Miért olvas a Madonna?

Giorgione — ki ne tudná? — rejtélyes festő. Kevés festménye maradt fenn, ez a Madonna-ábrázolás is Oxfordban, az Ashmolean Múzeumban található.

 

A szép emberekről (a kortársak szerint festőnk igazi dalia volt) szívesen hisszük, hogy az életük is "titokzatos". Giorgione-nak amúgy még a nevében sem lehetünk biztosak. (Azon kevés festők közé tartozott, aki a képeit nem szignálta.) Falusi fiúként vetődhetett el Castelfrancóból Velencébe, ahol valószínűleg Bellini műhelyében tanult, de nem tudjuk, ki indította el a pályán.

 

Hol olvasgat Giorgione káprázatosan szép Madonnája? Itt és most. A festő jelenében (is). A Madonna mögötti ablakból épp a velencei Szent Márk térre nyílik kilátás. Nem szokatlan ez a megoldás a velencei festészetben. Paolo Veronese Levi lakomáját helyezi el a Szent Márk tér egyik árkádos palotájába. De mintha Giorgione-nál lenne valamiféle feszültség a háttér és a nőalak között. Élesen kirajzolódik a Madonna arcéle, viszont a mögötte lévő város fátyolosan elmosódott, titokzatos, tündérszerű. A forró nyári levegő vibrálását látjuk? Vagy Giorgione szándékosan nem dolgozta ki a hátteret?

 

 

De az olvasás talán még a velencei harangtoronynál is meglepőbb. Giorgione korában Velencében úgy vélték, erényes asszonyokhoz leginkább a kézimunkázás illik. A kurtizánok azok, akik "kénytelenek" (a vendégeik kedvéért) művelődni. Giorgione Máriája viszont önmagának olvas, az arcán koncentrált figyelem tükröződik. Itt van velünk, de a lelke máshol jár -- az olvasás varázslata, az átszellemült odaadás lehetővé teszi, hogy a nőalak kilépjen az itt és most rabságából. És nemcsak a nőalak, hanem mi, a kép nézői is.

 

Furcsa pillanat egy mélyen patriarchális városállamban. Az olvasás révén egy nő kiszabadul a saját világából.

 

Hány száz év telt el a festmény keletkezése óta? Még mindig azon vitatkozunk, összefér-e a "nőiességgel", ha egy nő gondolkodik, publikál és — horribile dictu — újságot szerkeszt.