div id="pageContainer36" class="page" style="width: 757px; height: 1071px;" data-page-number="36" data-loaded="true">

 

HAMVAS BÉLA: KARNEVÁL (RÉSZLET)

 

Azokban a napokban Hoppy Lőrinc postamester még az eddigieknél is sokkal nagyobb tevékenységet fejtett ki, nem volt ház, hova ne ment volna el, sokat pusmogott és titkolódzott, és szavai közé ilyeneket kevert, mint, rettenet és borzanat és hökkenet. Amikor a báró megkérdezte, hogy ezt megint már honnan veszi, Hoppy hirtelen magába roskadt, és azt mondta: régi könyvekből szedtem elő, csakis azért, hogy műveltségem –

Az ilyesmi, szólt a báró, nem műveltségre, hanem ízléstelenségre vall, ezek mind régi, rossz és elavult szavak –

Amilyen rossz és elavult én magam vagyok, folytatta Hoppy alázatosan és szemtelenül vigyorogva –

Negyedíves, cseppet sem tiszta, sőt gyűrött és zsírfoltos papírdarabkákat osztogatott, amelyekre görbe gyerekírással, minden bizonnyal Hoppy fia, Hoppy Mithridates a következőket írta:

Hoppy Lőrinc és családja tisztelettel meghívja önt és nb. családját f. hó 16-án tartandó műsorral egybekötött estélyre
Sic itur ad gloria mundi.

De Hoppy úr, kiáltott Barnabás, ön itt két híres latin mondást összekavar, az egyik Sic itur ad astra, a másik Sic transit gloria mundi.

Hiányos műveltségem, szólt Hoppy halkan, és kezét szívére tette.

Aztán hirtelen lelkesülni kezdett.

Igaz, tökéletesen igaz, sokszor már meg is fenyítettem magam azért, ó igen, most mindjárt megyek haza, és meg fogom magamat verni, mert én, uram, le fogom szoktatni magamat teljes monorral és szigorral –

A meghívókat általában mindenki, mint a postamester mesélte, rettenettel és hökkenettel olvasta, és eleinte sokan szabadkoztak, elfoglaltságukra hivatkoztak, mások rendkívül sajnálták, hogy éppen aznap el kell utazniuk, de Hoppy délután ismét eljött, sőt este is, másnap kora reggel, s így a legtöbben részvételüket kénytelenek voltak megígérni.

Belépti díj nem lesz, szólt Hoppy halkan, és hunyorított, bár szegény vagyok, és három mámóc gyermeket kell nevelnem, ó, három nyürge és fikány gyermeket, ha ezt egyáltalában nevelésnek lehet mondani. De ha valaki a nyújtott kultúrélvezetért bármilyen kevés összeget is, mert kultúra, ezt tűztem ki házam gyászlobogójára, szent szó, kultúra, köszönettel fogadom, gyermekeim nevében –

Nemcsak arra kényszerít, hogy elmenjek, szólt Féllábú, hanem még meg is vág.

Majd meglátja, válaszolta Hoppy, hogy rászorultunk, és pénzét nem méltatlanokra vesztegelte –

Vesztegette, mondta Féllábú, és egy tízest adott neki.

Az estély előtt való napon az összes meghívottakhoz még egyszer elment, mert, mint mondta, a dátumra őket figyelmeztette, és a műsorra való tekintettel pontos megjelenést kért, mert ha már magát az estély miatt költségbe, sőt adósságba verte, annyi mindent szerzett be, még uborkát is, majd meglátják, akkor már igazán elvárhatja, hogy a mélyen tisztelt –

Hajlongott, és jobbra-balra pislogott, mintha a hatást leste volna, sőt Jonathánt rögtön el is akarta vinni magával, hogy az előkészületekben neki segítsen.

Főképpen, mondta suttogó hangon.

Körülnézett, és egészen Jonathán füléhez hajolt –

A csüggedelem –

Miféle csüggedelem? kérdezte Jonathán elképedve.

Özvegyember vagyok, tudja, már több mint egy éve nálam senki se takarít, rendetlenség, piszok, baralintos –

A fiatalember egyre kedvetlenebb lett. Hoppy most már egészen halkan azt lehelte:

A. A. A Férgek (arcát eltakarta), a poloskák –

Szünet.

