Horváth Eve versei is olvashatók az Alföld márciusi számában. Ebben az alábbi darabban a képalkotás finomsága ragadja meg az olvasót, a "jég alatt sírdogáló álmokkal", a "bennem kiüresedő hősök terével", vagy a "farkavesztetten rángatózó gyíkkal". Szakításról, szerelmi bánatról lehet szó (mi másról?), de a felszín alatt kavargó képek persze új és új jelentéseket adnak annak, ami látszólag olyan banális. [Bodrogi Csongor]
jó
az isten nagy, szerelmes lelkéből kivágott
egy darabot a csend. a hold után kullogtam,
mint egy keverék kutya. hűségem melegével
csitítottam a jég alatt sírdogáló álmokat.
miért integetnek a lombok? lerázzák a madarat,
akár egy elnyílt szirmot. hiányoddal lett teli
az utca, a hősök tere kiüresedett bennem.
el kellett múlnia vágyaimnak, melyek az eget
rángatták, hogy leszakadna a kedvemért,
de mit kezdenék az ég nélkül. a magam arcát
láttam visszaköszönni egy presszóban, ahová
beültetett a vihar, tomboltam, mint egy
megvadult felsővezeték, rángatóztam, akár
a farkavesztett gyík. végül ráébredtem,
hogy sehol sincsen igazi védelmező odú,
menthetetlen vagyok, ahogy mindenki az.
rád néztem, és éreztem, hogy jó. akkor most már
így lesz, a végtelen tekintetében hömpölyögve,
egy szem kavicsként, mit magával sodor a víz.
