Jelentkezzen, akinek nem a Mesteremberek a kedvenc jelenete a Szentivánéji álomból! Ezt a részt parafrazálja Fülöp Dorottya a Kalligram májusi számában. A szín egy szakképző, a dráma egy éjszaka alatt íródik, a jobb szerepek sorshúzással, a rosszabbak megvesztegetéssel kerülnek kiosztásra. A szöveg azonban nem feledkezik meg a humor mögötti drámai mélységről sem, melyről a Shakespeare darabok ismertek. Ízelítőként közöljük a dramolett első felvonását, a folytatás pedig az Olvasóteremben érhető el. [Wágner Eszter]

 

 

Fülöp Dorottya

Szentiváni álom

Tragédia három felvonásban

 

I.

– Kitaláltam az egészet. Roppant megrázó lesz. Tragédia három felvonásban. A helyszín egy olasz kisváros, a történet két családról szól. Az egyik családnak fia van, a másiknak leánya, s a végén mindent tönkretesz a viszálykodás.

– Nem akarlak elkeseríteni – jegyzi meg Zsiga –, de szerintem ezt a történetet nem te találtad ki.

Karcsi lecsapja az asztalra a könyvet, amiből telejegyzetelt papírfecnik lógnak ki.

– De igen, én találtam ki! Engedjétek, hogy végigmondjam.

– Épp most vágtad elénk a Shakespeare-kötetet, ahonnan szedted – szólalok meg én is.

– Ez csak inspirációs forrás. A színdarab teljesen másként fog zajlani. A fiút Jánosnak hívják, a lányt Rózsikának. A két család a rajongásig szereti egymást, s azért, hogy örökre össze legyenek kötve, elhatározzák, hogy Rózsika és János össze kell házasodjon. És itt jön a csavar: Rózsika és János, amióta csak az eszüket tudják, gyűlölik egymást.

Karcsi itt hatásszünetet tart, és végignéz rajtunk. Talán Misi és Imre lelkesül valamennyire, a többiek hitetlenkedve néznek rá.

– És tovább? – kérdezi Zsiga.

– Rózsika tanácsot kér Lőrinc baráttól, aki azt mondja neki, hogy vegyen be egy olyan mérget, amitől halottnak fog tűnni, s a szerelmét (merthogy Rózsi másba szerelmes) beszélje rá, hogy szöktesse ki éjszaka a kriptából. Amikor Rózsika halálhírét meghallja, János annyira boldog lesz, hogy következő éjjel ő is elszökik a szerelmével, Juliskával. Szóval mindkét család gyermek nélkül marad, s ezen annyira összevesznek, hogy örökké tartó viszálykodás alakul ki köztük. Ennyi.

Nem akarok Karcsira nézni, ezért megemelem az asztalhoz vágott kötet fedőlapját, hogy lássam az első oldalakat. A borító annyira koszos, hogy nem lehet kiolvasni rajta a címet. Karcsi mindenhova magával hurcolja ezt a könyvet, amióta szóba került az évzáró.

– Hát, nem tudom – szólal meg elsőként Zsiga –, szerintem ez nem fog tetszeni a közönségnek.

– Szerintem meg épp erre van szüksége a közönségnek.

Tény és való, hogy itt, Szentivánban már mindenki hozzászokott a furcsaságokhoz. Egyszer, állítólag, a közeli erdőben még tündéreket is láttak, bár ezt senki sem tudja bizonyítékokkal alátámasztani. Sok itt a furcsa dolog, de én sem vagyok teljesen meggyőződve a darab sikeréről.

– Nem tudom, mennyire találó az évzáró ünnepségre egy olyan történet, ami örökös viszálykodással végződik – mondja Józsi.

– Ettől a viszálykodástól drámai az egész – vágja rá Karcsi.

– És ha nagy botrány lesz belőle? – vetem fel.

Egyszer hallottam, hogy éppen egy iskolai előadás balul ütött ki amiatt, hogy az egyik szereplő elénekelte a Rákóczi-nótát. Mit lehet azt tudni, hogy mi nem idegesítjük-e fel ezzel a darabbal a közönséget.

– Nem lesz ebből semmiféle botrány. A közönség van annyira kulturált, hogy megértse a fő üzenetet. Gondoljatok arra, hogy a szerelmesek, János és Rózsika megmenekülnek…

– De ezek nem is szerelmesek – mondja Józsi.

Karcsi idegesen összehúzza a szemöldökét, és könyörtelenül még egyszer az asztalhoz vágja a kötetet.

– De igenis szerelmesek, csak nem egymásba!