Ne higgye, hogy csak úgy elvétve talán egy vagy kettő vagy, nem, nem, tele van, tele van (szavalni kezd), a szekrény tele van, az ágy tele van, a képek tele vannak, a padló tele van (harsog), az asztalon másznak, ha eszünk a tányérban, pfuj, pfuj (zokog), ha eszünk, ha van mit enni –

Hoppy hosszasan szipákolt, és szeme sarkából a hatást leste.

Jöjjön, szólt halkan, jöjjön segíteni (hangja hirtelen megtörik). A plafonról levetik magukat, csüggedelem, baralintos csüggedelem –

Nem tartom helyesnek, szólt erre Jonathán, hogy ilyen körülmények között vendégeket hív meg, hiszen igen kellemetlen lehet, ha –

Gyermekeim érdekében, kiáltott Hoppy hevülten, és karját kitárta, és a gyász (hirtelen összeroskad, és fejét lehajtja). Én ezt gyászünnepélynek szántam, megboldogult feleségem emlékezetére és a kultúra, tudja, a kultúra –

Most gyorsan felállt, és kalapja felé nyúlt.

Egész éjszaka dolgozni fogok, megyek, megyek –

Jonathán gyorsan kikísérte.

Délelőtt még lement a fűszereshez, uborkát vett, és azt mondta, hogy ez a büfé szenzációja lesz, uborka, de miért, kérdezte a fűszeres, hiszen az uborka egyáltalán nem ritkaság. Nálunk az, kiáltott Hoppy, egy éve nem ettünk uborkát. Aztán vett rizst és lisztet és élesztőt és darát és sót és köménymagot és rovarirtót, de aztán visszaszaladt és fontos arccal két gyertyát is kért, az estély után megfizeti, mert a vendégek, magas felülfizetések, mélyen tisztelt hölgyek és urak –

A vendégek közül elsőnek Pergelin Tódor érkezett és –

Ön már fizetett? kérdezte Hoppy.

Egy ötöst adtam, felelt Pergelin meglepve.

A postamester erre papirost vett elő, és keresgélt, aztán azt mondta:

Nem látom, szólt, igazán nem találom, pedig ha fizetett volna –

Pergelin zsebébe nyúlt.

Én pontos vagyok, kiáltott Hoppy, az ilyen tekintetben pedáns, igazán pedáns.

A dolog igazán megérte, szólt később a báró, persze akkor és abban a percben cseppet sem volt mulatságos. Hoppy két szobában lakott. A nagyobbik teljesen üres volt, a fal mellett az ebédlőasztal és két konyhapolc, a sarokban pedig az ócska harmónium. Egyéb semmi. A másik szobába vezető ajtó zárva, de fekete selyempapírral feldíszítve és krétával felirat: Idegeneknek szigorúan tilos a bemenet. A postamester mindenkinek hosszasan megmagyarázta, hogy ez az ünnepély tulajdonképpen gyászünnep, árva és elhagyatott család epedékeny siralma –

Az asztalra Hoppy az éléskamrát rakta ki, volt ott tányérokon, de papírban is, főként csak újságra kiszórva rizs és cukor és liszt és dara és sárgarépa és krumpli és káposzta és hagyma és paprika, és a közepén színes papirossal feldíszítve az a bizonyos üveg uborka, még nyers hús is és egy elmosatlan tányéron lerágott csirkecsont, Hoppy szerint azért, mert éhező családja kénytelen volt a vendégeknek szánt csirkét még tegnap megenni, bűnbánattal ott állt, kezét szívére tette és könnyezett, a csontokat csak azért tette ki, hogy mélyen tisztelt vendégek lássák, ő a maga részéről mindent elkövetett, és bebizonyította, hogy áldozattól sem riad vissza, de a szükedelem miatt –

Főképpen két dolog volt, ami meglepetést keltett. Az egyik az, hogy sehol sem volt szék vagy pad, ahová le lehetett volna ülni, Hoppy később azt mondta, hogy a férgek miatt a székeket kénytelen volt mind kivinni. A vendégek ott ácsorogtak a szobában, egyesek a falhoz támaszkodtak. A báró a padlóra akart ülni, de azt minden bizonnyal már hónapok óta nem seperték, tele volt dugókkal, szögekkel, csontokkal, magokkal és összegyűrt papírral, és úgy tűnt, mintha Hoppy még idegen szemetet is hozott volna, és azt igen hatásosan szétszórta. A másik meglepetés a maró rovarirtószag volt, annyira erős, hogy különösen a hölgyek állandóan köhécseltek, és orrukat fújták.

