A véghetetlen portikusznak

egyhangu oldalívei

rejtett forrásu fényben usznak.

 

Mi haszna széttekinteni?

A síma égnek semmi ránca

s szemed a földet nem leli.

 

S tán e nagy ívek néma lánca

a végtelenbe fűzve nyúl:

holt oszlopoknak méla tánca

 

huzódva, mozdulatlanúl

légtengelyén az üres ürnek,

s a külső sötétig vonúl,

 

hol a Pokol lakói sülnek.

Mindegy! ásít az út elém!

Ó boldogok, kik nyugton ülnek,

 

De engem űztön űz a Rém,

kire nincs szem, mely visszanézzen,

s előre, bármi les felém,

 

futok gyáván, futok merészen,

habár előre jól tudom,

nem érhetem végét egészen

 

s bárhol bukom, felén bukom

s e súlyos álmok összezuznak

s maradok majd a féluton,

 

Mig a végetlen portikusznak

egyhangu oldalívei

rejtett forrásu fényben usznak.

 

(S megint előlről.)

 

Forrás: EPA OSZK