Márton László Jászai Mari feltámasztása című groteszk játéka a koronavírus-járvány idején játszódik, Budapesten, a 2020-as évek elején.[1] Ám a járványhelyzet és az ahhoz kötődő korlátozások csupán a keretét adják a komédiába illő elemeket sem nélkülöző, fokról fokra kibontakozó sorstragédiáknak és azoknak a társadalmi problémáknak, amelyek egy-egy mondat erejéig, de explicit módon bukkannak fel. A darabot, amely Márton László drámája alapján született, a Pannon Várszínházban mutatták be, Szelle Dávid rendezésében, a sikeres ősbemutató után pedig 2025. február 27-én és 28-án Budapesten, a Bethlen Téri Színházban is láthatta a közönség.

 

Szelle Dávid rendezése remekül ráérzett a darab hangsúlyaira, a párbeszédeket hol a szereplők dúdolásával, hol pedig zenei betétekkel egészítette ki, a hétköznapi mozdulatok mellett táncos elemeket is alkalmazva. Mind a koreográfia, mind pedig a dallamok a feszültség fokozásához járulnak hozzá, de az érzelmek mélységeit is képesek feltárni a nézők számára. A nyitójelenetben a szereplők – a darab középpontjában álló Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar-történelem szakos tanárnő kivételével – fehér álarcban, baljós zenére táncolnak Viktória mögött és körülötte, majd Viktória mindegyikükhöz hozzáér, mintha a többi szereplő az élet viszontagságait jelképezné, amelyeken próbálja átküzdeni magát. A fehér álarcok és az összes szereplő egyidejű színpadi jelenléte az egész darabot végigkíséri, sőt, már a darab kezdete előtt a színpadon és a nézőtéren is ott ülnek. A háttérben, álarcban mindvégig jelenlévő, de éppen nem a jelenet középpontjában álló szereplők nem maradnak feladat nélkül, olykor testi gesztusokkal, máskor egy-egy hanggal vagy szóval fejezik ki az éppen zajló jelenetben elhangzottakról alkotott véleményüket, illetőleg az éppen beszélő szereplő érzéseit. A párbeszédekbe ékelt közéleti vonatkozású mondatok után pedig egy pillantásnyi szünetet tartva, álarcukat felemelve néznek ki a közönségre – jelentőségteljes, játékos „összekacsintást” jelentő tekintetük humorforrásként is szolgál. A humoros pillanatok segítenek felszínre hozni a valódi komikumot, amely a darab mélyebb rétegeiben rejlik, a tragikus helyzetek különleges ábrázolásában, azokban a szituációkban, amelyekben a néző ráismer a saját szociokulturális miliőjére, miközben önnön, groteszk módon megjelenített visszásságait is megpillantja. Ezt az öneszmélést segíti az is, hogy a nézőkkel folytatott interakció a nézőtér irányába szegezett tekintet gyakran előfordul az előadás során, a táncos jeleneteknél pedig a szereplők a nézőtér felé mutatnak. Ez a rendezői elgondolás nem csupán bevonja a közönséget a darabba, de a történet közös, társadalmi terét is kijelöli.

 

 

A cselekménybe bevezető első jelenet egy Zoom-beszélgetés, amelynek során Kucsera Viktóriát a gimnáziumi színjátszókör vezetőjeként látjuk, épp nagy lelkesedéssel vázolja fel a karantén idejére szóló terveit, míg az online beszélgetés résztvevői az online tér személytelenségét is jelképező álarcban ülnek körülötte, többnyire látványosan unatkoznak, néha fellelkesednek, máskor lelombozódnak. Inkább az utóbbi történik, amikor Kucsera Viktória elmondja, hogy Jászai Mari életéből írnak drámát, amelyet elő is adnak majd a járvány után a színjátszókör tagjaival. A közös drámaírás folyamatát nem látjuk, de hatása Kucsera Viktória személyiségén egyre inkább nyomot hagy, olyannyira, hogy úgy érzi, neki kellene játszania Jászai Mari szerepét a készülő darabjukban, sőt, egy ponton Jászai Mari reinkarnációjának mondja magát. Lelkesedését folyton megosztja a környezetével, de általában süket fülekre, értetlen tekintetekre, vagy éppen felháborodásra talál. Lánya, Andi (Magashegyi Nóra) például egyenesen tagadja Jászai Mari létezését, kitalációnak tartja, anyját pedig betegnek titulálja, amiért ennyit foglalkozik vele, holott, mint mondja „[a] jászaimari, az egy villamosmegálló a blahalujza téren”.