Jonathán úr tudja, szólt Hoppy lelkendezve, és vendégei között sürgölődött, hogy kénytelen voltam, ő bizonyos tekintetben a bizalmasom, megvallom, másfél év óta itt senki sem takarított, és a férgek miatt, de mélyen tisztelt, ne tartsanak, a féregirtó drága volt, mégis megvettem, itt a számla (zsebéből papirosokat vesz elő, és keresgél), bemutatom (a cédulát lobogtatja), lássák, Hoppy Lőrinc költséget nem kímél, igaz, hogy hitelbe vettem, de az előadás után gyermekeim tányérozni fognak, és akkor úgyis megtérül, sokba került, erőmön felüli költség –

Hoppy a szoba közepén állt, a többiek körülötte sajátságos meghökkent arccal (hökkenet), mint később Barnabás mesélte. Aztán az asztalhoz lépett, és így szólt:

Hölgyeim és uraim, ez íme a Hoppy család hagyományos vendégszeretetének jele. Sajnálatunkra (remegékeny sajnadalom) nincsen sem módunk, sem tehetségünk arra, hogy a büfét elkészített ételekkel rendeztük be légyen, illetve légyen be, vagyis rendeztük be lehet légyen, berendezdelem. Hiszen anyátlan árva család az, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim (könnyezik), amelyet most legmagasabb jelenlétükkel itt megtiszteltek, de a büfé mégis itt van (szaval), a Hoppy család diadala! Éljen a Hoppy család! (Szomorúan.) Bor nincs, három deci volt, többet nem adtak hitelbe, azt én tegnap éjjel féregirtás közben (mellét bűnbánóan veri) megittam, mert én, hölgyeim és uraim, kénytelen voltam meginni (hörpedelem), és lelkiismeret-furdalom következtében, bár (fejét lehajtja) önök nem ismernek engem még. (Hirtelen felkiált.) Éljen a Hoppy család! Itt a rizs, a liszt, a só, a cukor, az élesztő, a répa, mindenki vigyen haza, amennyit csak akar, otthon készítse el, s közben gondoljon a nemes Hoppy családra, a nemes Hoppy család (felsóhajt könnyesen), mert a jó szív, a jó szív –

Hoppy csuklani kezdett, és zokogásra fakadt.

A szobában tizenkilenc nő és férfi állt, és tanácstalanul nézett a büfére és egymásra és Hoppyra, míg végül mindnyájuk megkönnyebbülésére Barnabás Maximus előlépett, és azt mondta (tiltakozat és förmedelem).

Kedves postamester úr, mi mindnyájan itt kötelességünknek eleget tettünk azzal, hogy eljöttünk. Előzőleg fizettünk, ön még itt is többeket megvágott, és ha csak fejenként egy tízest számítok is, ön közel kétszázat vett be, ami elég szép pénz, különösen ha figyelembe vesszük, hogy ez a büfé itt igazán nem kerülhetett többe, mint legfeljebb tizenöt forintba, beleszámítva a rovarirtót is és a lerágott csirkét. Megette? Váljék egészségére. Nem kérdezem, hogy a többi pénzt hová tette, ez az ön magánügye. Nézze, itt a hölgyek és urak már egy félórája ténferegnek anélkül, hogy le tudnának ülni, és a falhoz sem mernek támaszkodni, mert az tele van szétkent féregnyomokkal. A szag valóban elviselhetetlen, és csak az ön cikornyás epedékenysége az, ami még ennél is kevésbé elviselhető. Mi elismerjük, hogy ön a mi érdekünkben sokat tett. Ön kedves óhajtott lenni, és ez a legtöbb. Valljuk azonban be, hogy ez egyáltalán nem sikerült. Mi most az ön szíves vendéglátását megköszönjük és eltávozunk.

Éljen Barnabás, kiáltott Féllábú. A többiek is éljenezni kezdtek, és az ajtó felé tódultak.

Hoppy hirtelen kitárt karokkal az ajtóba állt.

Várjon, várjanak, nem, nem, várjanak, gyermekeim, nem engedek ki senkit, az előadás, mindent meg fognak érteni, kis idő, az előadás, az előadás után tányérozás –

A vendégek megzavarodtak.

