Kosztolányi Dezső

SZONETT EGY SZOBORRA,
 
mely az álló Dantét ábrázolja
 
Egykor mi is majd így fogunk megállni,
mint ez a kőben szenvedő alak.
Leroskadó, merev ívek csodái,
síró tagok, jajongó vonalak.
 
Így meredünk meg bánatunkba halkan,
mikor az égre-ordítás kevés.
A fájdalom ez, néma, mozdulatlan,
a végtelenbe beledermedés.
 
Az önmagába fúló néma Kín -
az ős Szükség a végzet partjain -
hátrálni nem tud s nem előremenni.
 
Önroncsain bús diadallal áll
s nincs fogcsikorgatás - és nincs halál -
nincs békülés - és nincs könny. Ez a Semmi.
 
 
1909

 

DANTE A "CROCE DEL CORVO"-BAN
 
Sötét szemekkel, űzetvén a sorstól,
rongyokban állt meg a hideg kövön,
ahol magasba szökkent a kolostor
s hideg falak közt nyílt hideg öröm.
 
Riadva látta szörnyű lángban égni
a fráter a költő tüzes szemét,
amelybe vészesen forgott az égi
tűzrózsafény és a pokolszemét.
 
Hozzája lépett s kérdé: "Mit keressz te?"
És Dante lelke elszállt messze, messze,
lelkét a poklok lángcsodái tépték.
 
Majd rátekintett a komor ivekre,
a víg paparcra s tompán megremegve
elfáradottan, sírva nyögte: "Békét!"
 
1905