Simone Weil misztikus versei

Éclair – Villanás

A tisztán tündöklő ég küldjön el nekem,
A ritkás felhőkkel végigsöpört égbolt,
Nagyon erős szelet, öröm-szagú szelet,
A tisztult álmokból minden megszülethet:

Most születnek nekem az emberi városok
Melyekről szétszórta a ködöt a tiszta szellő,
A tetők, a léptek, a kiáltások, száz villanás,
Emberi zajok, mindaz mit megemészt az idő.

Születnek a tengerek, a vízen ringó bárka,
Az evező csapkodása, tüzei az éjszakának;
Születnek a mezők, a kepébe rakott kévék;
Születnek az estek, majd csillag csillag után.

Születik a lámpa és az ereszkedő térdek,
Az árnyék, az ütközések a bánya-mélyben;
Születnek a kezek, a satuban a kemény fémek,
A gép harapásaitól csikorgó vasrudak.

Megszületett a világ; szél fújj, hogy tartson!
De mind elpusztul úgyis füstbe burkolózva.
Megszületett nekem, mert fenn meghasadt
A halvány-zöld ég a szálló felhők között.

 

Les astres – A csillagok

Égő csillagok serege az éjben a távoli égen,
Néma csillagok jegesen forgók a messzeségben,
Kitépitek szíveinkből az eltűnt tegnapokat,
Belevettek minket a nem kért holnapokba,
És mi sírunk és minden jajunk felétek hasztalan.
Mivel kell: követünk titeket tétlen karokkal
Szemünket égő, de keserű tüzetek felé fordítva.
Hidegen hagy titeket minden lenti fádalom.
Elnémulunk és botladozva járunk az úton.
Szívünkben hirtelen isteni tüzük ott van.

 

Nécessité – Szükségszerűség

A sivatag-ég napjainak köre forog
A halandók néma tekintete előtt,
Tátott torok itt lenn: minden óra elnyeli
A könyörgő és kegyetlen kiáltásokat;

Minden csillag lassítja tánca lépteit,
Maga a tánc mozdulatlan, néma fény felülről,
Alaktalan, név nélkül, zenei zárlat nélkül,
Túl tökéletesek – mindegyik makulátlan;

Felfüggesztve rájuk haragunk hasztalan.
Oltsátok szomjunkat, ha szakítjátok szívünket.
Kiáltozva és vágyakozva körük elsodor minket;
Ragyogó mestereink mindig győztesek voltak.

Húsunkba vágtok tiszta fényesség láncai.
Kiáltás nélkül Észak fix pontjára szegezve,
A csupasz lélek kitéve minden sebesülésnek,
Engedelmeskedni akarunk egészen a halálig.

 

La mer – A tenger

Tanulékony tenger, némán engedelmes tenger,
Szétterülő tenger mindig összefont hullámokkal,
Égnek ajánlott víztömeg, engedelmesség tükre;
Hogy minden éjjel újraszövögesd hajlataidat,
A távoli csillagok könnyedén hatalmasok.
Mikor eljön a hajnal betöltve minden teret,
A tenger kapja és szétküldi a fény ajándékát.
Könnyű ragyogás teríti be a víz tükrét.
Szétterül várakozva és vágyakozás nélkül,
A növő nappalban felragyog és elmosódik.

Az est sugarai alatt felfénylik hirtelen
Az ég és a víz között kifeszített szárny.
Párapermet csillogása a merev víztükrön,
Hol minden csepp sorban felszáll és aláhull,
Lenn marad a kemény törvényt követve.

Az áttetsző víz rejtett karú mérlege
Magától méri a tajtékot és a hulló vasat,
Tanú nélkül minden bolygó bárka számára.
A hajón egy kék fonál jelentést rajzol,
Tévedés nélkül halad látható vonala.

Hatalmas tenger, légy jó szegény halandókhoz,
Kik partodon szorongnak vagy eltűnnek távol.
Szólj a merülőkhöz mielőtt beléd vesznek.
Hatolj be a lélekig, ó te testvérünk, tenger;
Mosd tisztára igazságosságod vizeiben.

 

La Porte – A Kapu

Nyissátok hát ki a kaput és meglátjuk a kertet
Isszuk majd friss vizét, amelyet a Hold már megjelölt.
A hosszú őt éget, idegeneknek ellensége.
Tévelygünk tudtunk nélkül s nem találjuk a helyünk.

Szeretnénk virágokat látni. Itt a szomjúság gyötör.
Szenvedve-várva itt vagyunk a kapu előtt már.
Ha kell hát beszakítjuk zárát ökleinkkel.
Nyomjuk, feszítjük, mindhiába, nem enged a zár.

Sóvárgunk, várunk, néznünk kell, de hasztalan.
Csak nézzük a kaput; nem mozdul, továbbra is zárva.
Tekintetünket rászegezzük: sírunk gyötrelemmel;
Örökké látjuk; ránk szakad fojtón az idő szárnya.

Előttünk a kapu, mit használ vágyakozni?
Jobb elmennünk innen felhagyva minden reménnyel.
Sohase lépünk be; kifáradunk a nézésbe…

S midőn a kapu megnyílt lassú csendességgel
Nem láthattunk sem kertet, sem virágokat;
Csupán a roppant tér s az űr jelentkezett
Meg hirtelen a fény, eltöltve a szívet,
És lemosta a portól már-már vak szemet.

 

(Fordította, válogatta: Szabó Ferenc SJ)

Forrás: https://www.hamvasintezet.hu/simone-weil-misztikus-versei/