Ne bántsuk meg, szólt Barnabás, nézzük meg azt az előadást. Azt hiszem, ilyent még nem láttunk, és valószínűleg soha többé nem is fogunk látni. Már csak azért is érdemes –

Hoppy a fekete papírral díszített ajtóba állt, krákogott, és beszélni kezdett:

Hölgyeim és uraim, önök most itt három árva gyereket fognak látni, legidősebb fiam, Mithridates 7 éves, Melinda lányom 5 és fél, Horatió fiam 3 és egynegyed. Kimondhatatlan az, hogy ez a három szegény árva mit szenved anya nélkül ilyen emberrel, mint amilyen én vagyok, mert én, tisztelt közönség, tudom, hogy mit jelent velem élni –

Hoppy mellén a kabátot rángatni kezdte, és önmagát többször megütötte, aztán felkiáltott:

Nyomorult ember! Nyomorult –

Mégis jobb lett volna elmenni, szólt Féllábú Barnabáshoz. Flórián bólintott, és Marcella grófnőre nézett. Ez tényleg sok, mondta Jonathán. Kankalin az asztalon szalonnahéjat fedezett fel, és azt nézte.

Gyermekeim, folytatta Hoppy hirtelen lelkesedéssel, azt, amit most be fognak mutatni, csodával határos, hogy ezek az elhanyagolt szegény gyermekek e szenny közepette mégis a kultúra, igen a kultúra –

Kezdjük az előadást, szólt Pergelin, és tapsolt.

A többiek is tapsoltak. Hoppy mélyen meghajolt.

Az első számban Hoppy Melinda kisasszony, mint a hoppydalom első száma, táncszám gyertyatánc, fekete gyászruhában gyertyatánc, a régi népek mintájára, tűztánc, bár Melinda kisasszony igazi tudása nem a táncban illetve, hanem az ének, tisztelt közönség, önök Melinda hangjáról még sokat fognak hallani, a második Mithridates erőmutatványai, csodával határos, a harmadik, a műsor csúcspontja, Hoppy Horatio úr hazafias kultúrszavalata, címe az Árva gyermek imája a Hazához és a kultúrához, írta Hoppy Lőrinc postamester, a negyedik szám élőkép, címe a Három árva, a gyermekek triója, harmóniumon kíséri Hoppy Lőrinc postamester –

Halljuk, kiáltotta a báró.

A közönség tapsolt, Hoppy ismét mélyen mghajolt, és az ajtó mögött eltűnt.

Szünet.

A szomszéd szobából motoszkálás, suttogás, aztán dobbantás szűrődött át. Az ajtó egyszerre kitárult. Szemben a szekrény háta feketére mázolva, a szekrény tetején limlom, rongyok, kiszakadt párnák, ócska cipők, üvegek, régi paplan, edények, törött vázák, egy lámpa, művirág. A szekrény és az ajtó között a padlón két égő gyertya.

Jobb lett volna elmenni, szólt Féllábú. A többiek helyeseltek, de a báró intett, hogy csend legyen. Végül senki se mozdult a bűvedelem miatt, mint később Hoppy mondta. A postamester oldalt állt, kezét szájához tette, és brummogó hangon valami kürtöt vagy mit akart utánozni, a toppanásra egyszerre csak előlépett Melinda fekete selyempapír ruhában, és a két gyertya közé állt, de még meg sem mozdult, mikor az egyik gyertya lángja ruháját elkapta, és máris fellobbant. Ez volt, mint Hoppy mesélte aztán, a borzanat és a dermenet. A közönség első sorában négy nő állt, Bella, Marcella grófnő, Majoránna és Améline. Mind a négyen azonnal odaugrottak, és a tüzet eloltották. A többiek kiáltozni kezdtek. Féllábú az ajtót feltépte és kirohant. Pergelin követte.

Két tízesembe került, szólt a báró, és most ruhámat küldhetem a fertőtlenítőbe, vigyázzon, Ágoston atya, csuhájával még felszed valamit.

Bent az asszonyok sopánkodása hallatszott. Hoppy kiszaladt.

Ez még csak az első szám, várjanak, a műsor a végén a tányérozás.

Senki se hallgatott rá –

 

 

Forrás: http://hamvasbela.uw.hu/10.htm#01