, a másság, a tabu, de Légrádi Gergely képzőművészetekhez és kortárs színházhoz kötődő kapcsolataitól és szerepvállalásaitól sem lehet eltekinteni. Utóbbi kapcsán a szöveg és színház viszonya is kibontakozik. A beszélgetés a kendőzetlenség, az őszinteség és a tömörség hangsúlyozásával zárul, valamint az újabb kérdésekre vonatkozó kérdéssel.

 

 

Végezetül hadd ajánljam a politikai gondolkodás és a politikatörténet feltérképezésére, megértésére törekvő olvasók figyelmébe Tamás Gáspár Miklós írásait, különösen a „Szocializmusról a református ifjúságnak” címűt, 2007 júliusából. Itt magyarázni sem kell, hogy miért kapcsolódunk szorosan a filozófiához, hiszen Tamás Gáspár Miklós a kortárs, baloldali gondolkodás egyik legmeghatározóbb alakja. A szerző a múlt századi magyar történelemből merít példákat arra, hogy miképp ragadható meg a szocializmus és milyen tévedések övezik ezt a fogalmat, ezek által felmutatva azt is, hogy miért szerepel a következő állítás írás bevezető soraiban: „Bemutatni a szocializmus eszmerendszerét fiatal embereknek a mai Magyarországon lehetetlennel határos föladat, bármennyire is hálás vagyok a fölkérésért és a meghívásért.”

Igyekszik tisztázni a szocializmussal kapcsolatos félreértéseket, s valamelyest lehámozni róla azokat a – jobbára félreértésekből fakadó – pejoratív jelzőket, amelyek az idők során ehhez a fogalomhoz tapadtak, vagyis először negatív módon ragadja meg a szocializmusgondolatot. Majd a pozitív meghatározásra is sor kerül, amit nyolc pontban mutat be, végül pedig a kereszténység és a szocializmus viszonyára is vet egy feltérképező pillantást. Végül pedig a szocialistáknak tanácsot is ad arra vonatkozóan, hogy miképp tekintsenek önmagukra és a szocializmus „történelmi projektjére” a kapitalizmus küzdőterében, de legfőképp abban a kérdésben fogalmaz meg tanácsot, hogy mivel nem érdemes újból megpróbálkozni.