 

 

Ahogy Viktória személyes életéből egyre több mozzanat tárul fel, és ahogy – sejthetően – a Jászai Mariról szóló darabbal is haladnak a színjátszókör tagjai, úgy mutatkozik meg egyre élesebben, hogy a személyes tragédiák, az élet kudarcai jelentik az elsődleges kapcsolódási pontot, azt a vonzerőt, amely Kucsera Viktóriát Jászai Mari karaktere felé húzza. Igaz, a legendás színésznő alakításait – természetesen – sosem láthatta élőben, a lényeg épp az, hogy az akkori kritikákból és a fennmaradt képekből rekonstruálja őt. Ez könnyebbé teszi azt is, hogy azonosulni tudjon vele, hiszen a Jászai Mari-képébe önmagát is beleszőheti, a saját életének kudarcait, csalódásait, elfojtott vágyait. Ezért is választhatta Jászairól alkotott képének legfontosabb eleméül a Médeia-alakítást, amelyben a tragikus sorsú színésznő egy másik tragédiákba torkolló női sorsot testesít meg, ahogyan Kucsera Viktória is saját élettragédiáját bújtatná Jászai Mari élet- és sorstörténetébe. Úgy is mondhatnánk, hogy Jászai Mari – részben a valóságból merített, részben pedig a képzelet és a vele való azonosulás során formálódó – alakja menekülőút Viktória számára. Kárpáti Barbara zseniális színészi alakítással tárja elénk Kucsera Viktória lelkének legmélyét. Médeia szavai többször elhangzanak a darab határhelyzeteiben, mintha Viktória életének foglalatát jelentenék: „Azt mondod, bűnös vagyok? Az vagyok. / De kinek érdekében és kinek / Kedvéért követtem el bűnöket? […] / Száműzhetnek, végezhetnek velem, / Mert tényleg bűnös szörnyeteg vagyok, / Utálatos saját szememben is.” (179.)

 

A negyvenes éveiben járó tanárnő a mindennapjaiból kifelé vezető ösvényeket igyekszik találni azáltal, hogy Jászai Marit példaképévé teszi. Menekülési vágya nem ok nélkül való, ugyanis lánya – akit másfél évesen fogadott örökbe, és aki folytonos bűntudat és önvád forrása számára – folyton zsarolja, fenyegeti, pénzt követel tőle. Viktória pedig tehetetlen lánya támadó, szidalmazó és őt sakkban tartó viselkedésével szemben. Mindent megtesz, hogy el tudja tartani fiatal felnőtt lányát, fizeti az albérletét és minden szeszélyét finanszírozni igyekszik, miközben jól tudja, hogy lánya a kutyájának, Kátyúnak (Pintér Zoltán Dániel) és a macskájának, Cucinak (Kovács Zsófia) vásáról olyan értelmetlen dolgokat, mint az intelligenciát fejlesztő „interaktív homár”, „interaktív halacska”, „kánikula hűtőmatrac a kutyának” és „csiripelő mászófal a cicának”. Magashegyi Nóra hitelesen alakítja az anyját a végletekig kihasználó, pszichés problémákkal küzdő fiatal nőt, remekül kiemelve a hangulatingadozásokat és a hektikus viselkedést, amely leginkább a Kátyúhoz és Cucihoz fűződő viszonyában rajzolódik ki, hol negédesen gügyög, és becézgeti őket, hol pedig kiabál velük, fizikai fenyítést is alkalmazva. Bár többnyire úgy tekint magára, mintha ő volna a két házikedvenc kiszolgálója, valójában Kátyú és Cuci hivatottak kiszolgálni Andit, enyhíteni a magányát, pótolni mindazt, amit a személyes kapcsolatok hiánya miatt elszenved. Jóllehet többnyire fölényes, uralkodó pozícióban látjuk a lányt, hiszen a legtöbb jelenetben az anyját fenyegeti, olykor – ha csak néhány pillanatra is – megpillanthatjuk az esendőségét. Emellett pedig jó néhány humoros szituáció is kötődik hozzá, főként a kutyával és a macskával közös jelenetekben. Magashegyi Nóra alakítása jó érzékkel váltogatja a lázadó kamasz flegmatikus attitűdjét, az anyját zsaroló fiatal nő erőszakosságát és a magányos, traumákkal és pszichés zavarokkal terhelt lány gyengeségét.

