Ez a vers sokáig azért foglalkoztatott, mert az "idegenség" problémáját láttam benne. Én benn vagyok, az idegenek kinn vannak. Játékaim nem adom oda nektek, de azért tényleg, legyetek boldogok, nem akarok én semmi rosszat. (Avagy: nem vagyok én semmi rossznak az elrontója.)

 

Ma már jobban érdekel a szociális jelentésrétege a versnek. Én polgári kölyök vagyok, ti meg igazi "szegények". De a jelentés így is hasonló. Ti nem olyanok vagytok, mint én, soha nem is lesztek és lehettek olyanok; de azért hódítsátok meg az egész világot, és legyen tiétek a méz, a bonbon és a karamell. Miféle attitűd ez? Azt hiszem, a legjobb szó rá: arisztokratikus és humanista. Nem hisz az emberi egyenlőségben, de nagyon hisz az emberben. Máig nagyon szeretem. [B. Cs.]

 

Ti, akik zárt ajtók előtt szepegtek,
kis társaim, az éji hidegen,
játékaim nem adom oda nektek,
mert véretek makrancos-idegen.
Garaboncások, vásott ördögök,
a hajatok lóg, zöld a körmötök,
ordíttok és ha ajtónkat kitárnám,
az üveges-szekrénynek rontanátok,
zengetnétek tütülő harsonátok
és szánkáznátok szőnyegünk virágján.
De azt akarom, tisztán és fehéren,
legyetek vígak és bársonyba-járók,
a kezetekben egy nagy arany-érem
s hódítsátok meg az egész világot.
Tinektek is legyen, ami enyém,
arany-rétes, habos krémeslepény.
És menjetek tovább, kis szöszke hajjal,
kék nyakkendővel menjetek tova,
legyen tiétek az alkony, a hajnal,
a kincs, a gyémánt, a vizit-szoba.
Legyen minden cukrászda a tiétek,
a méz, a bonbon és a karamell
és szoptasson ez a kegyetlen élet,
mint egy szelíd és lanyha anya-mell.