Karcsi az a fajta író, aki nem tűr ellenvetést. Egyszer állítólag egy pályázaton dicséretet kapott, s azóta sokkal erőszakosabb. Úgy döntünk, nem teszünk újabb ellenvetést, s elfogadjuk ezt a színdarabot mint az ünnepség fő attrakcióját. Aztán Misi szólal meg lassan, kimérten.

– De hát nincs egy lány sem az osztályban, ki fogja eljátszani Rózsikát?

– Az nem baj, ha nincs lány. Shakespeare színházában sem voltak lányok – mondja gyorsan Zsiga.

– Jól van, a színész úr már csak tudja – veszi vissza a szót Karcsi. – Akkor osszuk is el a szerepeket!

– Szerintem Zsiga kellene játssza Jánost, mert ő akar színész lenni – veti fel Józsi.

Ebben megegyezünk. Zsigából színész lesz, remek alkalom ez neki, hogy hősszerelmest alakítson. Rózsikával kapcsolatban már nehezebben megy a dolog, senki sem akarja elvállalni a szerepét. Karcsi valahogy mégis rátukmálja Imrére, azzal a feltétellel, hogy egy másik jelenetben János apját is játszhatja.

– Ki akar Lőrinc barát lenni?

– Én eljátszom Lőrinc barátot is – kiált fel Imre, aki felbuzdult attól, hogy két szerepet is játszhat, és így kiemelten fontosnak érzi magát. Egyszer annyira lelkes lett, hogy a kórusban ő akarta énekelni a tenor és a basszus szólamot.

– Nem játszhatod el ezt is, mert akkor a többieknek nem jut szerep.

Lőrinc barátot egyébként szinte mindenki el akarja vállalni, úgyhogy sorsot húzunk. Józsi nyer.

– Aztán igyekezzél koncentrálni, mert kulcsszereplő vagy, s el ne törd a mérget tartalmazó üvegcsét vagy ilyesmi – veregeti meg Karcsi a vállát.

Ez a figyelmeztetés nem alaptalan, Józsi nagyon kétbalkezes tud lenni, amikor ideges. Egyszer véletlen leöntötte borral a papot, amikor az családlátogatni ment hozzájuk.

– Ki akarja Rózsika apját játszani?

Erre én jelentkezem, mert abban bízom, hogy nem fog túl sok szöveggel és szerepléssel együtt járni a dolog.

Ezután Karcsi gyorsan kioszt még néhány statiszta-szerepet az osztály távol maradt tagjai között, akik még annyi színészi ambíciót sem éreznek magukban, mint én. Ők Rózsika és János szótlan családtagjaiként fognak feltűnni. Karcsi ezután le akarja zárni a gyűlést, de észrevesszük, hogy Misi csendben üldögél köztünk. Egyébként Misi mindig úgy összehúzódik, mintha ott se lenne. Egyszer állítólag a szülei véletlen a pályaudvaron felejtették, mert nem vették észre, hogy eltűnt.

– Nincs több szerep? – kérdezem.

– Már hogyne lenne több szerep – mondja Karcsi, s idegesen lapozgatni kezdi a könyvet –, van még egy nagyon fontos szerep.

Karcsinak több percnyi lapozgatásra van szüksége, amíg megtalálja azt a nagyon fontos szerepet.

– Te, Misi. A te szereped lesz a legkülönlegesebb, mert mindenkinek te segítesz majd. Te leszel a Hold. Vagyis nem. Még jobb ötletem van… Te leszel az Éjszaka.

Misi csodálkozva néz Karcsira.

– Igazán?

– Hát persze, az Éjszaka leszel, sőt Éj úrfi, mert így jobban hangzik.

Én nem igazán értem, miért, de Misi elégedettnek tűnik a szerepével.

– Akkor ennyi mára, holnapra mindenki megkapja a szövegét. Az éjszaka megírom a drámát – mondja Karcsi méltóságteljesen –, addig is lélekben hangolódjatok a szerepekre.

– És mindenki tegye oda magát rendesen, mert jelen lesz az igazgató és a testvére is, aki nagy színész Pesten – teszi hozzá Zsiga. – Ez egy soha vissza nem térő lehetőség mindnyájunknak.

Összeszedelőzködünk és indulunk. Zsiga, aki egyszer felmondta az utcán a teljes Hamlet-monológot, úgy hagyja el a gyűlést, akár egy nagy színész. Megáll az asztal mellett, egyik pillanatban gyűlölettel néz a Rózsikát játszó Imrére, aztán szerelmes pillantásokkal lép ki az ajtón, hogy megszöktesse az éj folyamán az igazi szerelmét.

 

 

Folytatás az Olvasóteremben: https://www.szofa.eu/cikk.php?articleid=1387