 

 

Míg Andi a legtöbbször az elnyomó pozíciójában látható, addig anyja, Viktória jobbára a kiszolgáltatott nőt testesíti meg, valódi erőt és sugárzó női energiát csak akkor tud mutatni, amikor Jászai Mari – és Médeia – szerepébe bújik. Viszont a környezete ezt képtelen komolyan venni, ez alól csupán Kátyú, Andi kutyája a kivétel, akiről kiderül, hogy képes beszélni, s egy alkalommal még egy közös jelenetet is vállal Viktóriával, amelyben Jaszón szavait mondja Kátyú, erőteljes férfihangon. Ebben a jelenetben tud igazán kibontakozni Pintér Zoltán Dániel színészi tehetsége verbális formában, a többi alkalommal az ő esetében a tekintet és a testbeszéd az a két színészi eszköz, amelyet képes kiaknázni a szerep hiteles eljátszásakor. A Kátyúval közös jelenet kivételével, úgy tűnik, a lányával való viszonyában kialakult alávetettsége átszivárog a többi kapcsolatába is, naivnak és kihasználhatónak tartják. Kolléganője, Juli, vagyis Oltványiné Hincz Julianna (Fekete Linda) biológia-kémia szakos tanárnő látszólag barátként áll mellette, támogatja, igyekszik tanácsokat adni neki, olykor rosszalló megjegyzéseket tesz arra, hogy milyen következetlenül nevelte a lányát, miközben elveti Viktória érvét, miszerint elrontotta Andi életét, mivel Juli biztos benne, hogy az intézetben lett volna igazán rossz élete Andinak. Minden kollegiális és baráti gesztus ellenére Juli apránként veszi el Viktória összes kapaszkodóját. Először csak helyettesíti Viktóriát a színjátszókörben, amikor Viktóriának Andi mellett kell lennie a kórházban, miután a lány öngyilkosságot kísérelt meg, majd végül egészében átveszi – állítása szerint Szebellédi igazgató úr kérésére – a színjátszókör vezetését. Juli a diákok előtt is megjegyzéseket tesz Viktória lányára, és a szerinte felesleges életekről beszél, majd öncenzúrával szakítja meg saját gondolatait. Juli karaktere – a néhány, tudatlanságból fakadó, helyzetkomikumot előidéző mondata ellenére – lehetne egy rigorózus tanárnőé is, de komikus figuraként jelenik meg, nevetségességbe torkollik mind a törtetése, mind pedig az, ahogyan önmagát és saját elveit véresen komolyan veszi. Az egyetlen jelenet, amelyben komolyan vehető, az, amikor a pedagógustüntetések jelentőségéről mint fontos társadalmi ügyről beszél. Ám utóbb ez is megkérdőjeleződik, ugyanis lázadó szellemiségű megnyilvánulásai világnézeti konformizmusba csapnak át, amikor Viktóriáék Jászai Mariról szóló, készülő darabját kritizálja, és végül történet- (és történelem)hamisító módon át is dolgozza azt – a hazafiság és a társadalmilag elfogadható női életvitel szellemében. Fekete Linda remekül formálja meg a túlzottan magabiztos, fontoskodó, kissé hebrencs, minden lében kanál tanárnőt. Az ő játékában megjelenő komikus elemek tompítják a nyomasztó és megrázó események élét.

 

 

Tagadhatatlan, hogy Juli is számító módon viszonyult Viktóriához, kijátszva gyengeségeit, de Viktória kizsákmányolhatósága legfőképp Bercivel való viszonyában mutatkozik meg. Berci (Szelle Dávid) több mint tíz évvel fiatalabb Viktóriánál, hamisítatlan nőcsábászként látjuk őt, aki hízelgéssel próbálja elcsábítani Viktóriát, de szavai világosan kifejezik, hogy leginkább Viktória lakása érdekli. Miközben Viktória épp a lányával viaskodik, beavatja Bercit a magánéleti ügyeibe, mesél neki Andiról és az ő szeszélyes viselkedéséről, addig a férfi a kanapén terpeszkedve a lakás kiváló adottságait dicséri, felvillantva a gyümölcsöző befektetési lehetőségeket, ezzel komikussá változtatva a feszültségteli szituációt. Berci azt is felajánlja, hogy kifizeti a lakást terhelő jelzáloghitelt, sőt, még a felújítást is finanszírozza és intézi, ha Viktória az ő nevére íratja az ingatlant. Viktória először ágál az ötlet ellen, kikéri magának, hogy ilyen naivnak nézi őt Berci, ám kettejük története odáig eszkalálódik, hogy Berci ugyan megkezdi a felújítást, de Viktóriára hárul minden feladat, s szakításuk után Berci szinte elűzi Viktóriát a saját lakásából (ami az ingatlannyilvántartás szerint már valójában nem az övé). Viktória védtelen marad Bercivel szemben, a kiszolgáltatottságnak ezen a szintjén az élete biztos pontjainak egyikét, a lakhatását is elveszítette. Sőt, mint utóbb kiderül, Berci Viktóriát saját lányával, Andival is megcsalta, de miután Andit teherbe ejtette, őt is magára hagyta. Ennek előjele volt az a jelenet, amelyben Berci azt mondta Viktóriának, hogy olyan, mintha Andi nővére lenne – kettejük hasonlóságát az azonos színű és mintázatú felső is kifejezi –, miközben Viktória a haját és a sminkjét igazgatta a tükör előtt. A tükör pedig – rendkívül kreatív rendezői megoldással – Andi volt. Szelle Dávid nem csak rendezői minőségében érdemel dicséretet, ugyanis meggyőzően játssza a nőket sorra elcsábító szívtiprót, akit leginkább a könnyen megszerezhető pénz és vagyon izgat, a nők lelkivilága közömbös számára, ahogy azok a csalódások is, amelyeket könnyelmű, másokkal nem törődő hozzáállása okoz.

 

 

A darab vége felé közeledve épp Berci arrogáns és kegyetlen viselkedése idéz elő néhány meghitt pillanatot. Ekkor látjuk Andit esendő nőként, amikor Kátyút és Cucit simogatva, könnyes szemekkel fejezi ki az érzéseit a két házikedvenc iránt, és elmondja nekik, hogy karácsonyra érkezik a kisgazdi is, utalva arra, hogy vállalja a Bercivel közös gyermeket. Néhány másodpercre még azt is gondolhatnánk, hogy Viktóriával is békét kötnek, ugyanis a telefonbeszélgetésük színpadi megjelenése eltér a korábbiaktól, nem csupán a hívott fél (vagyis az anyja) kezét tartja a füléhez Andi, hanem Viktória ölébe hajtott fejjel fekszik a kanapén. Ám amikor Viktória az abortuszt említi, és azt, hogy Andi nem alkalmas az anyaságra, ismét válogatott szidalmak közepette csapja rá a telefont Andi az anyjára. Így zárul az utolsó közös jelenetük, ezek után Andi, jobban mondva, az Andit játszó Magashegyi Nóra már csak a színjátszókör egyik tagjaként, Zsófi személyében jelenik meg. Viktória ekkor veszi észre, mennyire emlékezteti őt Zsófi Andira.

 

A sors és a darab fintora, hogy épp Zsófi – aki Andi hasonmása, és akinek Viktória a közös darabjukban Jászai Mari szerepét szánta – közli Viktóriával Andi halálhírét, és azt, hogy lánya a kutyáját és a macskáját is magával vitte a végzetbe. Viktória ekkor mereven állva, üres tekintettel idézte fel Andi mondatát: „Most legyél jászaimari. Ha tudsz. Villamosmegálló a blahalujzán.” Majd nevetni kezdett, nevetése pedig sírásba fordult, s e kettő váltakozásában telnek a darab utolsó pillanatai. Ez a szavak nélküli érzelemáradás végső soron a teljes előadás érzelmi hullámzását magában foglalja.

Szelle Dávid rendezése remekül felismerte a Jászai Mari feltámasztása című színdarabban rejlő lehetőségeket, és ezeket egy kiváló színészgárdával meg is valósította. Nem maradt üresjárat a darabban, minden szereplő minden mozdulatának megvan a jelentése és jelentősége, beleértve a nyávogásra korlátozódó, néma szerepet játszó Cucit is, akit Kovács Zsófia intenzív és jelentőségteljes mozdulatokkal formál meg. A humor és a helyzetkomikum – ahogy Márton László írásában is – minden tragikus esemény ellenére érvényesülni tud a darabban, számos ponton felül is kerekedik, mind verbálisan, mind pedig a szereplők gesztikulációjában.

 

Enesey Diána

 

Fotók: Gáspár Gábor

 

 

[1] Kötetben megjelent: Márton László: Jászai Mari feltámasztása. Groteszk játék. In Márton László: Jászai Mari feltámasztása. Drámák. Kalligram Kiadó, 2024., 149–203. (A szövegben szereplő idézetek is ebből a kötetből származnak.)